Berta Sándor

100 millió dollárt fektet be egy szélerőmű-parkba a Google

Az amerikai óriáscég újabb megújuló energiás beruházásba vágott bele: ezúttal a szélenergiát hasznosítaná a világ egyik legnagyobb projektje keretében.

A hírt Rick Needham, a Google zöld beruházásokért felelős igazgatója jelentette be egy blogbejegyzésben. A tengerentúli társaság az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított a megújuló energiákkal kapcsolatos programok támogatására és ezt a gyakorlatot folytatni akarja a jövőben is. A mostani beruházás kiemelkedik a sorból, hiszen a vállalat ezúttal 100 millió dollárt fektet be egy olyan projektbe, amelynek keretében a világ egyik legnagyobb szélerőmű-parkját hozzák létre az USA-ban, Oregon államban.

A Shepherds Flat nevű szélerőmű-parkot jövőre helyezik üzembe és ez lesz a világ legnagyobb ilyen jellegű létesítménye. Áramtermelési kapacitása eléri majd a 845 megawattot, ami több mint 235 000 háztartás ellátására elegendő. Az építési költségek összesen 2 milliárd dollárt tesznek ki. A Google mellett a terv megvalósításában részt vesz még a Caithness Energy, a General Electric (amely a szélkereket szállítja), valamint a Sumitomo Corporation of America és a Tyr Energy.


A Shepherds Flat Wind Project látványterve

Az IT-cég azért figyelt fel a programra, mert egyrészt az a legnagyobb szélerőmű-park megépítését tűzte ki célul, másrészt pedig a jelenlegi legkorszerűbb technológiákat használja fel. Az Egyesült Államok területén itt alkalmaznak majd először mágnesgenerátoros turbinákat, amelyek jelentős mértékű előrelépést jelentenek mind a teljesítményt, mind a megbízhatóságot tekintve. A parkot Arlington város mellett építik fel, az összterülete 78 négyzetkilométer lesz. A hosszútávú cél az egyesült államokbeli megújuló és tiszta energiát használó projektek támogatása és felgyorsítása.

A Google először 2006-ban épített naperőművet, méghozzá a saját központjában, majd ezt követően tavaly óta szélkerekek segítségével látja el energiával szerverközpontjait. A cég tavaly októberben jelentette be, hogy támogatja a szélerőművek építését, az elmúlt napokban pedig két bejelentést is tett. Egyrészt közölte, hogy tulajdonrészt szerzett a brandenburgi naperőmű-parkban, másrészt pedig naperőművet építtet a Mojave-sivatagban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #23
    Magyarorszag sok tekintetben fejlettebb, mint a nyugat, "csak" joval kevesebb penz van mindenre. A magyar villamoshalozat minosege pedig kb. olyan szintre esett, mint a nyugati orszagokban van. A rugalmassaga hasonlo mint mas europai vagy az angol rendszere.
    Az mas kerdes, hogy pont a nemzetkozi fuggesek miatt egyre rosszabb es rosszabb lesz az egesz.
    A tomeges energia-visszavasarlas fizikai akadalyokba utkozik Magyarorszagon eppugy, mint mas orszagokban.
    A tamogatasi rendszert pedig okosan kell kiepiteni (a nyugati orszagokban alapjaiban rossz pl.), mert emiatt tolodnak el az ertekek, hamis eredmenyt adva a gazdasagossagnak.
    Az egyik legnagyobb gond, az energiatarolas lehetosegenek hianya. A rapszodikus rendszereket egy foknal tovabb nem lehet racsatolni a halozatra, mert osszeomlik.

    Abban igazad van, hogy gyakran magyar szakemberek fejlesztik a vilag mas tajain a legfejlettebb es ujabb technologiakat, mig odahaza ellehetetlenitik oket.
    Magyarorszagon jelenleg a tenyleges magyar fejlodes nem all erdekeben a nagy partoknak es a vallalatoknak, igy csupan marad a nagytoke kiszolgalasa es a nyugat majmolasa, megha messzirol is latszik, hogy a "nyugat" a szakadekba rohan.. ebben egyetertek veled.

