MTI

Egyhetes Facebook-bojkottot tart egy amerikai egyetem

Egy héten keresztül blokkolja a különböző közösségi oldalak elérhetőségét az iskolai hálózatról egy amerikai műszaki egyetem, hogy a diákok a saját bőrükön tapasztalhassák meg az internet nélküli világ előnyeit, vagy éppen hátrányait.

A merész kísérletet az Egyesült Államok északkeleti részén lévő Harrisburg Természettudományos és Műszaki Egyetem vállalta magára. Az egyhetes internet-méregtelenítés lényege, hogy az iskola épületében lévő számítógépekről sem a diákok, sem a tanárok nem férhetnek hozzá a különböző közösségi oldalakhoz. Eric Darr igazgató elmondása szerint a szeptember 13-án megkezdődött kísérlet nem büntetés a 800 tanuló számára, csupán az a célja, hogy felhívja a diákok figyelmét az internet mindent behálózó és a mindennapokba beférkőző természetére.

A bojkott ötlete egy múlt héten közétett jelentés kapcsán látott napvilágot, amely szerint az amerikai internet-felhasználók ma már sokkal több időt töltenek a Facebookon, mint a Google-on való keresgéléssel. "Összességében véve, a tanulók támogatják a kezdeményezést és nem háborodtak fel a dolgon" - reagált az igazgató azokra a vádakra, amelyek szerint az iskola "szörnyű dologra kényszeríti a diákokat és megsérti az emberi jogokat".

A Facebook-zár ideje alatt, ha valaki megpróbál az iskolai hálózatról belépni a MySpace, vagy Twitter oldalára, akkor egy üzenetet kap, amely szerint az oldal nem elérhető. Az üzenetküldés és az interneten való szörfölés továbbra is lehetséges, ám az azonnali üzenetváltást mellőzniük kell a diákoknak. "Szinte kényszert éreztem, hogy ránézzek a Facebookomra és a Twitteremre, de most ez nem így van" - számolt be élményeiről a 22 éves Ashley Harris, aki szerint a bojkott végre lehetővé teszi számára, hogy az órai feladatra koncentráljon, és ne a laptopját babrálja az előadások alatt.

Adam Ostrow, a Mashable.com internetes híroldal főszerkesztője arra kíváncsi, hogy az egyetem milyen pozitív eredményeket - például nagyobb órai figyelem és aktivitás - tud majd felmutatni az egyhetes "kapcsolat nélküli munka" során. "Nem lehet úgy megfosztani az embereket a közösségi oldalaktól, hogy annak ne legyen valamilyen negatív következménye" - mondta Ostrow, aki szerint a diákok számára nem csupán időpazarlás a Facebook, hanem a társasági élet és az egyetemi feladatok megszervezésének fontos eszköze is.

Ironikus módon az intézmény éppen egy közösségi médiáról szóló találkozónak adott otthont szerdán, amely során még a meghívott előadókat is megviselte a bojkott. "Tényleg a Facebook és a Twitter rabszolgái akarunk lenni? Ha egyszer otthagyod a kéznyomod egy közösségi oldalon, akkor onnan kezdve folyamatosan etetned kell a fenevadat, mert ha nem adsz hírt magadról, akkor megszűnsz létezni" - mondta Sherrie Madia, a Pennsylvania Egyetem Wharton School kommunikációs igazgatója, aki szerint ideje lenne komolyan beszélni a közösségi média, valamint az internetes világ és a való élet közötti egyensúly megtalálásának kérdéséről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • drevil666 #6
    800 tanulóval Egyetem....
    másik: ki nem sz@rja le hogy nem bírják-e Facebook nélkül????????????,
    áram nélkül szar, de IT nélkül még kibírom!
  • jimySz #5
    Fészbúk okosságok:
    facebook.uhh.hu
  • bakagaijin #4
    Ha így használnák az jó lenne. Engem az zavar baromira, hogy a netes újságcikkek tele vannak ezekkel a like bannerekkel, meg hogy N ember tetszett a cikk, követni akarják mit olvasok, stb. Ezekre én ugrok, és vadul adblock-olok. A másik ami zavart, hogy tonnaszám ömlött a falon, hogy x lájkolja y videóját, amin z lájkolja, hogy x tehene felzabálja mittoménki termését. broáf. => Na, így került a facebook nálam banra. Ha valaki akar valamit, akkor ír egy mailt vagy hívjon fel :).
  • CptObvious #3
    Nem tudom mit kell így csesztetni facebook-ot. Bár én már a kezdetek óta úgy érzem, hogy célirányosan uszítják az embereket, hogy igenis utálják facebook-ot, mert az maga megtestesült gonosz és tönkre teszi az életüket, meg egyéb baromságok. Mostanra mondhatni DIVAT lett belőle. Ez is olyan mint pl Justin Bieber, a kis nyálgép.
    -Hé te is utálod Justin Bieber-t?
    -Jahh, kis köcsög.
    -És te mért is utálod?
    -Hááá nem tom. Haverom mondta mekkora köcsög, szóval azé.
    -Jahh, én is. Kis pöcs, mindenki utálja.

    Körülbelül ez a helyzet facebook-kal is. Most utálja a nép egy része, mert az a menő.

    Senkinek se szorítanak fegyvert a tarkójához, hogy márpedig nézze a facebook-ot vagy a falon látja viszont az agyának egy részét. Innentől fogva eleve értelmetlen facebook-ot szidni. Ha valakinek ebből áll az egész, az az ő egyéni problémája, az ő hülyesége.

    Itt vagyok például én.

    Vannak a barátaim és én. Jó kis csoport vagyunk, szeretünk is össze járni. Viszont mindegyikünk tanul, dolgozik. Mindenkinek másképp jut szabadidő. A város különböző pontjain lakunk, néhányan Budapesten kívül.

    De facebook-on keresztül remekül elvagyunk egymással, mondhatni napi szinten.

    Beszélgetünk, hülyülünk. Ha valakivel történt valami érdekes, megosztjuk egymással - mert nem fogom egyenként felhívni minden olyan ismerősömet, akiről úgy gondolom, hogy igen, neki szeretnék mesélni erről.
    Napi szinten pedig nem találkozgatunk.
    Aztán persze ha leszervezzük a találkát, újra előkerülnek a facebook-on kitárgyalt témák, mert szemtől-szembe mégis más.
    És igen, a közös programjainkat is facebook-on szervezzük. Mert van egy jól működő felület, ahol könnyű kommunikálni egymással.
  • Szefmester #2
    Na de most komolyan... ki az a barom aki egész nap ilyen közösségi oldalakon lóg éjjel nappal? Be vagyok regelve itthon két helyre, de csak akkor lépek fel ha valaki üzenetet küld vagy a rendszer küldött üzenetet. Azt lecsekkolom és már lépek is kifelé, mert nincs semmi okom hogy ott lézengjek. Nézegessem mások képeit? Minek? Abban mi a jó? Akit ismerek az tuti mesél arról mi történt vele, esetleg megmutatja a képeket egy-egy eseményről.

    Az ilyen f@szbúk meg társai semmire sem jók, max a rég látott ismerősökkel a kapcsolattartásra, de biztos nem arra hogy minden szabad percem ott töltsem...
  • Rotyoka #1
    Ez már fájdalmas...
    Az oké, ha otthon vagy és nem tudsz mit csinálni netezel, de ha lehet mást is (pl elmenni inni vagy moziba vagy vmi) akkor jóhogy nem maradok otthon...