Berta Sándor

A Linux már megnyerte a háborút?

Két évtizede küzd egymással a Microsoft és a Linux közösség. Jim Zemlin, a Linux Foundation első embere meglehetősen érdekes kijelentéseket tett a NetWorkWorld magazinnak.

A vezető szerint a Microsoft és a Linux közösség között immár két évtizede zajló harcot sikerült a saját javukra eldönteni. Zemlin véleményét arra alapozza, hogy az asztali számítógépek területének kivételével szinte minden piaci szegmensben sikerült a Linuxnak megelőznie a nagy riválisát. Függetlenül attól, hogy szerverekről, szuperszámítógépekről, vagy éppen mobil eszközökről van szó a Linux áll jobban. "Úgy gondolom, hogy a Microsofttal már nem kell az eddigi mértékben foglalkoznunk. Egykor nagy riválisaink voltak, de most már ez olyan ez, mintha egy kölyökkel viaskodnánk" - jelentette ki a Linux Foundation ügyvezető igazgatója.


Jim Zemlin

Zemlin további érvekkel támasztotta alá a véleményét. Kiemelte, hogy a Microsoft részvényeinek árfolyama évek óta stagnál, miközben például a Red Hat folyamatosan egyre nagyobb nyereségről számolhat be. Emellett a globális részvénykereskedelem 70 százaléka is már Linux-alapú rendszereken zajlik. "Az egykor egy finnországi diák projektjeként indult rendszer hajtja ma már az internet nagy részét, függetlenül attól, hogy a Facebookról, a Google-ról vagy az Amazonról van szó" - szögezte le.

A Linux Foundation vezetője ezután arra tért ki, hogy a Linux gyakorlatilag a szórakoztató-elektronikai piac összes szegmensében megtalálható, és a világ 500 leggyorsabb szuperszámítógépének a 90 százalékán Linux fut. Az operációs rendszer megtalálható a Sony tévéiben és videókameráiban, az Amazon Kindle könyvolvasóban, és a Google Androidja révén a hordozható eszközök széles skáláján. "A Linux szinte majdnem minden számítástechnikai kategóriában meghatározó, az egyedüli kivételt az asztali számítógépek piaca jelenti. Ez ugyan néhány ember számára nem kielégítő, de azt is szem előtt kell tartani, hogy ennek a területnek a jelentősége folyamatosan csökken" - zárta szavait Jim Zemlin.


A Linux már évek óta egyeduralkodó a szuperszámítógépes szegmensben

A Microsoft egyik fejlesztője 2009 augusztusában nevezte meg először a különböző Linux disztribúciókat a Windows operációs rendszerek közvetlen riválisaként, amelyek versenyre kelhetnek a konszern szoftvereivel az asztali számítógépes szegmensben. A Windowsok elterjedtsége márciusban csökkent először 90 százalék alá, a Linux piaci részesedése azonban csak 0,92 százalék. A Macintosh mellett már az iOS és a Java ME is megelőzi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alfa Of NS #110
    Mondjuk úgy hogy nem értetted amit írtam.
  • Balumann #109
    Szerverek terén meg már írtam, vannak amikre abszolut a linux szerver ideális, és nagyon gyakori, hogy Windows server mellett is alkalmazzák, pl. a webkiszolgáló, ftp szerverek, akár levelező kiszolgálók, proxi szerverek, illetve olyan kiszolgálóknál ahol elsősorban a számítási teljesítmény a fontos (pl. a cikkben is említett szuperszámítógépek). És első sorban belső hálózatoknál a Windows gyakorlatilag többnyire helyettesíthetetlen (active directory, tűzfal).
  • Balumann #108
    Senki sem születik úgy, hogy bármelyik rendszert is kapásból vágta volna, hogy hogyan kell használni. Windowst ilyen felületesen használni könnyebb, de igenis rengeteg tapasztalat kell ahhoz, hogy azt karban tudja tartani, megfelelően be tudja magának állítgatni tetszés szerint (pl. partíciók, fölösleges szolgáltatások, rendszerrel induló alkalmazások karbantartása, időnkénti rendszertisztítók (regisztry) futtatása, megfelelő driverek megkeresése és feltelepítése, és még lehetne sorolni). Már 3-5 éve is azthittem, hogy jól értek a dolgokhoz, ma már csak nevetek rajta, hogy mennyi mindent nem tudtam rendesen beállítani.
    A windows rendkívül jól testreszabható midnen téren, és az időnek köszönhetően ma már elég stabil rendszerré vált, rengeteg alkalmazás van, Win7 -ben már driverekkel se nagyon kell foglalkozni, mert letölti és felteszi magának többnyire, Win7 megjelenés óta van a gépemen, és attól függetlenül, hogy nagyon lassan indul, tökéletesen működik ugyanúgy,nem produkál random hibákat. Bármit föltelepítek, beállítok, működik, ahogy annak kell (99% -ban).

