HENT hírlevél

A kalózkodástól tartanak a könyvkiadók

Az elektronikus könyvek és e-könyv olvasók terjedésével párhuzamosan a kalózkönyvek piaci arányának növekedésére számítanak a könyvkiadók. Attól tartanak, hogy a könyvkalózkodás jelentős anyagi terhet ró majd az iparág képviselőire.

A Financial Times és a Goldman Sachs által évente átadott, Az Év Üzleti Könyve díj (Business Book of the Year Award) nevezési szakaszának nyitóünnepségén a kalózkodás könyviparra gyakorolt lehetséges hatásaira is felhívták a figyelmet a szakértők. Gail Rebuck, a The Random House Group kiadó elnöke szerint az Amazon majd az Apple e-könyv olvasójának megjelenésének hatására érezhető növekedésnek indult a digitális könyvpiac, igaz, a teljes könyveladásnak még mindig csak a töredékét képezi a digitális formátum. A kiadók becslése szerint az e-könyvek értékesítési aránya a teljes forgalmon belül az Egyesült Államokban 1,3 százalék, Nagy-Britanniában 4,9 százalék.

Rebuck szerint a jelenlegi szinten a könyvipar még képes kezelni a kalózkodási helyzetet, de ha az e-olvasóval rendelkező fogyasztók száma magasabb lesz, az egyúttal a kalóz termékek piacát is fellendítheti, ami viszont már komoly terhet róhat a könyvkiadókra. A szakértő, példaként említetve Dan Brown Az elveszett jelkép című művét, amely a megjelenését követő héten már több mint 1000 kalózoldalról volt letölthető, utalt arra, hogy egy-egy jobban várt, sikeresebb műnél már most is jelentős az érdeklődés a kalózpéldányok iránt.

Az esemény felszólaló Tom Weldon, a Penguin kiadó vezetője hangsúlyozta, meglátása szerint a kalózkodás elleni fellépés leghatásosabb módja, ha a kiadók minél több elektronikus formátumban teszik elérhetővé az e-könyveket, miközben figyelnek arra, hogy árképzésük racionálisan működjön, termékeik pedig korrekt áron legyenek hozzáférhetők. Mint mondta, ha a kiadók egyetlen formátumhoz ragaszkodnak, a fogyasztók a kalózpéldányokat fogják keresni. Shriti Vadera, aki korábban részt vett a brit kormány által nem rég elfogadott kalózkodás elleni jogszabály egyeztetési munkáiban is, hozzátette, a könyvipar jobb helyzetben van, mint a zeneipar volt, hiszen utóbbival ellentétben időben felismerte, hogy a fogyasztók igényeinek kell megfelelnie, és nem pedig fordítva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • boond #77
    Én csak arra írtam hogy a "firefox is ellenőrzi" azt, hogy ne gondoljuk, hogy "word" a tökéletes.
    Nem arról volt szó arról mit is használnak a nagy kiadok, de pl egy szerkesztőségben könnyen előfordulhat hogy wordot használnak (más mellett akár)
  • mauser81 #76
    Bond:

    Szerinted egy komoly kiadó az FF szótár alapú vagy a Word elég gyenge lábakon álló helyesírás-ellenőrzőjére támaszkodik? Magyar szinten csak a Morphologic-ot ismerem, de angolhoz van rengeteg profi cucc. Persze ezek nem pótolnak egy lektort, de gyakorlatilag nullára csökkentik az elírás vagy értelmetlen mondatok megalkotásának lehetőségét. A lektor pedig koncentrálhat a szakmai részre. Ha pedig valaki akkora nagy művész, hogy kézzel írja csak meg a könyvét, akkor fel kell bérelni egy gépírót, akik 300-1000Ft/oldal áron begépeli az irományt. (Persze csak sima szöveges cuccot, de eddig is ezekről beszéltünk.)
  • valaé valaé ná #75
    Nyilvánvalóan nem pótolja az iskolát...
    De azért segít elgépelés esetén.
  • boond #74
    Egyébként ma úgy gondolják, hogy az a jövő, hogy a nyomtatott média elfog tűnni, lássuk be ez hasonló ahhoz amivel a számítástechnikában is riogatják az embereket, már év(tizedek?)óta, és még azóta is él és virul a pc-s játékipar. (legalábbis én nem fedeztem fel, hogy ne lennének új játékok évről évre), átalakulás, változás van volt és lesz is...

    Nagy lehetőségek vannak az e-könyvben is, de részemről mégis a papírt részesítem előnyben..
  • boond #73
    Vazze, szerkesztő általi helyesírás ellenőrzés 2010-ben ? Amikor már a firefox ablak is ellenőrzi, amit bepötyögsz ?

    Elég szarul...(nekem legalábbis az FF)
    De a Word se higgyétek hogy 100%-ig jó megint egy tévhit...(2010-ben)
  • boond #72
    Egyébként nem tudom hallottad-e hogy a művészek általában elvont emberek annyira, hogy volt egy asszem fizikus, aki egy kocsira irta le gondolatait (porba rajzolta le a képletet)
    Ez akár egy íróról is eltudom képzelni, hogy jó az írásban de másban már nem vagy kevésbé.
  • boond #71
    Én is olvastam Müller Péterről aki szintén nem gépen írja, hanem papírra veti fel gondolatait, jegyzet füzetbe. És később ezt viszi gépbe.
  • pixx #70
    Én is így látom, ez az ember egy zseni, és itt vesztegeti az SG-n a tehetségét :)
  • pixx #69
    Papa teljes mindegy mivel foglalkozom...
    Hogy te mit hívsz realitásnak teljesen mindegy, mivel iskolába jársz, és azt szajkozód, amit ott hallasz...sebaj...
    Kérdezd meg a tanárodat, mennyi egy 20 ezer példányos könyv nyomdai költsége...csak nehogy meglepődj mikor 5 millió fölötti számot fog benyögni, és akkor még nagyon nem voltam reális, majd a forgalamzói jutalékot is kérdezd meg, ami ha jól sejtem 200-500 forint lesz könyvenként...
    Aztán írd le ide hogy ki tévedett nagyobbat...
  • boond #68
    Pixx mond mivel is foglalkozól?
    Ennek az utópisztikusok gondolatnak nem sok esélyt adnék...
    Az a gond hogy az "átlag" emberben túl sok téves kép él, mert úgy tűnik, hogy ez meg az milyen egyszerű, de ha bepillantást nyert viszont kiderül az igazság.

    Ami egyes esetekben tényleg azt jelenti, hogy a profit érdekében hátráltatják a fejlődést...