Alex

Hazánk a leginkább spammel fertőzött ország

A Symantec nyilvánosságra hozta a MessageLabs 2010. szeptember havi felmérésének eredményeit. A felmérésből kiderül, hogy a kéretlen reklámlevelek terén ismét Magyarország vezeti a listát, hiszen szeptemberben a magyarországi e-mail forgalom 96 százaléka spam levél volt, amely 0,3 százalékos csökkenést jelent az augusztusi adatokhoz képest.

A Magyarországról származó spamek aránya csökkenőben van, igaz még mindig nagyon magas. Január óta 0,45 százalékról 0,25 százalékra csökkent. A MessageLabs szűrői megközelítőleg napi 180 milliárd spamről jelentenek világszerte. Így a januári 0,45 százalékos magyarországi arány napi 450 millió hazánkból küldött kéretlen reklámlevélnek felel meg. A hazánkból eredő spamek 72 százaléka botnetekből származik. A legtöbb (24%) botnetből származó kéretlen levélért a Rustock botnet a felelős, ezt követi a Xarvester 14 százalékkal, a Maazben botnet 12 százalékkal, valamint a Mega_D és Grum botnetek 8-8 százalékkal.


A Magyarországot támadó károkozó programok száma növekszik: míg 2010 júliusában az összes károkozó 0,14 százaléka célozta a magyar felhasználókat, addig ez az arány 0,45 százalékra emelkedett szeptemberre. Így nem meglepő, hogy hónapok óta sorra Magyarország vezeti a spam listát. Adathalász támadások tekintetében, nálunk 621 levélből egy személyes adataink ellopását célozza. 2010-ben, a MessageLabs szűrői 66 célzott támadásról jelentettek, melyek 3 nagyvállalatot céloztak. A támadások 74 százaléka egy, a pénzügyi szektorban tevékenykedő vállalatra irányult.


Botnetek eloszlása Magyarországon, 2010. szeptember

A felmérés továbbá kimutatta, hogy azok a vállalati alkalmazottak, akik napi munkájuk során keveset tartózkodnak az irodában, nagyobb eséllyel látogatnak károkozó weboldalakra napi ingázásaik, mint az irodai munka elvégzése során. Összességében a mobilmunkát végzők körében a web alapú veszélyeztetettségek közel hatszor olyan sűrűn fordultak elő, mint az irodai munkát végzők körében.

Az USA-ban a levelek 92,1 százaléka számított spamnek, míg ez az arány Kanadában 91,5 százalék, az Egyesült Királyságban 91,7 százalék volt. Hollandiában a kéretlen reklámlevelek aránya 93,1 százalékra ugrott, Ausztráliában 91,2 százalékot, Németországban pedig 92,8 százalékot mutattak a szűrők. Hong Kongban az e-mail fogalom 92,7 százaléka volt spam levél, Japánban valamivel kevesebb, 90 százalék, míg Kínában ez az arány 93,8 százalék volt.

A leginkább spammel fertőzött gazdasági szektor az autóipar volt 94,1 százalékkal. A szeptemberi adatok alapján az állami szektor bizonyult a leginkább veszélyeztetett szektornak, itt ugyanis közel 36 e-mailből egyet blokkolt valamely védelmi program. Az oktatási szektorban a spam fertőzés aránya 92,9 százalékra nőtt, a kémia és gyógyszerészet terén ez az arány 92,4 százalék, IT területen 92 százalék, a kiskereskedelmi szektorban 92,4 százalék, 91,6 százalék az állami szektorban, míg pénzügy területen 90,9 százalékra emelkedett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • drevil666 #7
    Nem tudom néhány éve még rengeteget kaptam, mostanában 1-2/hó. Ez a sok?????
  • AgentKis #6
    Végre valamiben elsők vagyunk!
  • DjDano #5
    Sajnos azt kell mondjam erről csak mi tehetünk... Aki kétes oldalakra regisztrál a fő e-mail címével az óhatatlanul hozzájárul a spam áradathoz, pont emiatt találták ki az eldobható e-mail címet.
  • djw #4
    nem kéne a térképnél szerepeltetni, hogy a google maps térképe? ha már úgyis annyi cikk van itt a jogvédőkről...
  • kiskapucska #3
    Mindig meglepődök az ilyen durva statisztikákon, végülis egy jó levelezőprogram, meg egy megfelelő vírusirtó elég jól kiküszöböli ezeket. Szóval aki ezek miatt szív, az nem lehet túl ügyes. Lekopogom, de nekem még nem volt komolyabb problémám ilyenekkel.
    Vagy ezek most a támadások összes számát jelzik, nemcsak a sikeresekét?
  • bakagaijin #2
    Valami link a többi statisztikához? Az első csak a támadott felekről szól, a támadókról (és támadást kivitelezőkről, a forrásokról) nem.

  • pulykakakas #1
    A botnet által küldött levelek mérése nagyjából egyértelmű. De a nem botnet által küldöttek esetén mi számít annak? Az is lehet, hogy csak nagyobb arányban minősítünk spamnek leveleket, mint más országok olvasói?