Berta Sándor

A 3D-s megjelenítés legnagyobb hátrányai

Bár a gyártók mindenképpen a 3D-s készülékek létjogosultságát igyekeznek bizonyítani, egyelőre több érv szól az új technológia használata ellen, mint mellette.

Szinte nincs olyan szórakoztató elektronikai cég a jelenlegi berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon (IFA), amely ne mutatna be a standján legalább egy 3D-s megjelenítésre képes televíziót vagy monitort. Természetesen a különleges szemüvegek sem hiányozhatnak a polcokról. Az üzenet egyértelmű: a 3D már itt van, elérhető, kiforrott és a felhasználóknak is ez kell. Nos, a valóság kicsit eltér ettől. Ugyan léteznek olyan asztali lejátszók, amelyek támogatják a 3D-s Blu-ray lemezeket és a PlayStation 3-hoz is elérhető lesz egy ingyenes frissítés, amely után a konzol már képes lejátszani a 3D-s korongokat, emellett elkészült a HDMI 1.4a specifikációja is, ennek ellenére a 3D-s megjelenítésnek számos hiányossága akad.


Az első és legfontosabb, hogy a mai napig nincs megnyugtató módon megoldva a szemüvegkérdés. A jelenleg kapható különleges szemüvegek meglehetősen idegesítik viselőiket, ráadásul használatukhoz többnyire szükség van egy elemre. A helyzetet csak nehezíti, hogy a kiegészítők nehezen szerezhetők be, nem minden kijelzővel kompatibilisek és drágák, az áruk többnyire eléri a 100 eurót. Ráadásul nincsenek megfelelő szemüveg nélkül is tökéletesen élvezhető 3D-s technológiák.

Szintén komoly gondot jelent, hogy sok 3D-s megjelenítésre alkalmas televízió nem megfelelő minőségű, gyakori például a készülékeknél a szellemkép-jelenség, amely igencsak lerontja az élményt, emellett még fejfájásokat és rosszulléteket is okozhat. A japán kormány és a Toshiba, a Sharp, valamint a Hitachi idén áprilisban már elkészítettek egy ismertető anyagot, amely a 3D technológia mellékhatásaira hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor más cégek, például a Samsung is igyekeztek rávilágítani arra, hogy a 3D technológián alapuló készülékek használata nem jelent veszélytelen szórakozást. További probléma, hogy a jelenleg megjelenített 3D-s felvételek többsége a szükségesnél sötétebb. Egyrészt a különleges szemüvegek is erősítik ezt a hatást, másrészt maguk a filmek is sötétebbek.


Megkerülhetetlen a túlzottan kevés tartalom kérdése is. Számos 3D-sként hirdetett filmet csak utólag konvertálnak át a hagyományos változatokból. Jelenleg csupán három 3D-s Blu-ray alkotás (Titánok harca, egy animációs mű és a Grand Canyon Adventure) vásárolható meg, másik három (Monsters vs Aliens, Coraline és Ice Age 3) pedig csak 3D-s televíziókkal és kiegészítőkkel együtt kapható. A televízióadók is lassan reagáltak az új technológiára. A Sky várhatóan október 3-án indítja el a 3D-s csatornáját, de ez is csak ritkán fog valóban 3D-s filmeket a műsorára tűzni. A legtöbb gyártó úgy igyekszik menteni a helyzetet, hogy beépítenek a készülékeikbe egy Fake-3D funkciót, amelynek a segítségével 3D-ssé lehet "varázsolni" a 2D-s alkotásokat, de ez nem mindig működik.

E hiányosságok ellenére a 3D-s megjelenítés nagy jövő előtt állhat, ha sikerül ezeket a problémákat megoldani és valóban versenyképes áron lesznek elérhetők a 3D-s televíziók és filmek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • emerte #38
    "a kamerafokusz miatt"
    Kiskamerákat kell használni, aminek jó nagy DOF-ja van :)
  • jaspercry #37
    Igen sajnos ez "még" így van,szeretném ha jövöben ezzel többet foglalkoznának.
    Azt hogy valamit rögzítenek,te meg othhon ezt visszanézed,megoldható.
    jó lenne,ha 10-15 évem belül ezt a technikát egy kicsit jobban kidolgoznák.
    Ez lenne csak az igazi "starwars" valos 3d-s.
    :(
    Azért vagyok a témában ennyire felpörögve ,mert franciaországban Anency-ben volt szerencsém ezt élőben látni,müködni,azota kész vagyok.
    Annyira nem vagyok kibékülve a mostani mozis3d cuccok iránt,(a kamerafokusz miatt) csak az éles amit élesnek szeretnének láttatni velem,nem az amit én szeretnék,de persze az sem rossz sőt otthonra egy ilyen szemüvegeses cucot is szívesen beújítanék....
  • B0nFire #36
    Igen, csupán 35 db szinkronban vezérelt nagy felbontású kamera kell hozzá, aminek a szoftvere sem megy egy lábbalhajtós gépen, továbbá egyelőre az alanynak egy helyben kell állni, hogy a különböző szögekbe belőtt kamerák képéből egyikből se másszon ki, mert ha megteszi, széthullik az egész. Nem lehet a kamerákat mozgástere nagy, és úgy kell belőni őket, hogy egyik se lássa az összes többit.

    Az ötlet jó, de egyelőre irdatlan drága és bonyolult a kivitelezése.
  • jaspercry #35
    Sok lehetőséget látok lézertholográfiában,képzeld a videotelefont felváltó
    holo telefont.
    CNN
  • jaspercry #34
    Nézd ez a laser holográfia,még csak alakulóban van,én nem pont ilyet képzelek a nappaliba(minhogy a projector vetítési méretét is lehet szabályozni,ennek is)
    nem értem a furkálódást.
    Ez igazi 3d,nem parasztvakítás!A szem oda fokuszál ahová akar,nem kész 3d hatást kap a képernyőn,azután meg a szemed csak jojózzon.
  • jaspercry #33
    nem.
    Már most is projectoron nézem a filmeket 5m képátlón,így találnék helyet ennek is!(bár ez a tchnológia még nincs kiforrva)
    Itt viszont nincs szükség szemüvegre,és más tartozékokra!
    Még egy félszemű is látja térben,igaz nem 3d-ben.
  • readswift #32
    Igen ezt jól ellehet képzelni repülőtereken , meg plázákban. De hogy valaki ilyet képzel el a szobájába az egy kicsit meredek nemgondolod?
  • readswift #31
    -nekem sem volt LCD tévém a DLP projektorom előtt és már nem is lesz.
  • jaspercry #30
    ez nagyon ott van
  • jaspercry #29
    EZ is! ezek már nagyon régiek