Berta Sándor

Több mint 4 milliárd dollárt ér a Twitter?

Brit és amerikai médiaértesülések alapján a JPMorgan bank tíz százalékos tulajdonrészt akar szerezni a Twitterben és ezért cserébe kész lenne 450 millió dollárt is kifizetni.

A Financial Times után a The New York Times és a The Wall Street Journal is arról számolt be, hogy a közeljövőben a JPMorgan bank lehet a Twitter egyik legnagyobb befektetője. A pénzintézet a tudósítások szerint az összeget az 1,22 milliárd dolláros befektetési alapjából teremtené elő. A TechCrunch IT-portál szerint a bank az összeget már be is fizette Chris Sacca internetes befektető egyik alapjába. Ezek az alapok vásároltak fel a múlt hónapban 400 millió dollárért néhány Twitter-tulajdonrészt és immár Evan Williams, a mikroblog-szolgáltatás társalapítója mögött a legnagyobb részesedéssel rendelkeznek. Emellett a cégben 200 millió dollárért szintén tulajdonrészt vásárolt a Kleiner Perkins Caufield & Byers befektetési vállalat is.

A JPMorgan ezzel a tranzakcióval is jelezni akarta, hogy semmiképpen sem akar kimaradni a Twitterrel kapcsolatos befektetési őrületből és profitálni akar a jelenségből. A hír különösen annak tükrében érdekes, hogy Dick Costolo, a Twitter vezérigazgatója januárban azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi üzleti modelljük nagyon sikeres és ennek köszönhető, hogy a Twitter független vállalat maradhat. A tervek között inkább a további fejlesztések és a terjeszkedés szerepel, és nem akarnak a tőzsdén sem megjelenni. Ugyanakkor a cég menedzsmentje elutasította a reklámok alkalmazását, de a hirdetési piaccal való együttműködéstől alapvetően nem zárkóztak el. Felmerült még a fizetett tweetek használata és a vezetők célja az, hogy a Twitter értékét 100 milliárd dollárra (!) tornásszák fel.

A Twitter értékét tavaly decemberben 3,7 milliárd dollárra becsülték, de nemrég felajánlottak 8, illetve 10 milliárd dollárt is a társaságért. Amennyiben a mostani tranzakció megvalósul az azért lenne érdekes, mert a szolgáltatás üzemeltetői tavaly novemberben elutasították a Google 2,5, majd 4 milliárd dolláros ajánlatát, mondván: az összeg sértően alacsony.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #8
    egyébként a facebookkal kapcsolatban ezt olvassátok el:

    http://www.technet.hu/hir/20110121/az_egyetlen_orszag_ahol_megbukott_a_facebook/

    de pl a twitter bejön nekik, és inkább a mixin és a green közösködnek.
  • ppista #7
    Nem normális az emberiség. Egy ilyen irdatlan baromságért ennyi pénzt kifizetni. Aztakurva. Több értelme lenne ha elégetnék, mert az legalább meleget ad egy ideig.
  • fergusonpapa #6
    azért nem ennyi a lényeg h egy uj dolog és elvándárolnak.

    iwiwnél elcseszték h nagyon lassult az oldal és sokkal több volt a facebookban mint az iwiwben és mikor majmolni porbálták megpecsételték sorsukat az edigi problémákhz hozáá kerrül h van 2 hasonlo oldal de az egyik jobb és minden ismerösöm ott van hát hova mek??hát oda...iwiwnek csak magyar közönséget kéne megcéloznia egyéni dolgokal és javithatnának sebbeségen

    myvip bughalmaz sose szivleltem röl nem fejtenék gondolatokat.

    a myspace régi nagy kedvencem volt ,de ráültek babérjaikra és nem nagyon fejleszteték föleg inkább zenészeknek volt elöny ez az oldal.facebook elönye az uj-ság mint irtad és h mindent máshogy tálalt elegáns dizájban(nincs cicamica mint myspacnél és nem is bugos)és itt jön alényeg amit sok helyen is olvastam h a myspace akoriban se gyözött meg mindenkit.de a facebook igen és elért egy akkora számot felhasználók terén h nem fog eltünni.Sokan vannak már akik unják többek közt énnis.de központilag h csak 1 oldal ahol fent legyenek ,fent lesznek az emberek max nem nézi annyira.


    twitter meg...nem értem h semmi hirdetés náluk és ennyit ér.

    sokkal jobban szerkezstettt klonok jöttek létre mégse sikerült népszerüségét elvenni.

    én aztmondom mulik a trenden is,de megis kel ökket tartani,újulni kel és ezt myvip,myspace nem volt képes. az iwiw meg...FAIL.
  • PrisonMan #5
    igen megvolt(van) a maga twitter klónja, ami nem túl sikeres - google buzz néven.
    facebook szerűsége is van, ami szintén nem túl nagy siker, ez az orkut.
  • zola2000 #4
    a google már megpróbálta létrehozni a saját twitter klónját, de asszem a twitter és a facebook már eléggé bebetonozta magát, ahhoz hogy ne lehessen őket kikezdeni olyan könnyen.
  • torreadorz #3
    Ettől még lufi, olyan értelemben, hogyha holnap megjelenik a mybook (találja ki ide egy nevet), akkor az emberek viharos gyorsasággal tünnek el a mostaniról.

    Erre már több példa volt, lásd korábban az agyonhypolt myspace, vagy magyar viszonylatban a myvip, iwiw stb oldalak.

    Ugyanis az ilyen ismerkedős oldalak abból profitálnak hogy az emberek imádnak jelölgetni. Az ismerőseim 90%a fenn volt volt iwiwen bejelölt mindenkit, de miután már mindenkit bejelölt unalmas lett, erre jött a myvip, akkor oda átvándorolt mindenki mert ott kellet bejelölni ugyanazokat az embereket akiket iwiwen már bejelölt, és most megjelent a facebook, ahová vándorol mindenki mert ott még nincs bejelölve mindenki, aki iwiwen és myvipen már igen.

    Twitter dettó, agyonhypolt, de szerintem hosszú távon nem túl életképes dolog.

    Egyedül a google az amire a fentiek nem igazak, egyrészt mert a keresőjére mindig szükség lesz, másrészt meg mert ügyenesen kombinálta össze a dolgokat.
    De ha holnap a google kihozna a saját facebook klónját, viharos gyorsasággal vesztené el a felhasználóit a facebook és társaik.
    És igy tovább, mihelyst mindenkit bejelöltek facebookon és megjelenik egy újabb jelölgetös oldal, máris elindul a vándorlás oda.
  • zola2000 #2
    Nem éppen, ezek a facebook, google, twitter azért már nem hajdani kis neten vannak, hanem olyan neten, amin mindenki fennt van, a többszázmillió felhasználó oldalak tényleg érnek ennyit.
  • Sir Ny #1
    dotcomlufi