Berta Sándor

Kilép a Facebooktól Ilse Aigner

Mivel a világ legnépszerűbb közösségi portálja nem változtatott érdemben az adatvédelmi gyakorlatán, ezért a német fogyasztóvédelmi miniszter beváltja korábbi ígéretét.


Merkel és Aigner
A politikus egyeztetésre hívta Berlinbe a Facebook vezetőit, majd miután másfél órán át tárgyalt Paul Allennel bejelentette, hogy - korábbi ígéretéhez híven - kilép a közösségi portálról. Ilse Aigner az utolsó pillanatig érvelt amellett, hogy az oldal vezetői érdemben változtassák meg az adatvédelmi gyakorlatukat, de mivel úgy látta, hogy erre nem sok esély van, így a rendszerből való kijelentkezés mellett döntött. Az utolsó egyeztetésen a német fogyasztóvédelmi miniszter azt kérte Paul Allentől, hogy vezessék be a felhasználók által követelt Opt-in funkciót, valamint, hogy a portál hagyjon fel a regisztrált tagjaitól és látogatóitól származó információk harmadik félnek való továbbadásával, illetve értékesítésével. Allen ugyan derekasan válaszolt a felmerült a kérdésekre, de úgy tűnik, nem tudta meggyőzni a politikust jelzés értékű döntése visszavonásáról.

Ilse Aignera a megbeszélés után kijelentette: "Fogyasztóvédelmi miniszterként nem tudom és nem is akarom elfogadni, hogy egy olyan vállalat, mint a Facebook megsérti az adatvédelmi jogot, illetve, hogy gyakorlatilag semmibe veszi tagjai magánéletét. Ezzel együtt a téma továbbra is napirenden marad. Továbbra is kapcsolatban maradok a Facebook vezetőivel és addig nem nyugszom, míg a honlapon az adatvédelem nem javul megfelelő mértékben. Amíg a cég azt a benyomást kelti, hogy csak kozmetikázza a dolgokat és amíg a szavakat nem követik tettek, s nem valósul meg egy gyökeres szemléletváltás, addig a portál sok tagja szintén nem fog nyugtot hagyni a vezetőknek. Én is hasonlóan fogok cselekedni."

A miniszter hangsúlyozta, hogy a Facebooknak, mint Németországban is működő vállalatnak kötelessége betartani a helyi adatvédelmi és más törvényeket, különösen igaz ez a személyes adatok továbbadását szabályozó rendeletekre. A közösségi oldalnak viszont erről szemmel láthatóan más a véleménye és "általános információkként" kezeli a regisztrált tagok, illetve a látogatók neveit, e-mail címeit, telefonszámait és más adatait. Ráadásul ezeket az információkat még tovább is adja másoknak.

Aigner április közepén nyílt levelet írt Mark Zuckerbergnek, a Facebook alapítójának és már akkor jelezte, hogy ha nem történnek érdemi adatvédelmi változtatások, akkor megszünteti a közösségi portálnál lévő tagságát. A politikus emellett új online adatvédelmi törvény kidolgozását sürgette. Paul Allen korábban azzal védekezett, hogy a Facebook tehetetlen, ha a felhasználók maguk adják ki adataikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zsoltrex #7
    es aki csak igy tudja fentartani a regi kapcsolatait? vagy akkor inkabb ne is???
    jol esne, ha valaki kotoraszna a postaladadba, vagy valaki bemenne az udvarodra es kezdene bameszkodni?
  • god25 #6
    Én ilyen helyekre fenn tartok egy e-mail címet, ahova akár ömlesztve jöhetnek a spammok. Aki meg telefonszámot és egyéb adatot ad ki magáról, az ne panaszkodjon.
  • sathinel #5
    Mekkora vicc hogy vannak akik nem képpesek felfogni hogy egy cég ha hivatalosan működik akkor afelhasználók adatait akárkinek kiadni nem szép dolog. Persze a retardált aki fel sem fogja mi az a gesztus értékű cselekedet, és nem rögtön bíróság állatal való fenyegetés az szintén ne beszéljen mert ugyanúgy agyatlan.
  • pixx #4
    Úgy látszik a Német Birodalom újjá éledt, Google-t is szívatják, most a facebookt is, még pár év és már fingani se lehet otthon, mert az adatvédelem sértés...
    Komolyra fordítva a szót, gondolom a Facebook tulajdonosai, most maguk alatt vannak...
  • Noru #3
    http://www.facebook.com/help/contact.php?show_form=delete_account

    Akinek kell :)
  • Cat #2
    Nem érted a kommunikációt, nem feri bácsi lépett ki. Ez jelképes lépés. A következő az lesz, hogy törvényben szabályozza a tevékenységüket.
  • DeviloftheHell #1
    ez mekkora vicc jól megbüntette a facebook tulajait azzal hogy kijelentkezett :D:D:D ha nem akarják hogy tovább tudjanak adni bármit is nem kell megadni semmit vagy regisztrálni sem kell idioták...