Berta Sándor

A BDXL lesz a Blu-ray utódja

Ugyan a Blu-ray még mindig nem tudta felváltani a DVD-t, a szakemberek már azon törik a fejüket, hogy melyik szabvány lehet az utódja. A Sharp által kifejlesztett BDXL tűnik a befutónak.

A Blu-ray évek óta nem tudta megtörni a DVD lendületét, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a Blu-ray lemezeken kiadott filmek még mindig meglehetősen drágák, legalább másfélszer többe kerülnek, mint a DVD verziók. A gyártók valószínűleg elveszítették türelmüket, mivel a Blu-ray által a HD DVD-vel szemben megnyert formátumháború után nem számítottak ilyen fennakadásokra, s már most egy utódszabványon gondolkoznak. Mivel nem akarnak komoly pénzeket a fejlesztésekbe ölni, így kézenfekvő volt, hogy a Sharp mérnökei által megalkotott (High Capacity Recordable and Rewritable Discs) BDXL szabványra esett a választásuk.

A Panasonic után immár a Sony is forgalmazni kezdte a BDXL szabványú lemezeket. Bár ez a lépés egyelőre csak Japánra korlátozódik, a jövőt tekintve sokat sejtet. A dolgot csak megerősítette Akira Shimazu, a Sony menedzsere IFA-n tett tömör nyilatkozata, miszerint: "Európába akarunk jönni, de nincs még fix időpontunk."


A BDXL formátum korai bevezetése ugyanakkor bár költségmegtakarító lépés, de komoly kockázatokat hordoz magában. Előfordulhat, hogy az emberek óvatosan, kétkedve fogadják majd a BDXL-filmeket, éppúgy, mint a Blu-ray kiadványokat. Ugyan az értékesített Blu-ray diszkek száma 2008-hoz képest a négyszeresére nőtt, de a DVD fölénye még mindig lehengerlő: Németországban tavaly 106 millió DVD-t és csupán 6 millió Blu-ray korongot adtak el.

A BDXL a Blu-ray továbbfejlesztett változata, specifikációit 2009 áprilisában jelentette be a Blu-ray Diszk Szövetség (BDA). A lemezek maximális tárolókapacitása 128 gigabájt lehet és ezáltal többször annyi adatot tárolhatnak el, mint egy Blu-ray lemez. A problémát a korongonkénti meglehetősen magas, 45 eurós ár jelentheti, ráadásul szükség van új BDXL-olvasókra és -írókra is. Jó hír viszont, hogy az új készülékek támogatni fogják a Blu-ray diszkek olvasását és írását is.

Shimazu igyekezett lehűteni a kedélyeket, ugyanis megerősítette a korábbi információkat: a BDXL-t elsősorban üzleti felhasználóknak, vállalatoknak és nem magánszemélyeknek szánják. A Sharp mindenesetre már júliusban piacra dobta az egyszeresen írható, 100 gigabájt tárolókapacitású VR-100BR1 típusú BDXL lemezét, amely összesen három adathordozó réteget tartalmaz és legfeljebb 12 órányi nagy felbontású (17 MBit/s-os rátájú) digitális sugárzású televíziós adás tárolását teszi lehetővé. A Sharp új terméke 2-szeres vagy 4-szeres sebességgel írható és egyaránt támogatja az UDF 2.5 és 2.6 szabványt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • emerte #47
    köszönöm hozzászólásod, már vártam :)
    Csak egy példa volt a digi, hogy nekik a LEGKISEBB csomagjuk ez.
    Ettől még van sok szolgáltató (hadd ne soroljam már),
    akinek van 8-50mbit között sokféle csomagja.
    Így máris nem 1%-ról beszélünk.
  • MacropusRufus #46
    45€/db???? Azért ez eléggé húzós ár egy lemezért. Biztos tömeg cikk lesz 2 éven belül :) Ez kb. 13000Ft. Egy írhato BL lemez meg olyan 500-700között mozog.
    Tehát a normál BL lemez árához képest több mint 20x többe kerűl a lemez, viszont csak 4x többet tud tárolni. Kinek éri ez meg?
    Pláne, hogy a lemez áránál picivel többért több mint 1000Gb-ot tudnék venni, hdd-n? Sztem a jövő a mágneses tárolóké még mindíg.

    Azért az analóg nem volt rossz. 30 évvel ezelötti vhs-t gond nélkül nézek a pár éves videómon. (okés a kép már picit zsizsikes, de hát 30 év, az 30 év). Viszont, abban is biztos vagyok, hogy az optikai tárolóknak ebben a formában nincs jövőjük. Már ami a hosszú távú tárolást illeti, ui. míg a vinyóknál a mágneses tulajdonságtól függ, hogy az adat meddíg marad meg, addíg az optikai táorlóknál az anyag felületi változása szabja meg, amit meg az anyag minősége határozz. Öregem lévén, sokat volt lehetőségem különböző műanyagokkal foglakozni és hát meglepődne az ember, hogy mit törik az új műanyag és miért nem nyúlik mint a békebeliek. Valami hasonló játszódik le a lemezek terén is. Ha szar a műanyag akkor az évek alatt elveszti a tároló képességét. Kb. mint mostanában a primco dvd-k.
    Aminek lenne értelme atz a rohadt drága MO tárolás. Az királyságos.

