Berta Sándor

Szabadalmat sértett a Google

Egy kelet-texasi kerületi bíróság szerint a társaság azáltal, hogy a szerverein Linuxot használt, megsértette a Bedrock Computer Technologies szabadalmi jogát.

A bíróság döntése értelmében a Google köteles a cégnek 5 millió dollár kártérítést fizetni. Az eljárást még 2009-ben indították. A Bedrock Computer Technologies arra hivatkozott, hogy az óriáscég a jelenlegi gyakorlatával megsérti az 1997-ben bejegyeztetett és 1999-ben elfogadott 5,893,120-as számú szabadalmát. A szabadalom olyan módszereket és felszereléseket ír le, amelyek az úgynevezett Hash-technika segítségével alkalmasak az információk tárolására és lekérdezésére.

A Bedrock azt állította, hogy a megoldást a Linuxban használják világszerte és éppen ezért beperelte a Google mellett a Yahoo-t, a MySpace-t, a PayPalt, az Amazont, a Match.com-ot, az AOL-t, a CME Groupot, a Softlayert és a Citiwaret. A felperes szerint a 2.4.22-esnél frissebb Linux-kernelek mindegyike tartalmazza a módszert.

Az eset különösen azért érdekes, mert egyrészt a Linuxszal kapcsolatos szabadalmi perek meglehetősen ritkák, másrészt a Google egy saját fejlesztésű Linux-disztribúciót használ a szerverein. A Bedrock által beperelt vállalatok közül több a Red Hat ügyfele és a Red Hat Enterprise Linuxot futtatja a számítógépein. Utóbbi már 2009 decemberében eljárást kezdeményezett azért, hogy a bíróság mondja ki, hogy a szabadalom hatályát vesztette.

A Google egyébként állítja, hogy nem sértette meg a szabadalmat és a Red Hathoz hasonlóan közölte: a szabadalom már nem érvényes. Ez az érv azonban nem győzte meg a bíróságot, amely bűnösnek mondta ki és 5 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte a társaságot. A testület ugyanakkor egyelőre nem határozott arról, hogy megtiltja-e a konszernnek a szabadalmaztatott megoldás használatát. Ezt egyébként a Bedrock külön kérte.

A Google nem fogadja el az első fokú ítéletet. A cég bejelentette: mindent elkövetnek azért, hogy megvédjék magukat az ilyen jellegű támadásokkal szemben, mivel ezek valódi célpontja a nyílt forráskódú közösség. Szerintük ezek az eljárások lassítják a web fejlődését és arra kényszerítik a piac szereplőit, hogy dollármilliókat fizessenek ki elavult és kétséges szabadalmak használatáért, ahelyett, hogy ezeket az összegeket az új technológiákba és új munkatársak felvételébe fektethetnék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #9
    Remélem valaki levédette anno a kőbaltát, mert az most perelhetné az egész világot ... az segített az emberiségnek felemelkedni :)
  • zboszor #8
    Már elnézést, de a hash technika Knuth könyveiben is le van írva, ami a programozók bibliája. Ennél biztos nem korábbi a szabadalom, vagyis van prior-art, a szabadalom úgy ahogy van nem érvényes.
  • bigjoe #7
    Kivételesen igaza van a Google-nek (Első hallásra).
  • makra01 #6
    Nem tom szerkeszteni, de meg annyit, hogy ha valakit felveszek szovetsegbe akkor elfelejtem a regi dolgokat.... ha nem felejtem el, akkor nem veszem be a szovetsegbe.
  • makra01 #5
    Erre en csak ennyit mondok
    http://www.sg.hu/cikkek/81523/kozosen_vedekeznek_a_szabadalmi_perek_ellen_a_linux_tamogatoi
    szanalmas sajat tarsukkal csesznek ki.....
  • MsUser #4
    Én úgy láttam a google-nél előszeretettel használnak IBM ThikPad-ket szinte alap munkaeszköz minden dolgozónak, erre gondoltál vagy a szerverekre amit szintén nem ők fejlesztettek? Ja asztaliban pedig MAC-eket ezt sem ők fejlesztették, kivéve az irodai környezetet arról híresek hogy mindent megtesznek a jó közérzetért a dolgozóik körében és az elektromos fogyasztásuk kb. 30%-át környezetbarát technológiából nyerik.
  • Inquisitor #3
    Benne van a kernelben évek óta? Akkor csesszék meg az összes létező Linux verziót és azok terjesztőit és használóit kéne beperelniük. Még is hogy került bele? belecsempészték a forráskódba? Ne röhögtessenek ... Google gépeken nem csak a Linux, de a vas is saját fejlesztés.
  • pasi29uk #2
    Igazán szánalmas... Ez pont olyan, mintha elkezdenék topologiákat/rendszereket gyártani különböző területekre, majd átpasszolnám egy fogalmazónak (aki képes szabadalmi hivatal által elfogadott nyelvre lefordítani) majd várnék amíg valaki el nem kezdi használni.
  • csulok0000 #1
    Szívesen kezet fognék azzal az emberrel aki az ilyen ingyenélő pereskedő embereket kivégezné :D