Gyurkity Péter

Európában is elérhető a Google navigáció

A keresőcég 11 újabb országban tette elérhetővé az Android operációs rendszer alatt futó saját GPS-megoldását, immár hangi vezérléssel ötvözve azt. A fejlesztők több előnyt ígérnek a megszokott platformokhoz képest.

A hivatalos blogbejegyzésben arról értesülhetünk, hogy egészen pontosan a Google Maps Navigation 4.2-es verziója elérhető az Android 1.6 és újabb változatait futtató okostelefonokon. Ez eddig az Egyesült Államokban, valamint az Egyesült Királyságban valósult meg (utóbbiak szeretik hangoztatni, hogy ők tulajdonképpen nem az európai kontinensen élik életüket), most azonban immár Kanada mellett Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Portugáliában, Spanyolországban, valamint Svájcban is igénybe vehetjük a szolgáltatást.

A Google több előnyt tulajdonít saját megoldásának a hagyományos GPS-platformokhoz képest. Kiemelik többek között, hogy a folyamatos internetes kapcsolat révén az itt megjelenített információ és a térkép mindig naprakész, nincs szükség hagyományos számítógépre a szoftver frissítésére. A hangi vezérlés (turn-by-turn voice guidance) szintén ingyenesen elérhető, ehhez azonban Android 2.0 operációs rendszerre van szükségünk, a támogatott nyelvek és országok listája pedig jóval rövidebb, itt az angol mellett a spanyol, francia, német, valamint olasz nyelv szerepel a felsorolásban. Mivel a megoldás a Google saját adatbázisát használja, nincs szükségünk a pontos cím bevitelére, próbálkozhatunk a cég nevére, valamint a helyi nevezetességekre történő kereséssel is. Beállíthatjuk, hogy a telefon a célhoz közeledve automatikusan Street View nézetre váltson át, a cég pedig műholdas képeket is ígér, ahogy azt a Google Maps esetében megszokhattuk.


Mivel a keresőcég szakemberei a folyamatos kapcsolatra építik a navigációt (mégpedig a mobiltelefonos hálózatra, nem a műholdas vételre), itt fontos a felhasználóknak a megfelelő jelerősség, így akadályokba ütközhetünk olyan régiókban, ahol gyengének bizonyul a hálózat. A szoftver természetesen megdobja majd adatforgalmunkat, bár itt a hivatalos nyilatkozatok szerint minimális adatcserére kerül sor, az itt felhozott példa szerint egy 20 kilométeres út alatt alig 200 kB-ot használunk fel - ez nyilván a hosszabb utakon jóval több lesz. Tovább növelheti a számlán szereplő összeget a külföldi tartózkodás, amelynél természetesen rögtön megjelenik a roaming funkció. A hozzávetőleges adatokat persze majd közvetlenül a használat során láthatjuk majd, ehhez némi kísérletezés szükségeltetik, hogy képet kapjunk a valós árakról.

A hagyományos GPS-platformok készítői ezzel egy időben újabb funkciókkal, apróságokkal kedveskednek a vásárlóknak (a TomTom például a Star Wars filmekből ismerős hangokat kínálja letöltésre saját készülékeihez az útbaigazítás élményének növelése érdekében) - meglátjuk, mennyiben tud életképes alternatívaként megjelenni a Google ezen a téren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Madve #19
    Nekem sikerült műholdjel nélkül a szobámban ülve tervezni vele, ahhoz megelégedett a netkapcsolattal is. Elmenteni is sikerült, mondjuk azt én sem mindig tudom, hogy hova kell böknöm, hogy mentsen. Alapvetően meg vagyok elégedve vele, és amíg régebben terveztem, hogy venni fogok egy célkészüléket navigálásra, gyakorlatilag a 3-as verzió óta meg sem fordult a fejemben megint ez a gondolat. Minden benne van, ami miatt másikat akartam venni. + mindig nálam van, töltő meg úgyis mindig van a kesztyűtartómban, szóval soha nem mondok olyat, hogy várjál hazaugrok a gps-ért azt mehetünk...
  • lenox01 #18
    Javítás:
    A sygic eddig jól bevált,...
  • lenox01 #17
    A sygic nem eddig jól bevált, házszámszintű nav van benne, és mindig pontosan a ház előtt állított meg. Egy két anomáliával találkoztam (pl volt olyan város ahova nem minden utcába tudott tervezni mintha nem is lenne csak pár utca csak ott, holott térképen ugyanúgy rajta volt minden), de azóta már újabb verzió van amiben javítottak.
  • harcu #16
    A Nokia cucc ára benne van a telefonod emelt alapárában, csak nem tűnik fel neked.
  • Tetsuo #15
    Errefele csak angoloknak kell ez a szar, de ok nem europaiak.
  • willcox #14
    Ez a fajta letöltögetős módszer hosszú távon sokkal drágább, roaming esetén már rövid távon is. Nekem nem kéne.
  • slickboy #13
    Van egy rothadt idegesítő tulajdonsága Nokia Maps-nek. Nem lehet vele útvonalat terveztetni ha nem fog GPS műholdjelet. Pedig a térkép a memóriakártyán van. Meg nekem még nem sikerült a megtervezett útvonalat elmenteni.
  • globint #12
    A legolcsóbb letölteni a DC-strong-ról.
  • Pinyó #11
    És mennyire vált be, mert nekem igo van de szívesen kipróbálnék mást is.
  • Inquisitor #10
    Nem próbáltam még, de többen állítják, hogy a téképfájlokat lokálisan is lehet tárolni ...