Berta Sándor

Kevesebbet fogyasztó és olcsóbb televíziók jönnek

A piackutatók biztosak abban, hogy a közeljövőben még több tévé talál majd gazdára, egyre fontosabb szempont lesz a készülékek fogyasztása, ugyanakkor ezzel párhuzamosan csökkenhet a gyártók és a kereskedők forgalma.

"Az iparnak köszönhetően a fogyasztók megszokták, hogy az árak folyamatosan csökkentek" - hangsúlyozta Paul Gray, a Displaysearch elemzője a berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon (IFA). A jelenlegi forgalomnövekedést is árharc árnyékolja be és nem szabad, hogy az ágazat azt higgye: a dél-afrikai futball-világbajnokság vagy a 2012-es londoni olimpia olyan sokat nyom a latba.

A Displaysearch munkatársa arra számít, hogy az idén összesen 242 millió televíziót értékesítenek világszerte, ez 15 százalékkal több a tavalyi értéknél. 2014-re azonban ez a szám tovább nő majd és elérheti a 282 millió készüléket. Ezzel párhuzamosan azonban a globális forgalom 116,8 milliárd dollárról 102,6 milliárd dollárra csökken és ez gyakorlatilag a 2009-es év adatainak felel meg. Általánosságban elmondható, hogy egyre többen vásárolnak 45 colos nagyobb képátmérőjű tévéket és ezek jóval nagyobb nyereséghányadot tartalmaznak, mint a kisebb televíziók. De problémát jelent, hogy a folyamat túl lassan megy végbe ahhoz, hogy megfordítsa a forgalom csökkenését. Így a Sony, a Panasonic, a Samsung és a többi gyártó csak abban bízhat, hogy az emberek hajlandóak lesznek a jövőben nagyobb tudású, egyben drágább készülékeket vásárolni.


"Ki kell egyenlítenünk az eladásokat és a bevételeket, s nem alkalmazhatjuk a legalacsonyabb árakat" - szögezte le Laurent Abadie, a Panasonic európai vezetője. Az elemzők azonban ennél is tovább mentek. Szerintük fontos, hogy az ágazat képviselői végre elmagyarázzák a felhasználóknak a 3D-s televíziók, a LED-es háttérvilágítás és az internetfunkciók előnyeit. "A fogyasztók minden korábbinál jobban túl vannak terhelve a különböző információkkal" - ismerte el Richard Bass, a Hitachi menedzsere.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy az idei esztendő biztosan nem lesz a 3D-s televíziózás áttörésének éve. Egyszerűen azért, mert alig van elérhető 3D-s tartalom. "Az idei év még nem hozta el azt az áttörést a 3D számára, mint amire számítottam" - jegyezte meg nem véletlenül Simon Kang, az LG szórakoztató elektronikai részlegének vezetője. A 3D-s megjelenítés, a LED-es háttérvilágítás és a netképesség mellett még egy új dologgal is meg kell birkózniuk a gyártóknak. Az Európai Unió ugyanis hamarosan bevezeti a fogyasztási jelölést, így hasonlóan a hűtőszekrényekhez vagy a mosógépekhez, fogyasztásuk szerinti külön kategóriákba kerülnek a televíziók.


Friedemann Stöckle, a GfK munkatársa rávilágított, hogy ezen a területen még nagyon sok munka vár a gyártókra. Jelenleg csupán a termékek 25 százaléka fogyaszt kevesebbet, mint 100 Watt. Ráadásul ezeknek az eszközöknek az átlagára 600 és 800 euró között mozog. A tévék esetében az energiafelvétel csökkentése még nem szerepel az első helyen, napjainkban fontosabb a képminőség és a képátmérő. A ZVEI szakmai szervezet arra számít, hogy az idei év végén megjelenik az EU fogyasztási jelölés a televíziók számára. A legkevesebbet fogyasztó termékek az A, a legtöbb áramot felvevők a G csoportba kerülnek majd. 2011-től kötelező lesz a jelölés használata.

"Mi nagyon örülünk annak, hogy jön ez a jelölés. Amint használhatjuk, élni fogunk a lehetőséggel" - közölte Frank Bolten, a Sharp egyik vezetője. Azonban az már most borítékolható, hogy nem minden gyártó fog örülni az új rendszernek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • readswift #11
    135+áfa acer H5360, 3d szemüveg 20ezer, DLP Link oszt elvileg ATI-val is jó vele a 3d. TESZT. Eddig mindenkinek bejött, nem sok rossz szó van a neten róla.
  • ribot #10
    Mennyibe kerül egy projektor, amit már érdemes megvenni?
    Lehet, hogy inkább abban kéne gondolkodnom. :)
  • Piel #9
    A régi jól bevált televíziómat nem fogom kicserélni egy ugyanannyit fogyasztó hiper-szuper csodakijelzőre, csak azért, hogy megnézhessek egy-egy műsort. Különben is a műsorok java az agyament kategóriába tartozik, úgyhogy BOCS NEM KÉREK BELŐLE! Kifejezetten irritál az a hozzáállás, amikor fél órán keresztül megmutatják, hogy mit fogok látni azonnal! Amikor megmutatják, akkor hozzátesznek max. 30 mp-et ahhoz amit láttam a bemutatásban! Sokszor csak pofáraesés, mert rájövök, hogy a hír, NEM HÍR! A régi tv-m meg kevesebbet fogyaszt mint az új generációs csilli-villi készülékek. De azért csak fejlesszenek, mire tönkremegy a készülékem csillaghajó árában tudjak venni egy újat.
    A laposom kevesebbet fogyaszt az asztalinál, úgyhogy megvolt a fogyasztás-csökkentés.
  • readswift #8
    attól meg nem kell félni hogy nem eszik csak 100wattot, eszik az 200at is :D
  • readswift #7
    projektort is lehet ám venni, oszt azon a 720p film is jobban néz ki , meg a fullHD is, főleg 100"-en.
  • rágógumi #6
    nem mindenkinek van pénze nagytévére..
    mivel az ember szart nem akar venni (kicsit, kistudásút) ezért nem is vesz.. mert a nagy meg túl drága..
  • who am I 7 #5
    Jaja, ez divat lett....Csak a kis agytrösztök elfelejtik, hogy nem csak móunikaféle agyradír kereskedelmi adók vannak, hanem léteznek értelmesebbek is, nameg ott vannak a full HD filmek...szóval, van értelme a tv-nek, csak tudni kell használni :D
  • Szemjuel #4
    miért kell minden hírhez valakinek egy hasonló szöveget leírni? a "csak nehogy..." legalább néha illett bele és poénos volt, de ez.. :S
  • barret #3
    Nekem a TV háttérzaj a netezéshezXD
    Másra ritkán használom már...
  • waterman #2
    mióta nem betárcsázós netem van, azóta egyre kevesebbet nézek tévét. most ott tartok, hogy meg kéne keresnem a hosszabbítót, hogy be tudjam dugni a tévét.