Berta Sándor

A franciák az internetsemlegesség mellett állnak

A La quadrature du net francia civil szervezet ragaszkodik az internetsemlegesség garantálásához és a világháló szabadságának megőrzéséhez. A közvélemény erejét használnák fel.

"Az internet bárminemű korlátozása gazdasági okok alapján téves elképzelés. A politikusok és a szórakoztatóipar megpróbálják megkerülni a demokratikus folyamatokat és korlátozni a világhálót a kedvük szerint. Ezért hirdettük meg az úgynevezett vámpírstratégiánkat, abból kiindulva, hogy a vámpírok sem szeretik a fényt és eltűnnek. Ugyanez a helyzet itt is, ha valamiben mesterkednek, mi azonnal rávilágítjuk a figyelmet és azonnal előbukkan a szórakoztatóipar és a politikusok valódi természete. A közvélemény a mi oldalunkon áll, mi pedig azt mondjuk, hogy elég ezekből a tervekből" - nyilatkozta Jérémie Zimmermann, a La quadrature du net polgárjogi egyesület társalapítója.

A szakember úgy vélte, hogy nem csak a Hadopi-törvénynek kellene végérvényesen eltűnnie a közéletből, hanem a hasonló nemzetközi elképzeléseknek (hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás, ACTA stb.) is. "A Hadopi nem működik a gyakorlatban. Évek óta mondjuk, hogy soha nem fog működni" - közölte az aktivista. Zimmermann hozzátette: eddig még egyetlen esetben sem került sor hozzáférés-korlátozásra vagy -blokkolásra Franciaországban. Ennek egyszerű oka van: hiába van egy jogszabály, azt bebizonyítani, hogy ki követett el egy szerzői jogsértést, gyakorlatilag lehetetlen.
A szervezet társalapítója aggasztónak nevezte az Európában zajló folyamatokat, külön kiemelve a Hadopira hasonlító nagy-britanniai jogszabályok elfogadására irányuló kísérleteket. Szerinte az egész dolog és a jogszabály-tervezet gyors elfogadtatása mögött a szórakoztatóipar áll. Az okok egyértelműek: a kiadók féltek attól, hogy ha nem sikerül gyorsan elfogadtatniuk az előterjesztést, akkor nyilvános vita lehet az ügyből és a közvélemény nem fogadná el az érveiket.

Zimmermann az ACTA-tárgyalásokat teljesen jogellenesnek nevezte, mivel a folyamatokba nem vonták be sem az Európai Parlamentet, sem pedig a nemzeti törvényhozásokat. A tervezett dolgokról és intézkedésekről viszont nem lenne szabad zárt ajtók mögött tárgyalni. Ugyanakkor abban még lehet reménykedni, hogy az Európai Parlament az egész felvetést úgy, ahogy van, elutasítja. A La quadrature du net aktivistái mindenesetre semmit sem bíznak a véletlenre és a jövő héten gyűjteni kezdik az ACTA-t ellenző EP-képviselők aláírásait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!