    A VHS-hez képest a DVD nagyobb durranás volt, mint a DVD-hez képest a BL.
    Míg a VHS max sztereo volt és egy viszonylag ronda felbontás, addíg a DVD akár 576p is tud, és mind ezt 5.1-es hanggal, 32 felirattal 8 szinkronnal és 5 nézőponttal. Ehhez képest a BL csupán a felbontást nyújta plusszban. A többi maradt ha jól tudom.

    Meg hát a FullHD BL filmekhez nem árt egy FullHD tévé (nem HD Ready!) Ez meg ismétetlen nem 2 forint. Tehát ha élvezni akarjuk a FullHD BL előnyét, a szép képet akkor könnyen lehet, hogy 200ezret is bele fogunk őlni a lejátszóba és a tévébe együtt. Míg a DVD eseténél, csupán egy lejátszót kellett venni és már nézhettem is a filmeket, szebben mint a VHS.
  • sanyicks #45
    "Egyébként ez utóbbi már nagyon sok helyen elérhető, a diginek"

    jaajaja a digi pedig kb az ország 1%-án érhető el, de lehet sokat mondtam...
  • Wittgen #44
    Egyszer mintha lett volna itt egy cikk, hogy valami kristályokon, vagy spec. kockában tárolnának adatokat. Már nem emlékszem, de tiszta sf volt.
  • emerte #43
    Tényleg mindegy, hogy 250 vagy 20mbit-es kapcsolatról beszélünk :)
    Egyébként ez utóbbi már nagyon sok helyen elérhető, a diginek pl. a legkisebb csomagjuk
    Az áraknak nézz utána mert már nagyon közelít ahhoz, amit írtál. Én br. 24e-ért vettem a 10x íróm, és 330-ért a printelhető 25gigás lemezeket..

    "ssd rohadt drága szotyikat tárolni"
    Azon rendszert és programokat kell tárolni! Ültél már ilyen gép előtt?
  • Yv@n #42
    Nem élő adás esetén nem létfontosságú a valós idejű streamelés.
    Kiválasztod mit akarsz megnézni, letölti a set top box, aztán jelzi, ha leért a belső tárolójára.
  • who am I 7 #41
    Jólvan, és?Ez aztán marhára változtat a tényen, hogy minimum 20-30mbites net kellene neki..Mondjuk tényleg kicsit erős lett volna a 30mb/seces sűrűség.Blu genyót meg mindig elírom, számomra értelmetlen faxság bluzni:P:D bár tényleg ez a neve :) Egyébként meg max akkor fog elterjedni, ha 10 ezer forint lesz egy br író, és 200 forint hozzá a lemez, ennyire egyszerű a képlet.ssd rohadt drága szotyikat tárolni, hdd nem drága de nem túl kompakt, bár én ezen tárolom a cuccaimat...
  • MsUser #40
    Ezt nem hiszem el, hogy van aki szerint a sokkal univerzálisabb HDD, ami olcsóbb az bonyolultsága miatt nem jobb. Ezt a nagyon gyenge érvelést, nekem van SATA-s dokkolóm 2,5-3,5 HDD-t egyaránt fogad csak be kell dugni mint egy memória kártyát ha ez bonyolult megeszem a kalapom. És nem beszélve arról hogy rövid időn belül kb. egy árban is lehet a pendrive-okkal a BD formátum, akkor melyik a jobb? Hello el mentek otthonról? És itt a nyakunkon az USB3 de akkor is lemezen optikai úton mechanikusan és drágábban akarunk filmet adatot kezelni áááááááááá?!?
  • Inquisitor #39
    ON: Ahhoz képest, hogy nemrég még 300 meg 500GB-os 3-6 rétegű lemezekről szólt a fáma, elég sovány ez a 100GB, pláne ilyen áron. Aztán megveszed a készüléket és sutyiban kijön a BDXL+ és vehetsz másikat. Szerintem mire beérne a többszáz gigás lemezek piaca, addigra olcsóbb lesz valamilyen flash megoldáson kiadni inkább a filmeket. Pl. WORM-on ...
  • Inquisitor #38
    OFF: Azért a médiajátszó kütyük eléggé megfekszenek mind USB2, mind 100Mbites lanon keresztül, ha magasabb bitrates HD videókat kéne lejátszaniuk, pedig elvileg mindkettő át tudná préselni ... csak a valós sebesség ugye khmm. Ami meg Gigabites ethernetet vagy USB3-at tud, az nem túl elterjedt.