Gyurkity Péter

Teljes robotizáció a cél Dél-Koreában

Akár áprilisi tréfának is gondolhatnánk azt a dél-koreai programot, amely 10-15 éven belül az ország otthonainak teljes robotizálását célozza meg, a kormányzat azonban komolyan gondolja a tervet.

Az ország informatikai és hírközlési minisztériuma több, mint 30 vállalatot és mintegy ezer tudóst, kutatót vont be a programba egyetemekről és egyéb kutatási intézményekről. Terveik szerint 2007 végére már beindulhat az intelligens, hálózatba kötött robotok sorozatgyártása, amelyek nemcsak az otthonokban, hanem azon kívül is számos feladatot végezhetnének. A célterület az útbaigazítástól a tanításon és ellenőrzésen át üzenetek továbbításáig és megfigyelésig terjed.

A kormányzat és az újonnan kinevezett miniszter, Junhyong Rho nagyon is komolyan gondolja a terv végrehajtását. Mi sem mutatja ezt annál jobban, hogy Dél-Koreában mára a háztartások 72 százaléka rendelkezik szélessávú interneteléréssel, amivel a penetráció területén elhódították az első helyet. Véleményük szerint ez megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy 2015 és 2020 között megvalósuljon az otthonok teljes robotizálása, és az elmúlt években jelentkező kudarcok, leleplezések - mint például a hamis klónozási kutatások - ellenére is sikeresnek ítélik meg az időszakot.


"Személyes célom, hogy 2010-re minden háztartást felszereljünk robotokkal" - jelentette ki a New York Times-nak Oh Sang Rok, a minisztériumi projekt vezetője. A háztartásokba szánt robotok három típusát 64 otthonban és két postai hivatalban próbálták ki, vegyes eredményekkel. Egyikük, az alig valamival több, mint fél méter magas Jupiter arc-és hangfelismerő technológiákat használ, és nagy, forgó szemeivel maga is képes a hangulatok kifejezésére. Októberben indul a második fázis, 650 háztartás és 20 nyilvános hely bevonásával.

Az ország előnyős helyzetét jól mutatja, hogy az amerikai vállalatok jó része, így a Microsoft és a Motorola is itt teszteli elsőként újdonságait. Természetesen mindennek megvan a maga hátrányos oldala is: a világháló lejárató kampányokra, botrányok kirobbantására is tökéletesen alkalmas, és az így beinduló boszorkányüldözések intenzitása a mai napig meglepi a témával foglalkozó szakembereket.

Dél-Korea nemcsak a háztartásokat, hanem a rendőrséget és a hadsereget is robotokkal fejlesztené. A tervek szerint az első példányok már öt éven belül megjelenhetnek az erőszakszervezetek kötelékében - a kutya- vagy lószerű harci robotok hat-nyolc lábbal vagy kerekekkel közlekednek, szuperszámítógépek és a szélessávú mobilhálózat segítségével irányítanák őket. Korlátozott mesterséges intelligenciájuk célja a mozgás, a helyváltoztatás megkönnyítése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gordonmail #16
    Na jólvan, nyílván megyek ki kapááni'...
  • gordonmail #15
    fuh baze........:-ÐÐ

    Majd milyen lesz már nem nyúlra meg őzrevadászni, hanem robotra Mi?: :D Csak ez nem légpisztoly lesz, hanem páncéltörő...
  • Doomista #14
    hát a filmekben voltak ilyenek,hogy az emberi fejelsztésű robotok ellenük fordultak,mert oylan inteligenciát tettek belépjük,hogymár anyira tudják mit teegyenek...szerintem ez így is lesz a valóságban.
    de 200 év múlva én a síromban leszek :D
  • Egerwin #13
    Ezek a robotok olyanok lesznek, mint a rabszolgák
    De 200 év múlva ők is fellázadnak és ledöntik az emberi társadalmat.
    Azért nem baj 200 évig nyugodtan kihasználhatjuk a robotokat
  • M0rph3u5 #12
    Nekem is eszembe jutott két film: Animatrix & Én, a robot...
    szerintem azon fölösleges vitázni, hogy mire fogják használni ezeket a robotokat... 1szerűen mindenre, amire csak lehet... Ja és előbb utóbb úgyis a fejünkre nőnek az intelligens robotok. DE az még nagyon messze van.. az elején még biztos jó lesz(egy robotizált +BÍZ6Ó és KÉNYELMES lakást azért szívesen elfogadnék)
  • Inquisitor #11
    "De azért az a 72%os netelérés... szólni kéne az itteni fejeseknek."
    Hehehe. Dél Koreában egy-egy MMORPG-re többen fizetnek elő, mint ahány embernek van internetje kishazánkban. Optimizmus rulez! :D
  • promohu #10
    Engem megrémít, hogy ilyen inteligens robotokat akarnak létre hozni. Csak aztán nehogy úgy járjunk hogy a "tanítvány" túlnövi mesterét. Fini lenne, ha egy robot parancsolgatna az embernek.
  • Ahhoj #9
    lol :DDD
  • mrzed001 #8
    Hát, ismét egy régi zseniális film jutott eszembe: Gyilkos Robotok (fsz: Tom Selleck alias Magnum)
    Szóval szép cél, a robotot minden háztartásba, csak nehogy aztán külön robotkilövő osztagot kelljen létesíteni a rendőrségen
  • SSB Joda #7
    Terminátorok? Attól még talán messze vagyunk. Bár, a robotika már elég fejlett, napjainkban azért mégsem lehet olyan inteligens gépekről beszélni mint egy terminátor. De addig is elérünk. Kérdés, hogy az a terminátor mire lessz használva.
    Ezek a képen bemutatott robotok meg szerintem egy eléggé korlátozott mozgás koordinációval rendelkező kis "vicces bigyók". Na persze ha már most bedobnák a komolyabb termékeket, egy eléggé súlyos - a cikkben is olvasható - boszorkányüldözés indulna el. Már szinte látom magam elött, hogy bizonyos értelemben kettészakad a táársadalom, és lesznek akik nem csak kiabálnak.