Berta Sándor

Tárgyalna az amerikai kormánnyal a Wikileaks vezetője

Julian Assange, a titkos dokumentumokat közzétevő portál alapítója kész egyeztetni az amerikai kabinet képviselőivel.

A vezető a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy a nagy visszhangot kiváltó bagdadi felvételeket kiszivárogtató katona ügyében kapcsolatot keres az Egyesült Államok kormányával. Ugyanakkor bejelentette azt is, hogy az oldal a közeljövőben olyan dokumentumokat fog nyilvánosságra hozni, amelyek kompromittálják az USA hadseregét. Eddig sem az amerikai külügyminisztérium, sem pedig a Pentagon részéről sem kereste meg senki hivatalosan a fiatalembert vagy valamelyik kollégáját. Azonban a Wikileaks által megbízott ügyvédek már kapcsolatba léptek a tengerentúli kormánnyal. Az indoklás szerint, nem árt, ha van egy közvetlen kommunikációs csatorna a két fél között.

Assange a BBC-nek elmondta, hogy az amerikai kabinet képviselőivel folytatott egyeztetéseknek semmiképpen sem lesz hatásuk a forrásaik védelmére. Ez utóbbit továbbra is garantálják minden hozzájuk forduló személynek vagy szervezetnek. A leleplezésekre szakosodott őoldal alapítója és egyben vezetője hangsúlyozta, hogy ők minden esetben csak a dokumentumokat vizsgálják meg és nem azok beküldőit. Éppen ezért semmilyen adatuk sincs ezekről a személyekről, jelen esetben arról, hogy valóban a megvádolt elemző küldte-e el nekik a bagdadi felvételt, valamint számos további titkos iratot, közük az amerikai külügyminisztérium 260 000 dokumentumát.

A vezető már a hét elején megerősítette azt a hírt, hogy mindettől függetlenül a Wikileaks fogja ellátni az FBI által letartóztatott katona, a 22 éves Bradley Manning védelmét. Az üggyel összesen három ügyvédet bíztak meg. Assange végül bejelentette, hogy az amerikai hadsereg további titkosnak minősített dokumentumait fogják hamarosan nyilvánosságra hozni. Az iratok és felvételek az afganisztáni Garani városa ellen tavaly májusban végrehajtott légitámadásra vonatkoznak majd. Az akcióban az amerikai katonák összesen körülbelül 100 polgári személyt, köztük sok gyermeket öltek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TreDoR #22
    Most ez a jópár mondat mind szarkasztikus volt, vagy csak szimplán ekkora gyökér vagy?

    Egyébként csoda, hogy még nem tették el láb alól a tagot.
  • sanyicks #21
    gyáva az arab? Kinek is vannak csúcstech eszközeik a harchoz?
    Akárhogy is nézzük az amcsi a gyáva, hiszen csúcstechnológia kell nekik, hogy távolról lekapják a "tenoristákat", úgy hogy ők azt se tudják hogy mivan
    Vagy az arab okos mert nem löveti le magát, hanem mögéjük sunnyog és ott támad ahonnan nem számítanak rá.
    A lenapalmoznák őket, még több "tenorista" lenne, mert mégtöbb embert magukra haragítanak :D
    "Ha nem tetszik amit kapnak, minek kezdték el?" ja miért kezdték el az amcsik? Jah az olajért, befolyásért. Akkor ne csodálkozzanak ha felrobbantják őket :)

    "Még mindig módjukban áll befejezni, de nem teszik, mert nekik ez így jó."

    Ja a szemét 56-os forradalmárok is befejezhették volna, és behódolhattak volna az elvtársaknak... be is fejezték sajnos, mert átverték őket. És lám mi lett belőle...
  • morden #20
    Nezavarjon, hogy amcsik mentek irakba az arabok( meg még pár népcsoport) otthonát megsemmisíteni bizonyos gazdasági előnyökért, az arabok lényegében szabadságharcosok mint a Magyarok '56-ban... persze hozzánk is jöttek tankokkal és a terrorista meg bűnsegéd magyarokat el is tették láb alól vagy bebörtönözték.
  • vasziszdasz #19
    Hát ha egyszer a gyáva arab nem mer kiállni elé, hanem csak civilek mögé bújva mer lövöldözni, robbantgatni... Maguknak köszönhetik, és még örülhetnek hogy érthetetlen módon megússzák ennyivel. Én már tuti napalmmal bombáztam volna szarrá mindent ami mozog. Na akkor pikpak befejeznék a terroristáskodást, ha más nem azért mert nem marad aki robbantgasson. A "civil" arabok megérdemlik amit kapnak, belőlük lesznek a tömeggyilkosok, amelyikből mégse, az bűnsegédként támogatja ezeket. Mindenképp bűnösök, az amcsiknak joguk van megvédeni magukat és a világot tőlük. Ha nem tetszik amit kapnak, minek kezdték el? Még mindig módjukban áll befejezni, de nem teszik, mert nekik ez így jó. Akkor nincs is semmi probléma, megkapják amit akarnak, az amcsik tulajdonképp csak jót tesznek velük, teljesítik a kívánságukat.
  • vasziszdasz #18
    Ezert nem lehet lefizetni vagy megfelemliteni
    Viszont kinyírni igen. Hődörögnek majd 1-2 napig a zemberek, hogy höööö, hát nemá, de minden csoda 3 napig tart. Trockijba is belebaszták a jégcsákányt, pedig lelépett a faszba Sztálin elől. Csak nem eléggé.
  • Balintos #17
    Ezt az ember is hamarosan balesetet fog szenvedni.
    Amúgy nem értem, miért nem hozza nyilvánosságra azonnal a vidóekat amikhez hozzájut?
  • morden #16
    Szerintem az lenne a normálisa, ha a kormány maga hozná nyílvánosságra ezeket a felvételeket és bíróságra utalni azokat akik gyilkoltak.
    ( És nem jóskapista fogja megmondani a tuti a roe alapján , hanem majd a bíróság).
  • polarka #15
    Eddig is tudtuk, h az amcsi katonák civileket is ölnek.
  • Zoliz #14
    Neked pénzt adni, mert nagyon vágysz rá :D
  • who am I 7 #13
    A kormány és a katonaság sehol sincs összefonódásba?Hát ez több mint vicces....Szóval a hadnagynak kell az keleti olaj és a hatalom nyilván