Berta Sándor

Az Androidra épül a Panasonic új szórakoztató rendszere

Komoly elismerést jelent a Google fejlesztői számára, hogy a Panasonic Avionics az Androidot választotta eX3 szórakoztató platformjának alapjául.

A repülőgép-fedélzeti rendszer internethozzáférést kínál az utasoknak, emellett elérhetővé teszi a különböző alkalmazásokat, játékokat, valamint képes a kínálatban megtalálható filmek és más műsorok HD felbontásban való megjelenítésére. A Panasonic Avionics a repülőgép-fedélzeti szórakoztató rendszerek területének vezető szolgáltatója, éppen ezért érthető, hogy a döntés komoly jelentőséggel bír. Különösen annak tükrében, hogy a vállalat újított, hiszen az eddigi rendszerek a Windows CE-re épültek. Az átváltás nem csak a szoftvereket, hanem a használt hardvereket is érinti.

A tervek szerint az eX3 nagy felbontású érintőképernyőkön lesz elérhető, amiket ráadásul közeledésérzékelőkkel is felszerelnek, így akkor kapcsolnak be, amikor az utas egy megadott távolságon belülre érkezik. A kijelzők képesek a filmek mellett a játékokat és más tartalmakat is Full HD-ben megjeleníteni. Sőt, elvileg lehetőség van a 3D-s megjelenítésre, igaz a cég egyelőre nem döntötte el, hogy ehhez az utasok shutter- vagy a polarizációs szemüvegeket használhatnak majd.


A rendszer a vezeték nélküli szélessávú internethozzáférés mellett gyakorlatilag az Android összes funkcióját elérhetővé teszi. Integrált webkamerát is kínál, melynek segítségével akár konferenciabeszélgetések is kezdeményezhetők a több ezer méter magasságban repülő gépeken. A Facebookkal, a Twitterrel és számos játékkal kompatibilis alkalmazások szintén rendelkezésre állnak, míg a filmkínálatot 15 naponta frissítik.

A Panasonic Avionics hangsúlyozta, hogy az eX3 több, mint egy egyszerű házi szórakoztató rendszer. Minden légitársaság a maga igényeinek megfelelően személyre szabhatja a platformot. Az alkalmazások programozhatóak, hogy ezzel is elősegítsék az utasok igényeinek kielégítését, és lehetőség van arra, hogy a tartalmak közé felvegyenek interaktív fedélzeti magazinokat és üzletembereknek kínált szolgáltatásokat is. A rendszer folyamatosan online van, így az emberek akár a repülőgép fedélzetéről autót kölcsönözhetnek.

Az eX3 előnye, hogy a korábbi megoldásokkal ellentétben kevés helyet foglal, mivel az érintőképernyők kivételével gyakorlatilag alig kell elhelyezni más hardvereket. A kliensrendszerek alapját a tábla PC-kben és az okostelefonokban használt processzorok jelentik, míg az adatok tárolására SSD-meghajtók szolgálnak. A cél az volt, hogy a platform kis helyet foglaljon, gyors és energiatakarékos legyen, továbbá kényelmesen és rugalmasan lehessen kezelni, illetve konfigurálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #8
    Érdekes, mindig is felnéztem a Panasonic-ra.
  • Omega #7
    Az androidból arra következtetek, hogy kisebb súlyú, helyigényű és kisebb teljesítményű hardverek lehetnek, pont a túlmelegedés elkerülése és az üzemanyagspórolás érdekében.
  • Gerygrey #6
    Egy 2 dolláros USB csatlakozó kéne csak minden ülés hátuljára, és meg van oldva a dolog. Én bőven ellennék egy 10+ órás repülőúton is egy androidos telefonnal, sajnos az akksi nem bírja olyan sokáig folyamatos videolejátszással vagy játékkal.
  • Bren X #5
    ez az, zsúfoljunk még több technikát kicsi helyre azt had melegedjen túl.
  • narumon #4
    Hol olvastad, hogy tabletet raknának az ülésbe?? Nem látok ilyet a cikkbe.
    Ide elég lesz egy érintőkijelző a maga minimál procijával, amit legyártatnak (vagy csak simán vesznek) valakivel / valakitől. Miért kéne ide tabletet kavarni? Tizedannyiból megússzák.
  • kvp #3
    "De vajon miért nem iPad-okat raktak be hiszen egy tablet kerül az ülésekbe."

    Azokat nem lehet testre szabni, nem lehet egy jarmufedelzeti kozponti szerverbe integralni (az itunes szerverek a foldon vannak), nem lehet tetszoleges formaju es tipusu hardvert gyartani hozza. Egyebkent is, miert vennek meg a konkurencia termekeit, ha ok maguk tudnak jobbat gyartani.

    Ez egy elosztott rendszer, amibol az utasok csak a kijelzot es a taviranyitot latjak (meg a fulhallgatokat, azok tenyleg jok). A rendszer masik fele a kozponti szerver, ami a gepen tartozkodik, hogy ne a netrol kelljen a filmeket letolteni, de ne is kelljen a keszulekek memoriajaban tarolni. A kovetkezo resz a kommunikacios rendszer, ami lehetove teszi a folyamatos internetelerest. Vegul ott van a foldon elhelyezett management/hatter rendszer, ami a legitarsasag altal nyujtott szolgaltatasokat es funkciokat szolgalja ki. (pl. elintezi az utasnak az autorendelest, vagy nyilvantartja mennyi ital van meg a fedelzeten) Emlitik, de nem kap tul nagy hangsulyt, hogy ez egyben egy logisztikai rendszer is, tehat egyreszt az emberek atvihetik az egyik utrol a masikra a beallitasaikat (ha azonos legitarsasaggal repulnek), tovabba akar az utaskiserotol is rendelhetnek egy italt, amit utanna egyben tudnak a kiszallaskor kifizetni. A ceg meg vagy valos idoben vagy a leszallas utan latja az utasok fogyasztasat, amibol kiszamithato mennyi arut kell utantolteni a kovetkezo uthoz. Ehhez a feladathoz egy linux alapu rendszer pont jo, android-os kijelzokkel, beagyazott linux alapu fedelzeti szerverrel es linux alapu foldi szerverekkel es management felulettel, esetleg android alapu terminalokkal a kiszolgalo szemelyzet szamara.
  • MsUser #2
    Windows kilőve Android megy a helyére, ez azért jelent valamit.
    De vajon miért nem iPad-okat raktak be hiszen egy tablet kerül az ülésekbe.
    Azért a szakértőket nehezebb átverni a minőséggel, főleg ha olcsóbban jobbat is lehet mint az alma meg a winfos.
  • noland #1
    faja!