    A linux, főleg otthoni felhasználás szempontból még minden szempontból gyerekcipőben jár. Az Ubuntunál tényleg erősen belehúztak, gyorsan fejlődik, és már nagyon sok minden tényleg jól működik - bár olyan esettel még nem találkoztam, hogy úgy minden tökéletesen működött volna. (gyakorlatilag mindent tapasztaltam, frissítés utáni összeomlást, gnome elszaródást, hang elszaródást, random fagyást). Persze jópár hibát, amibe belefutottam, így órás gúglizgatás után megtaláltam.
    Legtöbbet a netbookomon szívtam (EEEPC 900HA), a wifi -vel, aztán megtaláltam, hogy a /boot/default/grub -ba bele kellett írnom 1-2 kifejezést, hogy töltse be a modulját. (és még mielőtt aztmondaná, hogy ehhez sem kell konzol ismeret, de kell, mert nautilusból persze nincs jogosultság alapból szerkeszteni... :D ).

    A linuxnál ez az egyik legnagyobb probléma, hogy nem oldják meg azt, hogy igényes kezelő felületeken minden megfelelően testreszabható legyen. Több hasonló problémával találkoztam már, mint az én wifi -s esetem, ezeket javíthatták volna, vagy csinálhanának ilyen "fixeket", a megoldást gondolom ők adták. Az alkalmazásokra is, amikre lehet találni alternatívát, hasonló az igaz, pl. a Gimp kezelő felületével, hogy minden így megjelenik odahányva panelekre, nem tudok megbarátkozni.

    Másik nagy problémám, hogy nagyon sokszor változtatnak alapvető dolgokon, és ha rákeresek hibákra, rengetegszer találok olyan megoldást, ami már nem aktuális (van, hogy első néhány találat ilyen 2002 -es előtti). Ráadásul leírásoknál valamikor külön van gnome, kde, lxde meg xfce4 asztali környezethez is, cska hogy nehogy egyszerű legyen. Ez a másik (ami részben jó is, hogy jobban testreszabható), hogy nincs egy egységes felülete, és elég sok hibát meg bonyolítást eredményez. Most is, jön a Gnome 3, Unity...
  • MerlinW #107
    "De akár más lehetőséget is kereshetett volna, pl FreeBSD."

    Na itt bukott ki, hogy lövésed sincs a témáról:)
  • Alfa Of NS #106
    "aj megint összecsap a win - linux tábor..."

    Az ilyen összecsapások rendszerint abból állnak, hogy a winesek belenyomják a linuxosok fejét a sárba. Na nem azért mert a Win jobb lenne, hanem mert a linuxosok pont azt hiszik jónak a Linuxban, ami épp a rossz benne. A Linux sikeres alkalmazásának titka, hogy elfelejted hogyan gondolkodik a Linux és építesz egy rendes rendszert belőle. Erre kiválóan alkalmas. Az EU is lehet, hogy jobban csinálta volna, ha nem az elkúrt Linux disztribúciókkal próbálkozik, hanem épít egy saját rendszert. De akár más lehetőséget is kereshetett volna, pl FreeBSD.
  • Alfa Of NS #105
    "Ha az utána levő zárójeles részt is elolvasnád. Köszönöm."

    Elolvastam, de ha azt írod, hogy: a lottón mindenki nyer (kivéve akinek nincs ötöse), akkor ne csodálkozz ha belekötnek

    "A legnagyobb piac a platformfüggetlen rendszereké, elsősorban a böngésző alapú inter és intranetes rendszereké."