    100 eve meg csodajara jartak a magyar villamossagnak (is)..
  • levente68 #22
    Az összes megújuló energia felhasználására szükség lesz hamarosan.
    Egyrészt, mert kizárólag csak az egyik kiaknázása is gondot jelent, másrészt ugye, változó mennyiségben állnak rendelkezésre.
    Már Magyarországon is van rá lehetőség, hogy az így termelt energia "felesleges" részét visszatápláld a hálózatba, természetesen pénzt kapsz érte. Csak hát nálunk néhány dolog lassabban, nehézkesen és furcsán működik.
  • flavius74 #21
    Azért olyan gyorsan nem fogják tudni kiváltani az atomerőműveket (pedig jó lenne).
    Na és mi van, ha nem fúj a szél, vagy pont fordítva, ha fúj és nem kell az áram. Ilyen is előfordult már: Spanyolország fizetett azért Svédországnak, hogy átvegye tőle a fölös áramot. Azért egy nemzetközi, és egy országos villamos hálózat esetében folyamatosan biztosítani kell az áramot több ezer gyár és több százezer otthon számára a pillanatnyi fogyasztástól függően. Ez egy bonyolult és összetett feladat, ehhez vajmi kevés a megújuló energia.
  • Amergin #20
    Elhatárolódom az összeesküvés elméletektől!
  • Tetsuo #19
    Igen, fejleszteni kell folyamatosan, nagysagrenddel tobb raforditassal mint ami most van.
    Persze, hogy kornyezetterhelo ezen berendezesek gyartasa is. Ezt kell osszehasonlitani, kalkulalni, nem pedig a penzbeli hozamot, ami amugyis szubjektiv.
    Raadasul pont az allami tamogatasok ferditik el az egesz gazdasagossagot.
    Igazabol egy multiceges lobbi ellen az allampolgar erdeke nem sokat jelent.
    Alapveto, hogy majdnem az egesz vilagon az energiavallaltok profittorekvesei hatarozzak meg a kormanyok donteseit es nem az, hogy hosszutavon mi lenne jo az embereknek.
  • duke #18
    Ja a szakemberek mar 5-6 evvel korabban beszeltek a hitelvalsagrol. Nem csak azert mert annyira profik, meg a jovobe latnak, hanem mert mar 5-10 evvel elotte is, ugy mukodot a vilaggazdasag, hogy gyakran az utolso pillanatokban sikerult megmenteni egy-egy nagyobb bankot. Az utolso masodpercben mindig kitalaltak valamit, sikerult felvenni egy ujabb hitelt, vagy valamit atutemeztek. Ez a bravur sikerult mondjuk 50-szer, de csak ido kerdese volt, hogy egyszer nem jon ossze, es 2008-ban nem sikerult. Az olajvalsagot sem fogjak bejelentenni, mert azzal csak felgyorsitanak az osszeomlast. Az atlag ember, ugy fog szembesulni a dologgal, hogy egyik reggel oda all a benzinkuthoz, es a benzinkutas kozli vele, hogy "bocs de ma nincs benzin, es a kovetkezo 4-5 milliard evben nem varhato ujabb szallitmany" es pont.
  • teddybear #17
    Három német energiatermelő jelentette be, hogy egy fityinget sem fizet ezután a német környezetvédelmi alapba a kormány döntése miatt.
    A cégek eddig az atomerőművek működésének meghosszabbításáért fizettek ilyen formában. A német kormány azonban lezárta a hét legidősebb atomerőművet, és a többi működési engedélyének meghosszabbítását is felfüggesztette.
  • teddybear #16
    Van azért egy-két megjegyzésem.

    Vegyünk egy 5MW-os szélerőművet. Olyant, amit mostanában építgetnek a hollandok, németek a tengerpartra, meg a parti vizekbe.

    Jelenleg egy ilyen cuccos úgy 500 tonna körül van, és csak a talpcsapágy, amin a szélturbina+generátoregység forog, az kb. 45-50 tonna súlyú, gömbgrafitos vasöntvény..Elég körülményes legyártani.

    A tengerpart szélellátottság szempontjából nagyon szerencsés, a parti szelek többé-kevésbé szinte állandóan fújnak, vagy a szárazföld felől a tengerre, vagy vissza. A legállandóbb, legerősebb légmozgás a talajtól olyan 120-150 méter magasan kezdődik, olyan magas tornyot kell építeni, és a talpcsapágyat oda fel kell tenni.
    Viszont egy ekkora mozgó tömeg, mármint a szélturbina+generátoregység, még ha ahol lehet kompozit-anyagokból építenek is meg, azért érdekes mechanikai nehézségeket támaszt. A megfelelő stabilitás miatt legalább 8-10 méterátmérőjű oszlopokat kell építeni. Mivel ezeket általában nem a felállítási helyükön építik meg, újabb komoly szállítási feladat jön be. Mondjuk hajóval ez azért könnyebb, de nálunk sok úton még apróbb darabokban sem fér el.

    Vibráció. Monibalage ugyan jobban ismeri a szélturbinák aerodinamikai problémáit, de annyit én is tudok, hogy ez gyakorlatilag kiküszöbölhetetlen jelenség.
    A nyugat-európai szélerőművek már 65 km/ó szélsebességnél leállnak, mert az már veszélyes a szerkezetükre. De láttam már Ausztriában villámcsapástól leégett szélerőművet.
    Ráadásul a teljesítmény növelésével exponenciálisan nő az építési költség.
  • orkaman #15
    félreértetted, én is támogatom. A lényeg hogy az elterjedést az befolyásolja hogy mennyire gazdaságos. + Ha most ráköltesz valamire többet mint amennyit eredményez, az szép és jó dolog, kár hogy az a többletpénz valahol, valamilyen módon már szennyezte a környezetet. Nem beszélve arról hogy mondjuk ezen berendezések (napelem) előállítása során is rendesen felhasználásra kerül energia, víz, munkaerő.

    A gazdaságosság persze harabb eljöhetne megfelelő támogatási rendszerrel, de ez valahogy nehezen jön össze. Meg hát a mennyiség se mindegy, ha milliószámra jönnének ezen megoldások, az ára is elfogadhatóbb lenne.

    "...a milliardjaidat." de jó volna.
  • nlght #14
    Megtaláltam itt a link:
    az új magyar szélerőmű