MTI

Bemutatták a Google okostelefonját

A Google bemutatta Nexus One elnevezésű első mobiltelefonját. A felsőkategóriás készülék az Apple népszerű iPhone-jának komoly vetélytársa lehet.

A Nexus One telefonról az első találgatások tavaly december elején jelentek meg az interneten. A Google a kaliforniai főhadiszállására szervezett sajtóértekezleten csomagolta ki a meglepetést. A cég 11 éves történetében még nem volt példa rá, hogy maga fejlesztett volna ki és dobott volna piacra egy hardvert. Az 1 gigahertzes Snapdragon processzorral működő okostelefon tervezésében a tajvani HTC volt a Google segítségére. A 9,4 centiméteres érintőképernyővel forgalomba kerülő telefonon az Android operációs rendszer 2.1-es verziója fut.


A versenytárakhoz képest kisebb és könnyebb Nexus One egyik legfontosabb előnye, hogy nagyobb mozgásteret ad a felhasználónak a kezelőfelület testre szabásánál. A szakértők szerint a 11,5 milliméter vékony, 130 grammot nyomó Nexus One az Apple népszerű iPhone-jának komoly vetélytársa lehet, azonban a megjelenés némi csalódottsággal vegyült, ugyanis a kevés újdonságot tartalmazó készülék árát szakértők túl magasnak tartják. Az Apple 599 dolláros (112 ezer forintos) telefonjához képest a Nexus One-ra lényegesen kevesebb alkalmazás tölthető le, és a készülék előfizetés nélküli 529 dolláros (99 ezer forintos) árát is magasnak találják még ahhoz, hogy a piac meghatározó szereplője legyen.

A felsőkategóriás készüléket az amerikai felhasználók közvetlenül a Google-től vásárolhatják majd meg. Az Apple sokat vitatott stratégiájával ellentétben - amely szerint az iPhone-okat országonként általában csak egy szolgáltatóhoz kötve kínálják - a Google telefonjainál nem lesz hasonló korlátozás. A Nexus One okostelefonnal mintegy 20 körülire nőtt azoknak a készülékeknek a száma, amelyek a Google saját fejlesztésű Android operációs rendszerét tartalmazzák. A szoftver tehát nem nevezhető újdonságnak, a hardver paraméterei pedig a már több mint 30 millió példányban eladott iPhone-éhoz hasonlítanak. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a Nexus One-t forgalmazzák-e az USA-n kívül is és ha igen, mikor.


A Google hirdetéseken alapuló üzleti modelljének célja, hogy a számítógépről egyre inkább a mobiltelefonokra terelődő internetezéssel se csökkenjen a keresőmotorjáról híressé vált vállalat bevétele. Az elképzelés pedig követendő példának bizonyult, ugyanis a Nexus One keddi bemutatójával egy időben jelentette be az Apple a Quattro Wireless mobiltelefonos hirdetési vállalkozás felvásárlását. A rivális AdMob mobilhirdetési vállalatot viszont 570 millió dollárért a Google vásárolja fel, ezzel biztosítva helyét a vezeték nélküli szolgáltatások hirdetési piacán, miközben több mint 20 milliárd dolláros bevételének nagy részét a keresőmotorjához kapcsolt reklámok adják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #22
    Jah, tobb mint dupla felbontassal es 1GHz-cel.. :D nameg itt nem kell eveket varni a copy/paste-ra.
  • torcipepe #21
    szerencsére a szifon féle 1 gomb oszt cső megoldást nem vette át, de már az 5-irányú gomb eltűnt. szomorú.
  • Alwares #20
    Egyáltalán nem drága és szerintem ha nem is az Iphone vetélytársa (részemről igen) attól még lever minden más érintős cuccot az adroid platformmal. Külsőre totál átlagos, nekem nem is az számítana hogy villogjak vele, de belsőre viszont baromi meggyőző. Amúgy élőben biztos jobban nézki élőben (sok cuccal van így), a Htc nem ad ki a kezéből szart.
    Mint írtam nekem szimpatikusabb az Android mint a Iphone OSX-es zárt rendszere. Tény az hogy bárki fejleszthet az AppleStore-ra játékot, de fejlesztői szempontból csak a nagy felhasználóbázis szól a platform mellett. Szerintem. Az viszont nagyon, de az Android sok készüléken lesz még, ezért ez is szép lassan komoly felhasználóbázist fog felvonultatni.
  • Rexhawk #19
    nah jönnek már az iphone sznobok:)
  • Sir Ny #18
    "Nexus One az Apple népszerű iPhone-jának komoly vetélytársa lehet"

    helyesen:

    Nexus One az Apple népszerű iPhone-jának béna klónja lehet
  • Rexhawk #17
    "A szoftver tehát nem nevezhető újdonságnak, a hardver paraméterei pedig a már több mint 30 millió példányban eladott iPhone-éhoz hasonlítanak."
    Milyen hasonlítanak? Közel sem vannak egyszinten, a nexus one messze lehagyja hardverben a két iphone-t és még olcsóbb is.
    és van flash meg java támogatás, ingyen navigáció...
  • gombabácsi #16
    ezen már futnak a flash dolgok?
    ha a webes játékok és alkalmazások (pl google docs) futatthatóak lennének rajta, az lenne jó
  • pasi29uk #15
    Ismerek sajnos magyarban olyan családokat, ahol picit több mint 100e Ft-ból két hónapig élnek ketten... szóval nem sok a 100e azért okos kis telóért csak kár, hogy nem lehet megenni.
    (Neked és nekem nem sok. Másnak elképzelhetetlenül nagy összeg. Sajnos)
  • jaspercry #14
    100rongy egy telefonért? nem drága,akkor én egy csoró fasz vagyok,nekem az!
    max 30-40ezer de az is sok....
    szifon, azért már kinn vagy egy pár éve!
    havi átlag 120.000/ 100.000ft vételár ?
    itthon drága,egy nyugatinak nem annyira fizetés/ár
    (egyébként a készülék nagyon szép,5mp kamera+net+navigáció) biztos jó!
    sohasem használnám ki! net? persze ahhol van wifi
  • Ferrer #13
    "A felsőkategóriás készülék az Apple népszerű iPhone-jának komoly vetélytársa lehet."

    Na azért nee vicceljünk :D