    Persze, Win-en nézik az java-s vagy asp.net-es oldalakat...
  • B0nFire #104
    Te sem lehetsz valami észlény, ha egy ilyen rövid mondatban sikerül 5 olyan hibát leírnod, amelyek közül egyért is elvágnak érettségin... Szóval te csak ne minősítsd mások szellemi képességeit, amelyeknek te is híján vagy.
  • MerlinW #103
    Tessék Linux-os játék:)

    Close Quarters Battle

  • Elemir #102
    jaj megint összecsap a win - linux tábor... Minek? :)

    linuxot az használ aki az igazi szabadságot akarja (gondolja:)), és ért hozzá. windows-t felrakod és kész. A fórumozgatás, keresgetés, ahogy lent is írták, hogy kell sok mindenhez, hogy internetezhess, játszhass ellehetetleníti a linuxot.

    Számítógéppel dolgozom egy helyen, ahol 400-an. Többen egy értelmes táblázatot nem tudnak megcsinálni, mit kezdenének egy olyan oprendszerrel amihez érteni kell?
  • Kheller #101
    "világ legfeleslegesebb, legerőforrásigényesebb alkalmazáskövetése, minimális szabályozással (Ott hozol létre kulcsot ahova akarsz..)."

    Marhaság. Egyrészt a registry ma már egy tranzakciós adatbázis, komoly indexekkel, cache-el, sokkal gyorsabb mint a linuxban szerteszét hányt szövegfájlok halmaza. Szabályozni pedig 100x jobban szabályozható mint a linuxos configfile-hell. Linux alatt nem tudod megcsinálni, hogy a user csak egy adott részt lásson belőle, vagy hogy csak egyetlen értéket tudjon módositani. Vagy az egész filera adsz neki jogosultságot vagy nem adsz, tehát registry esetén szabályozhatóságot felróni több mint vicces...

    "Ott hozol létre kulcsot ahova akarsz.."

    Tévedés. Ott hozol létre kulcsot ahova jogod van kulcsot létrehozni. Linuxon ugyanez, csak még az egyes "ágak" - azaz a rendszerben szétszórt config fileok egészén tudod csak szabályozni, hogy irhat-e bele a user vagy nem. És ha adsz rá jogot onnantól akkora káoszt okoz a user benne amekkorát akar. Összecserélhet értékeket, bármelyik részére beszúrhat bármekkora ökörséget stb-stb. Természetesen tipus kikényszerités sincs, linux alatt szöveget irhatsz ahova számot vár stb-stb.

    "A fentiből is adódik, ez az alkalmazáskezelés. Nincsenek rendesen elszeparálva az alkalmazások állományai"

    Pont annyira vannak szeparálva mint linux esetén. Oda rakja a programozó configurációs értékeit ahova akarja / joga van. Linux alatt sem gátolja meg semmi, hogy pl log file-t rakj a /etc-be, holott ilyet normális programozó nem tesz.

    "(ezért lassul, hízik, lehet instabil a rendszer)"

    na arra befizetnék, ha be tudnád bizonyitani, hogy bármely rendszerkönyvtárba vagy registry kulcsokba adatok belehányásával instabillá vagy lassúvá válik egy windows... Egy fenét válik, semmi köze hozzá. Attól válhat lassúvá, hogy a feltelepitett programok autostartossá tesznek egy rakás értelmetlen programot/service-t, belenyúlnak rendszerfileokba, átállitanak rendszer opciókat, kernel módban futó drivereket illesztenek a rendszerbe stb.

    "a mai napig a legutolsó kis program is belegányolhat a system32 könyvtárba."

    Ha adsz neki rá jogot. Ahogy linux alatt is, telepiteni általában csak rootként tudsz, rootként futtatva pedig ugyanúgy a legutolsó kis program is belebarmolhat akár a boot inditóba is vagy bármibe.

    "Szakemberek, informatikusok Linuxot használnak munkára,"

    Jóvicc... A legtöbb nagy rendszernek még felügyeleti eszköze sincs linuxnak, hogy csak olyan "apróságot" mondjak mint vmware vsphere, mint a legelterjedtebb virtualizációs platform mostanában. A szakemberek körében alig nagyobb a linux elterjedtsége desktopon, mint világszinten. 1% helyett, mondjuk 5%...