Berta Sándor

A Google célkeresztjébe került a Twitter

A mikroblog-szolgáltatás napjaink egyik legnépszerűbb online rendszere, így nem lehet csodálkozni azon, hogy az elmúlt hónapokban számos kérő kopogtatott a cégvezetők ajtaján.

A Business Insider tudósítása alapján az egyik legnevesebb kérőnek a Google számít. A webes óriáscég 2,5, sőt akár 4 milliárd dollárt sem sajnált volna kifizetni a Twitterért, de a mikroblog üzemeltetői elutasították ezt a nem mindennapi ajánlatot, mondván: az összeg sértően alacsony. Érdeklődőkből mindenesetre nem volt hiány, hiszen az oldal felkeltette többek között a Microsoft és más webes vállalatok érdeklődését is, de a tulajdonosok a szintén 4 milliárd dollárt elérő ajánlatokra is nemet mondtak.

Mindez különösen annak tükrében lehet érdekes, hogy a Twitter hivatalosan a mai napig nem termel profitot. Ennek ellenére a portál megengedheti magának, hogy válogasson a kérők között és a függetlenségének megőrzésén túl elsősorban a bevételszerzésre összpontosít. A legfontosabb pénzforrás a marketingcégekkel való együttműködés lehet, a Twitter ugyanis felkínálta azt a lehetőséget a reklámügynökségeknek, hogy valós időben tekinthessék meg a tweeteket és így készíthessenek el különböző felhasználói profilokat. Emellett felmerült a felhasználók üzeneteinek közvetlen eladása a hirdetőcégek számára. Természetesen a szolgáltatást működtetők minden tweetnek megkérnék az árát.

A Twitter a múlt héten szerdán már szerződést kötött a Gnip nevű adatellátó vállalkozással, amely 2008 óta gyűjt adatokat a YouTube, a Facebook és más népszerű internetes szolgáltatások rendszeréből. Az információkat pedig ezután eladja a marketingügynökségeknek, amelyek kiértékelhetik a felhasználók online tevékenységét, többek között bizonyos címszavakra kereshetnek rá. Ez akkor lehet hasznos, ha egy társaság meg akarja tudni, hogy egy hirdetési kampánya mennyire volt sikeres, egy adott terméke mennyire népszerű vagy hányan beszélnek egymással a szolgáltatásairól a közösségi portálokon.

A Gnip ügyfelei másodpercenként több mint 500 tweetet kapnak meg, az üzenetekért a Twitter és a partnere 360 000 dollárt kér az együttműködő társaságoktól. Ennél több információt, másodpercenként több mint 3000 tweetet csak a Twitter két legnagyobb partnere, a Microsoft és a Google kap. Jud Valeski, a Gnip vezetője nem véletlenül nyilatkozott úgy, hogy a lehetőség számos olyan cég számára érdekes lesz, amelyek szeretnék tanulmányozni a mikroblogban folytatott üzenetváltásokat. Hiszen így rövid időn belül megállapítható, hogy mely felhasználók befolyásolják leginkább a többi embert és melyek a legnépszerűbb tartalmak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Justil #5
    mer, a blogok nagy resze mirol szol? hasonloan erdektelen marhasagokrol. ettol meg van kozte jo is, erdekes is. ergo, a twitter tok jo dolog, csak a felhasznalok nagy resze idiota (ahogy az eletben is az emberek nagy resze).
  • G_ArchAngel #4
    en pl. az erdeklodesi korommel kapcsolatos bloggereket, online magazinokat kovetem, igy mindenrol megvan az azonnali info: uj bejegyzesek, kepek, videok, oktatoanyagok...

    sokan hasznaljak arra is, amit Te irsz, de nem mindenki:)
  • Julius Caesar #3
    Amúgy a twitterbe mi a jó? Komolyan, 144 karakterbe mi fér bele? Most komolyan tudnom kell, hogy XYZ lement a sarki gyorskajáldába és kért magának egy duplasajtburgert?

    Mert kábé ilyen szintű...
  • G_ArchAngel #2
    A 4 milliardot az Apple ajanlotta a pletykak szerint, mar talalgatasok is jelentek meg az iTunes integraciorol...
  • Rage47 #1
    Gondolom a Buzz és a Wave becsődölése után a Twitterrel többre mennének.