MTI

A Szilícium-völgybe látogat az orosz elnök

A fejlett technológiák és az innováció terén folytatandó együttműködésnek óhajtja szentelni a fő figyelmet kedden kezdődő amerikai útján Dmitrij Medvegyev orosz elnök, akinek vizitjét éppen ezért az amerikai fél "innovációs látogatásnak" nevezte el.

Az orosz vezetők közül elsőként látogat el Medvegyev a Szilícium-völgybe, amelynek mintájára a Moszkva melletti Szkolkovóban szándékoznak létrehozni innovációs központot. Programján szerepel egy külön találkozó a hely orosz származású szakembereivel. Medvegyev nem titkolt célja, hogy Szkolkovóba csábítson minél több tehetséges tudóst külföldről is. Szergej Prihogyko, az elnök tanácsadója a látogatásról nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Oroszország szeretné a külföldre szakadt oroszokat bevonni közös projektekbe. A nyugati parton élő oroszok számát jelenleg 500-600 ezerre becsülik.

Az orosz államfő találkozik többek között a Twitter, a Cisco, az Apple vezetőivel és esetleg a Google főnökeivel is: a Google ugyanis részt vesz majd Szkolkovo felügyelő bizottságában. Végül még szerdán felkeresi a Stanford egyetemet, ahol a társadalmi, tudományos és üzleti körök képviselőivel találkozik. Medvegyev csak mindezek után, a látogatás második napján, csütörtökön tárgyal Barack Obama amerikai elnökkel Washingtonban. Az orosz fél hangsúlyozni szándékozik, hogy immár Washington gyakorlati lépéseit várja a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való orosz csatlakozás kérdésében, és hogy ellenzi az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciós határozatán túlmutató, egyoldalú intézkedéseket Irán ellen. Prihogyko magyarázatként hozzáfűzte: ezek ugyanis akár sérthetik is Oroszország érdekeit.


A hivatalos megbeszélések nyomán számos nyilatkozatot szándékozik aláírni a két államfő, egyebek között az államigazgatás nyitottságának növelésében és a terrorizmus elleni harcban való együttműködésről, a stratégiai stabilitásról, az innováció terén való stratégiai együttműködésről és számos regionális konfliktusról. A tárgyalások után Medvegyev és Obama megebédel egy washingtoni étteremben, majd az orosz és amerikai üzleti körök képviselőivel találkozik. Az amerikai látogatás utolsó hivatalos pontjaként Medvegyev felkeresi a kongresszust, ahol a képviselőház és a szenátus tagjaival várhatóan elsősorban a hadászati támadó fegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló START-III. szerződés egyidejű ratifikálásáról és a hírhedt Jackson-Vanik-kiegészítés eltörlésének kérdéséről tárgyal.

Prihogyko felhívta a figyelmet arra, hogy Medvegyev látogatása ezúttal kifejezetten gyakorlati jellegű lesz, Moszkva ugyanis úgy látja, hogy a kétoldalú katonai-politikai együttműködésben és a regionális kérdések megítélésében beállt kedvező fordulat után a gazdasági szférában kell bekövetkeznie reális, pozitív változásoknak. Az elnököt amerikai útjára elkíséri egy sor neves orosz üzletember, legelsősorban Viktor Vekszelberg, akire Medvegyev Szkolkovo megszervezését bízta. A látogatás során várhatóan számos szerződéskötésre is sor kerül, egyebek között a Szkolkovo üzemeltetésére alapított vállalat és a Cisco között az utóbbinak az orosz projektben való részvételéről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fade2black #1
    vicces dolgok ezek... pl ugye az egyik google alapító is orosz csak épp származása/vallása miatt a családját elüldözték onnan.