Berta Sándor

IT-cég internet nélkül

A Nosotek cég munkatársai informatikusok, ennek ellenére szigorúan tilos az internet: csak kerülő úton tudnak hozzáférni. Ez a kettősség jól szemlélteti az észak-koreai állapotokat.

Volker Elösser, a Nosotek vezetőjének phenjani irodájába lépve gyakorlatilag azt hihetné az ember, hogy egy nyugat-európai vagy amerikai irodaház egyik szobájában jár. Az íróasztal fölött a falon azonban két fotó is látható: az egyiken Kim Ir Szen és fia, míg a másikon már csak Kim Dzsong Il látható.

A Nosotek mozaikszó a Number One Software Technology név rövidítése. A vállalat elsősorban számítógépes játékok, valamint mobiltelefonokon és iPhone készülékeken futtatható alkalmazások fejlesztésével foglalkozik. A Nosoteknek ugyan vannak európai és amerikai partnerei is, ám ezek kerülik a nyilvánosságot, mintha szégyellnék, hogy egy észak-koreai IT-céggel állnak üzleti kapcsolatban. A valódi ok azonban az, hogy a vállalatok attól tartanak: ha az ügyfeleik megtudnák, hogy a letölthető szoftverek Észak-Koreában készültek, akkor nem használnák többé a programokat.

A szakember öt évvel ezelőtt, egy üzleti delegáció tagjaként került Észak-Koreába, akkor még egy osnabrücki IT-cég tulajdonosa volt. A most 40 éves Elösser már fiatal korában számítógépes játékokat fejlesztett, majd 2008-ban az első látogatása után Phenjanba költözött. "Vonzott, hogy úttörő lehetek. Sehol sincsenek ennyire képzett munkatársak" - közölte a szakember. A Nosoteknek ma már saját irodaháza, 35 saját és tíz helyi intézetektől "kikölcsönzött" munkatársa van. A cég 60 százalékában az ő tulajdona, helyettese és egyben partnere Ju Dzsong Chol az Állami Technikai és Tudományos Szövetség tagja.


Elösser már az első napokban szembesült a nem mindennapi helyi viszonyokkal. Az első ellentmondást az jelentette, hogy miközben az észak-koreai egyetemeken kiváló informatikusokat képeznek, a kormány minden erejével igyekszik megakadályozni, hogy a lakosság kapcsolatba léphessen a külfölddel. A lakosok többsége nem internetezhet, e tiltás alól csak a szűk politikai elit tagjai kivételek. A többi embernek marad az ország határain belül létrehozott intranet. Ezenkívül az olyan egyszerű dolgok, mint a telefonálás is komoly problémákba ütköznek. A phenjani lakosok egyszerűen nem tudják felhívni a helyi hivatalokat a saját lakásukból.

"Nekem, mint külföldinek lehet a lakásomban telefonom és internetvonalam. Az irodámból ugyanakkor mindez hiányzik. Ezért afféle küldönc vagyok" - árulta el a részleteket Elösser. A cégtulajdonos minden reggel letölti otthon az e-mailjeit, majd az irodájába érve szétosztja azokat, később pedig összegyűjti a kérdéseket és a válaszokat. Ezután visszaindul a lakásába, ahonnan elküldi a leveleket. Ezt az eljárást naponta általában háromszor ismétli meg, ami így meglehetősen fárasztó. Az internet-előfizetés számára havonta 250 euróba kerül.


Az észak-koreai cég mobiljátékokra szakosodott

A szakember ennek ellenére töretlenül kitart vállalkozása mellett, sőt tavaly megalapította a kínai Tianjin kikötővárosban az Elo Interactive nevű vállalatot, ami szorosan együttműködik a phenjani Nosotekkel. Az Elo Interactive-nak köszönhetően a Nosotek könnyebben elérhető a külföldi üzleti partnerek számára. A személyzeti kérdésekért és a cég működéséért Ju felel, aki egyben a helyi szakszervezeti vezető. Ő veszi fel az új munkatársakat is, mivel jobban ismeri a helyi törvényeket. A béreket az állam szabályozza, a legfiatalabb dolgozó 21, a legidősebb 30 éves. A keresetek nem nyilvánosak, de egy phenjani dolgozó átlagbére jelenleg körülbelül 5000 won, ami 36 eurónak felel meg.

Az észak-koreai fővárosban már kereken 30 európai és 400 kínai cég nyitott kirendeltséget. A titok nyitja, hogy az üzletembereknek nem szabad belefolyniuk a politikai kérdésekbe. "Amíg csak az üzletre koncentrálok, békén hagynak. Csak néhány dolog zavar az itteni emberekben: nem kezdeményeznek, és nem osztják meg egymással az információkat. Emellett senki sem ismeri el, ha hibázott" - összegezte véleményét Volker Elösser.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasi29uk #21
    Odabiciklizel a magyar 50e nyugdíjaddal és király leszel kb azt jelenti.
  • AgentKis #20
    "5000 won, ami 36 eurónak felel meg." hogyhogy felel meg? Mennyi benzint, kenyeret, bort lehet venni rajta ott? Mert eurót azt minek vennének, nem lehet megenni, meginni vagy fűteni vele...

    Ez olyan pontatlan, mint amikor azt mondják, hogy afrikában 1-2 dollárból élnek naponta emberek. De azt nem mondják, hogy ennyiért dolgoznak 8-10 órát, tehát olcsó a munkaerő, vele együtt sok minden más is, pl. élelmiszer, energia, stb.
  • AgentKis #19
    Gondolom a törvény elég szigorúan tiltja az intra- és az internet "összekötését". Egy olyan gép ami mindkettőt látja, az éppen egy összekötés. Szerintem jobb 3x hazaugrani naponta, mint nyerni egy élveboncolást
  • vasziszdasz #18
    Emellett senki sem ismeri el, ha hibázott
    Miért, nálunk igen?
  • Ferrer #17
    Úgy tudom, ez csak annyira terjed ki, hogy van egy központi szerver, amiről le lehet tölteni egyetemi dolgokat meg sok-sok propagandát.. :D
    Van amúgy Észak-Koreának saját oprendszere is, Vörös csillag:
    http://pics.livejournal.com/ashen_rus/gallery/0000gyzd
  • Lopici Geza #16
    Fantastic , Kommunist, Roman !
  • nextman #15
    Viszont, ha van országos intranet, arról mért nem tud bejelentkezni az otthoni gépére?
    Mért kell naponta 3szor szaladoznia?
  • Ronny #14
    A kijelentés populista felhangjával volt a gond. Kapitalisták? Ugyan már...
  • Julius Caesar #13
    "A lakosok többsége nem internetezhet, e tiltás alól csak a szűk politikai elit tagjai kivételek."

    Politikusok tudnak miniclipen játszani meg pr0nt nézni
  • teddybear #12
    Csak akkor nem ismered ezt az alapigazságot, ha közgazdász vagy.

    A kijelentés igazsága mindenkinek nyilvánvaló.