Berta Sándor

A kövér emberek fogékonyabbak a spamekre

Érdekes eredményekre jutottak a kollégiumi diákok körében végzett felmérésük során amerikai kutatók.

A két szakember arra volt kíváncsi, hogy kik azok, akik előszeretettel nyitják meg a kéretlen elektronikus leveleket és rendelik meg az azokban hirdetett termékeket. Nos, kiderült, hogy a súlycsökkentést ígérő árucikkek elsősorban a túlsúlyos kollégiumi hallgatók körében népszerűek. A Southern Medical Journal című szakmai folyóiratban publikált anyagban a kutatók egyértelműen összefüggést állapítottak meg a súlyproblémákkal küzdő fiatal egyetemisták és a spamekben reklámozott karcsúsító termékek megrendelése között.

A megkérdezett 200 diák átlag életkora 21 év volt, általában naponta 4 órát interneteztek és minden 24 órában 20-30 kéretlen elektronikus reklámlevelet kaptak. A válaszolók kétharmada nő volt, míg a túlsúlyos személyeknél ez az arány elérte a 75 százalékot. A szakemberek először arra voltak kíváncsiak, hogy az egyes felhasználók önmagukat túlsúlyos személynek tartják-e. Ezután azt kérdezték, hogy az illető kapott-e már olyan spam e-mailt, amiben valamilyen karcsúsító szert reklámozott a feladó. a harmadik kérdés arra irányult, hogy melyikük nyitotta meg ezeket a küldeményeket, míg az utolsó kérdésben arra tértek ki, hogy vajon ki vásárolta meg ezeket az árucikkeket.

Az önmagukat túlsúlyosnak tartó diákok 87,7 százaléka kapott ilyen spam e-mailt, míg ugyanez az arány a magukat vékonynak minősítő személyeknél 73,3 százalék volt. Az előbbi csoportba tartozóknak a 41,5, míg az utóbbiaknak csak a 17,8 százaléka olvasta el ezeket az elektronikus leveleket. A magukat túlsúlyosnak gondoló tanulók 18,5 százaléka meg is rendelte a hirdetett terméket. A magukat vékonynak minősítő fiataloknál ez az érték csupán 5,2 százalék volt.

A két kutató végül azt javasolta az orvosoknak, a pszichológusoknak, az élelmezési tanácsadóknak és más egészségügyi dolgozóknak, hogy beszélgessenek el gyakrabban a páciensekkel a spamekben reklámozott termékek veszélyeiről és esetleges káros mellékhatásairól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #14
    Ébredj fel Neo!

    Nálunk sem éri meg a sok bagóst kezeltetni a kórházakban, ezért azt gondolná az ember, hogy akkor miért nem tiltják be a cigit? Mert a cigigyáraktól rohadt sok lóvét kap az állam. Ennyi.
    Ugyanez van a kövér emberekkel. Minél többet fogyaszt az ember, annál több áfa folyik be. Nem tudnak hosszú távon gondolkodni/nem közvetlen érdekük.
  • Narxis #13
    Ez baromság, senkinek sem érdeke, hogy legyenek kövér emberek. Az államnak azért nem mert + kiadás ezeknek az embereknek a kezeltetése és az a TB kasszát terheli nálunk, nyugaton meg a betegbiztosító kasszáját. A gyógyszergyártók se egyetlen fajta gyógyszer gyártásából élnek őket nem veszélyeztetné ha eltűnnének a kövér emberek.
  • Vadbarom #12
    Vajon az "amerikai kutatók" között nincsenek ösztöndíjas brit tudósok?
  • psishock #11
    világos B0nFire természetesen így működik minden szakma, próbálja magát fent tartani, nem pedig megoldani a problémát (báj dö véj, a kutatások/tanulmányok is ezzel az analógiával dolgoznak mint a cégek, minél több összeget behajtani, milyen dolog lenne már ha egyből készen lenne a megoldás).
    Ezért is mondtam, hogy nem feltétlen a "kövéreket" kell kiemelni mint feltétlen spammokra kattanókat. Bár úgy is fel lehet fogi, hogy mint a való életben is "mindent meg lehet velük etetni" orvosságok, kaják, szerek, úgy a neten is. Pedig a módszer egyszerű mint tudjuk, "ne zabálj annyit." nem pedig zabálj még több orvosságot, meg szenny mű cuccokat az így is temérdek kaja mellett. A testmozgás amit még hirdetnek még nem is akkora faktor, ülhet egész nap a fenekén, ha nem eszik, bizony le fog dettó fogyni szépen, úgyhogy még "izzadnia" sem kell érte. Csak egy kis tekervényt használni.
  • B0nFire #10
    Abból, hogy "nem zabálnak" senki nem gazdagszik meg! Ellentétben a zabálással sok üzletág igen jól jár. Nem csak az élelmiszer-termelők, -gyártók és -forgalmazók, hanem az egészségügy jó része. Ha nem lennének dagadtak, kevesebb lenne a cukros, szívbeteg, magas vérnyomásos emberke, ergo kevesebb belgyógyász kéne, az ilyen gyógyszereket nem kéne gyártani, és nem lehetne eladni.

    Nem kéne a sok természetgyógyász, meg a sok irodalom, a "hogyan fogyjunk le 20 kilót 2 hét alatt" c könyvek tucatjai, amelyeket ezek az emberek vesznek, meg a női bulvárlapok 2/3-át ki lehetne nyugodtan ollózni, mert az is ezzel foglalkozik, és azokat a munkatársakat, akik ezzel foglalkoznak az utcára tenni. Menjenek ekézni!

    Már leírtam egyszer egy másik topicban, csak abban meg a káros szenvedélyekről volt szó: A világon senkinek sem érdeke, hogy az emberek ne legyenek drogosok, alkeszok, dohányosok. Itt az újabb példa. A világon semmilyen lobbinak nem érdeke, hogy ne legyenek dagadtak.
  • bippo #9
    Szerintem is baromira bonyolult lehetett rájönni, hogy a soványak nem nyomnak rá a fogyasztószer-reklámra. Mily meglepő.
  • Narxis #8
    A kövéreknek le kéne fogyniuk, nagyon egészségtelen állapot.
  • psishock #7
    "A kövér emberek fogékonyabbak a spamekre"

    lol, szerintem meg a (számítógépekhez és az internethez) hülyébbek, és arra lehetne felvezetni az egész analógiát.
    Most, hogy sikerült egy rakat szerencsétlen kövéret találniuk akiknek a legnagyobb bajuk, hogy egyszerűen NEM evés helyett mindenféle szemetet próbálnak ki, ráadásul spammekből, vagy csak annyi, hogy ezekből az emberekből van a többség a világon, komoly tanulmány.
  • Archenemy #6
    Meglepő módon viagrát is az vesz, akinek nem áll fel /eléggé. Kérek én is annyi pénzt, amennyibe ez a kutatás került :p
  • [HUN]FaTaL #5
    "Nos, kiderült, hogy a súlycsökkentést ígérő árucikkek elsősorban a túlsúlyos kollégiumi hallgatók körében népszerűek."

    Ehhez komolyan kutatás kellett? Gratulálok.

    Amúgy ez az egész egy baromság ebben a formában.