Berta Sándor

A véleményszabadság részévé tennék az internetsemlegességet

Az American Civil Liberties Union (ACLU) nevű szervezet azt szeretné elérni, hogy az internetsemlegességet hivatalosan is garantálják a jogszabályok. Erre az egyik megoldás lehet, hogy ha a véleményszabadság részeként tekintenek rá.

Az ACLU legfrissebb jelentésében kifejezetten az internetsemlegességgel és annak biztosításával foglalkozik. A szervezet álláspontja az, hogy a nyílt internet elve nem csak egy fogyasztóvédelmi kérdés, hanem egyike napjaink véleményszabadsággal kapcsolatos legfontosabb kérdéseinek. Az ACLU szerint a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jog gyakorlatilag nem sokat ér, ha az ehhez használható fórumok nem szabadok. A világhálóra szintén szükség van, hiszen itt gyakorolhatják az emberek a szabad véleménynyilvánítást.

A polgárjogi egyesület úgy vélte, hogy mivel az Egyesült Államok Alkotmányában a véleményszabadság előkelő helyen szerepel, így a helyi politika köteles biztosítani az internetsemlegességet is. Az USA Alkotmányában rögzített értékek védelme miatt fontos, hogy a politika megvédje a világhálót a profitéhes cégek szándékaitól. Emellett a Szövetségi Távközlési Bizottságnak (FCC) is szigorú szabályokat kell hoznia, hogy az internetes szolgáltatók ne élhessenek vissza a jogaikkal és lehetőségeikkel.

Az ACLU kiterjesztené a klasszikus telefontársaságokra vonatkozó kötelezettségeket a tartalomszolgáltatókra is, így azok szintén kénytelenek lennének diszkriminációmentes szolgáltatásokat nyújtani az internetezőknek. Az intézkedés célja az lenne, hogy így akadályozzák meg, hogy egyes szolgáltatók szándékosan korlátozhassák a sávszélességeket. Ehhez megfelelő irányelvek kidolgozására és bevezetésére lenne szükség.

Tavaly ősszel az internetsemlegességet garantáló elképzelésekkel állt elő Julius Genachowski, az FCC elnöke, aki úgy nyilatkozott: a hálózati szabadság és a nyitottság csak a legális tartalmak és szolgáltatásoknak jár. A szakember azt akarta elérni, hogy a szolgáltatók ne akadályozhassák vagy korlátozhassák egyoldalúan az adatforgalmat. A javaslatcsomagot azonban nem fogadta osztatlan siker, az Electronic Frontier Foundation (EFF) például nemes egyszerűséggel trójai falónak nevezte Genachowski tervét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bagdadigiliszta #6
    Én is olvastam már erről a petícióról. Talán ez a megoldás a működésképtelen, lassú bíróságainkat is ösztönözné arra, hogy megoldást találjanak az évekig elhúzódó perekre. A sok joghézag sem átmeneti probléma. Sok jogszabályunk elavult, régi, és a helyett, hogy új törvényeket alkotnának, kiegészítik őket, amiből csak még nagyobb fejetlenség következik. Tapasztalatból tudom, hogy egy -egy kártérítési pernél, mire ítéletet hoznak az alperes nevén más semmi vagyon nincs, átirat addigra mindent, és nincs miből behajtani a kártérítésként megítélt összeget. Persze itt jöhetne megoldásként a behajtó, de van, akinek nincs pénze a behajtóra, és ezért esik el a kártérítési összegtől. Sajnos ez a magyar jogrendszer. Még sokáig lehetne szidni, de nincs értelme. Ez a petíció megoldás lehetne erre az állapotra. Példát vehetnénk más országokról és adaptálhatnánk a jogi megoldásaikat, hogy nálunk is megfelelőképpen működjön az igazságszolgáltatás...
  • manoszey #5
    Én általában szkeptikus vagyok az ilyen petíciózással kapcsolatban, de ebben speciel nem találni kivetnivalót és ha valaki őszintén aggódik amiatt, hogy a szólásszabadság és a véleménnyilvánítás szabadsága csorbulhat, az nem árt ha vet rá egy pillantást. Aztán persze nem muszáj, mert még megvan a választása mindenkinek, de lehet, hogy ha biztosítottnak akarjuk venni, hogy ez így is marad, akkor valami apróságot tenni is kéne érte, nehogy csúnya meglepetések érjenek... Soha nem lehet tudni, hogy mikor jön valami olyan lobbi, aki elég erős, hogy átnyomja a korlátozásokra vonatkozó igényeit, utána meg már késő lesz... Mai is ahány ország annyi szabályozás, jó volna valami megnyugtató közös nevezőre vergődni.
  • kalaposkan #4
    Az internetben az a legjobb, hogy nem lehet korlátozni, és ez jó volna, ha így is maradna, igazad van abban, hogy valami nemzetközi keretmegállapodással lehetne a leginkább megvédeni, csak még mindig ott van az, mint a kiotói egyezménynél, hogy szép és jó, de bele kell léptetni az országokat.. Persze itt aztán majd megmutathatja mindenki, hogy mekkora demokrata, és tesz-e valamit a szólásszabadság megőrzésére, mindenesetre az internet még az elnyomó rezsimek esetében is lehet egy olyan oázis, ahonnan a demokrácia beszivároghat a falak mögé...
  • huntamunta #3
    A vélemény-nyilvánitás szabadsága nagyon fontos kérdés és megoldásra váró probléma is egyben. Mivel ez egy szabadságjog, viszont könnyü visszaélni vele, szerintem a az internetsemlegesség hasznos lenne viszont törvényes keretek közé kellene foglalni, azaz törvényt kell alkotni ezzel kapcsolatban, ami kezelni tudja az ehhez hasonló, illetve, ehhez füződő problémákat. Jogvédő szervezetek közül sokan foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel és hathatósan tesznek is érte szerte a világban. Az amnesty International például, peticiót gyüjt annak érdekében hogy az egyik ensz döntés hatályra kerüljön amiben több segitség és támogatás nyujtására kapnának lehetőséget, viszont ehhez 10 állam együttes aláirása szükséges.
  • Merces #2
    Csakhogy szemléletes legyek...Nemtetszik a szöveged letiltalak a zezsgérül..........érted? ezután perelhetnél ha letilthatnálak ha benne lenne az alkotmányban és nyernél is valszeg ami most elég kétséges...........
  • TellerHutt #1
    "A véleményszabadság részévé tennék az internetsemlegességet"

    Már megint agymenése van valami nagyfejű okostojásnak..