Berta Sándor

Késik a txtr Reader

A tavaly októberi frankfurti könyvvásárra bejelentett és decemberre ígért e-könyv olvasó még mindig nem kapható. Más területen viszont történt előrelépés.

Az Amazon Kindle készülékének konkurenseként hirdetett txtr Reader kínai gyártási nehézségek miatt az eredeti tervekkel ellentétben tavaly decemberben nem kerülhetett a boltok polcaira és a sorozatgyártási folyamatot bizonytalan időre el is kellett halasztani. "Sok ember csalódott volt, amikor nem tudtuk tartani az ígért megjelenési határidőt. Éppen ezért nem mondunk most új időpontot. Az érdeklődés akkora, hogy már eddig is több ezer készüléket rendeltek meg elővételben. Az iPad és más készülékek megjelenése nem jelent problémát. A veszély inkább pont abban rejlik, ha valaki túl korán dob piacra egy innovatív terméket. Sajnos a valóságban még nem igazán létezik európai e-könyv olvasó piac" - jelentette ki Joscha Bach, a txtr alapítója.

A txtr vezetői ugyanakkor az egyelőre kútba esett debütálás ellenére sem keseredtek el és folyamatosan fejlesztik az elektronikus könyvolvasóhoz tartozó közösségi platformot, valamint az úgynevezett txtr Store-t. Utóbbi kínálatában már több mint 30 000 e-könyv található meg, míg a közösségi portál a német és angol nyelv mellett immár a magyart is felkínálja, miközben az orosz, a francia, a spanyol vagy éppen az olasz nyelvet még nem támogatja. Ez mindenképpen jó hír a magyar felhasználók számára, hiszen a fejlesztők ezek szerint úgy gondolják, hazánkban komoly esélyekkel indulhat a txtr Reader és a hozzá kapcsolódó platform.


A készülék az ePub, a PDF, a TXT és az MS-Office formátumokat támogatja. Az iPad-tulajdonosok elérhetik és zökkenőmentesen elolvashatják majd a txtr Store kínálatában szereplő kiadványokat. Ráadásul ezzel párhuzamosan a cég még egy e-könyv olvasó alkalmazást is kínál az iPad-tulajdonosok számára. "Nem tekintünk konkurensként az iPadre, ellenkezőleg. Az autók és a motorok sem jelentenek közvetlen konkurenciát egymásnak. Úgy gondolom, hogy nagyon sok pénzt kereshetünk majd az Apple termékének segítségével" - jegyezte meg Joscha Bach.

A txtr Reader előnye az iPaddel szemben az E-Ink technológiában rejlik, amely lehetővé teszi, hogy valaki több órán át olvasson elektronikus könyveket, anélkül, hogy elfáradna a szeme. Ezenkívül a hosszabb üzemidő is a txtr Reader mellett szól. A készülék 299 eurós bevezető árával olcsóbb az Apple termékénél, UMTS- és GPRS-kompatibilis, van Bluetooth-, MicroUSB- és WLAN-portja, továbbá közvetlen összeköttetést tesz lehetővé a txtr Store rendszerével. Ezáltal az új eszköz a világ első közösségi portállal ötvözött e-könyv olvasója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • consono #7
    Persze, hogy megértem a te véleményedet, ezért is tettem a smileyt :) Érdekes ez a kijelző érzékenység különben, mert engem az asszony ledes lcd-je jobban zavar, mint az én régebbim...
  • Szefmester #6
    Kiegészítés: Az én szemem rohadtul bántja az LCD kijelzők tűéles képe és a háttérvilágítása. (bár a ledesek már nem ilyen vészesek, de míg a CRT monitor előtt elvagyok 8-10 órát gond nélkül, egy ledes LCD már 2-3 óra után lefáraszt)
  • Szefmester #5
    Értem a véleményed, de te is értsd meg az enyém... Ha elmegyek pl egy hétvégére pecázni pl (rühellem amúgy) akkor ha nincs sehol konnektor akkor beszoptam úgy kb a felénél.. Az meg hogy villog a lapozáskor.. hát meg kell várni.. a könyvet sem úgy lapozod hogy 2 oldal/sec.. max ha keresem hogy hol tartottam :D, az pedig hogy lámpafény kell hozzá.. A mostani könyvekhez nem kell? Mellesleg egy kis kiegészítő ledes megvilágítás külön áramforrással megoldhatja ezt a gondot is. Anno asszem a Gameboyokhoz lehetett kapni, meg nagyítót is hogy nagyobbnak lásd a kijelzőjét. :D És egy leharcolt telefonaksi ami önmagában már nem bír ki a telóban 1 napot készenlétben az pár ledet simán elműködtet pár órát.
  • kel634 #4
    12 óra ha egyfolytában lapozol megállás nélkül. Ez nem fogyaszt áramot csak ha lapozol, ha 1 oldalt olvasol 1 napig akkor semmit nem fogyaszt a E-ink miatt, és olvastam az egyik másik e-book readernel (az is e-inkes), hogy ha fel van töltve az akku akkor kibír vagy 1000 lapozást, szóval én csak félévente tölteném az akkut xD. Asszem Samsung vagy Sony e-book reader volt amiről olvastam...
  • silanor #3
    Ez még mindig nagyon drága. Majdnem a feléért már a Sony belépőkészülékét meg lehet venni.
  • consono #2
    Hát, ha 12 óra üzemidő nem elég neked, akkor meg is érdemled :) Én ritkán olvasok ennyit egyszerre. Nekem is bejönnek az ebook olvasók, de az einkkel nem vagyok kibékülve:lassú a frissítés (villog lapozáskor). Illetve még egy dolog is van ,de ez személyes probléma inkább: az elmúlt pár évben csak "lámpaoltás" után van időm olvasni, arrameg nem jó az eink, mert kell neki a lámpa... Ezért olvasok én lcd-ről évek óta:nem zavarom a mellettem alvót. És a szemem sem fárad el tőle.
  • Szefmester #1
    Azért nem lenne rossz ha elkezdene elterjedni ez a technológia.. és majd szép lassan átváltana színesbe.. Azonnal lecsapnék rá. És nehogy valaki azt mondja hogy vegyek ipadot vagy egyéb ilyesmi szutykot erre a célra.. szeretek olvasni, és nem szeretem ha a legizgalmasabb résznél lemerül a cucc..