Berta Sándor

Túlzóak a fájlcserélésnek tulajdonított károk

Komoly kritikával kénytelen szembenézni a nemzetközi zene- és filmipar, ugyanis az Egyesült Államok Számvevőszékének jelentése szerint túlzóak a fájlcseréléssel kapcsolatban emlegetett kárösszegek.

Az elmúlt években a különböző szerzői jogvédő szervezetek, különösen az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) és az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) kampányolt azzal, hogy a fájlcserélők világszerte milliárdos károkat okoznak a médiaiparnak a tevékenységükkel. Nos, ez a hangzatos szlogen most hivatalosan is megdőlt. Különösen fájó lehet a RIAA-nak, az MPAA-nak és a többi szerzői jogvédő szervezetnek, hogy az ítéletet az Egyesült Államok Számvevőszéke mondta ki a legújabb jelentésében.

A RIAA, az MPAA és más szövetségek részéről elhangzott többek között, hogy csak az USA-ban a fájlcserélés 750 000 munkahelyet szüntet meg évente és ráadásul 250 milliárdos kárt is okoz. Azt már korábban is hangsúlyozta több kutató is, hogy ezek a számok túlzóak, de most a hivatalos vizsgálatok is megerősítették ezt. A szakemberek szerint a cél egyértelmű volt: felhívni a politikusok figyelmét a problémára; elérni, hogy szigorúbb és a szerzői jogvédők szája ízének jobban megfelelő törvényeket hozzanak, amik ráadásul plusz bevételeket garantálnak.

Az amerikai hivatal most megállapította, hogy a RIAA, az MPAA és a többi szervezet által hangoztatott érvek egész egyszerűen nem állják meg a helyüket, minden valóságalapot nélkülöznek és azok semmilyen hivatalos számokkal nem támaszthatók alá. Az Egyesült Államok Számvevőszéke rámutatott, hogy az évi 200-250 milliárdos kárra hivatkozó jelentés a jövőben a hivatalos kormányzati jelentésekben nem szerepelhet és mivel a 750 000 évente megszűnő munkahely is egy "bizonytalan adat", éppen ezért erre sem hivatkozhatnak a jövőben a jogvédők.

A hivatal végül felhívta a figyelmet arra is, hogy néhány szakértőnek az a meggyőződése, hogy a fájlcserélés akár pozitívan is befolyásolhatja a gazdasági folyamatokat és ezt a jogvédő szervezeteknek nem ártana megvizsgálniuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uniu #29
    off: volt hasonló a családomban, csak azok a "kommunizmus áldozatai". igaz, hogy számuk óvatos becslések alapján is nagyságrendekkel több, késöbb is történt - nem kell a túlélőket nagyítóval keresni- de mégis magasról tojnak rá.
    Konzekvencia: amit kettős mércével mérnek az bizony bűzlik.
    on:
  • pixx #28
    Én is így szoktam, ha jó egy film, akkor megveszem dvd-n, vagy tetszik egy sorozat, elmegyek és beszerzem dvd-n eredetiben.
    De csak ha jó, sajnos elég sok hulladék készül...
    De például Spartacus nálam már biztos vételen ha kijön dvd-n, vagy blue-ray-n.
  • willard #27
    Há-há-háá! Minden a helyére kerül. A sok szar tartalom kiszorul, jóhogy ajvékolnak.
  • MacropusRufus #26
    hát igen eléggé túlzóak voltak a számok. De ugye azt nem mondták, hogy szabad mostantól másolni. Tehát a továbbra is tilos. Mert azért a tény tény: a letőltött anyagok illegálisak. Majd találnak valami más indokot.

    off:
    uniso: ha a drága családod egy kremóba végezte volna egy lagerben akkor nem lenne ennyire tizes számodra a tma.
    off


  • blessyou #25
    750 000 munkahely évente??? nooormális?
  • uniu #24
    Figyeljétek meg, hogy előbb-utóbb a holokamuhoz hasonlóan törvény lesz, a "szélsőséges", és "rasszista" fáljcserélők elleni harc miatt! :) Hisz' "tudjuk hová vezet ez" ! :)
  • kovadam87 #23
    letöltöd - megtetszik - megveszed :) előbb vagy utóbb úgy is bekövetkezik, csak úgy mint nálam, csak úgy mint mindenkinél :) Ha másért nem akkor azért mert nem megy a multi egy olyan játéknál amit imádsz, és felhergeled magad annyira hogy megvedd... aztán évekig csak azzal játszol és büszke leszel magadra hogy te letöltötted torrentről vagy akárhonnan és utána megvetted.
  • endrev #22
    Annyira nevetséges ez a csaló, manipulatív magatartás az ASVA és nemzetközi tsai részéről... :D :S ... hogy nem tudom eldönteni hogy most sírjak vagy nevessek...
  • endrev #21
    Ki ne hagyjuk az ASVA-t, hogy nekik milyen káros ez... :)
  • DeviloftheHell #20
    majdha az ország ráébred hogy a sok hatalomban lévö zsido cégvezetöt a politikusokkal együtt és az ilyen ingyen élö szarrágok akik abbol élnek hogy minden szart megakarnak vetetni vkivel szépen egyesével fognak lógni a lámpavasakon akkor lesz vmi értelme de ahoz pár hözöngö ember nem elég hanem minimum egy fél ország nem kéne többet diszkivilágitás mindenhova lenne szép lámpadisz