Berta Sándor

Az idő a német adónyomozók ellen dolgozik

Mint utólag kiderült, a német-svájci adócsalási botrányban az adathordozó megvásárlása csak egy dolog, az érdemi munka csak most kezdődik.

A találkozó teljes titoktartás mellett jött létre. Az ügyben eljáró wuppertali adónyomozók és az informátor megbeszéléséről még az észak-rajna-vesztfáliai pénzügyminisztérium vezetői sem tudtak semmit, pedig a találkozóra a hivatal épületében került sor Düsseldorfban. Az egyeztetésről ennek ellenére számos információ kiszivárgott. Ezek egyike, hogy a férfi egy számítástechnikai szakember és hogy már tavaly felkínálta a wuppertali adónyomozóknak az adathordozót.

A szakértők akkor próbaképpen kiválasztottak ötöt a lemezen található fájlok közül. Öt olyan német állampolgár adatcsomagjára esett a választásuk, akik Észak-Rajna-Vesztfáliában laknak. Arra viszont még talán ők sem számítottak, hogy a megadott információk mind az öt esetben pontosnak fognak bizonyulni, pedig ez történt. Kiderült, hogy az öt személy mindegyike szerzett Svájcban jövedelmet, de ezeket a német adóhivatalok előtt eltitkolta. Az összegek több millió eurót tettek ki.

Egyelőre tisztázatlan számos kérdés, például, hogy továbbra is a wuppertali tisztviselők nyomoznak majd-e az ügyben vagy a szálak kibogozása szövetségi szintre kerül. Szintén tisztázni kell azt is, hogy melyik ügyészség foglalkozik majd a vádiratok összeállításával és képviseli majd a perekben a német államot. Mindenesetre az idő a német állam köztisztviselőit sürgeti, hiszen könnyen előfordulhat, hogy sok adócsaló megpróbál külföldre menekülni.


Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter

Nagy a valószínűsége, hogy a német hivatalok ezúttal is a korábbi liechtensteini eset felgöngyölítésekor alkalmazott módszereket fogják alkalmazni. Elsőként minden bizonnyal egy különleges bizottságot hoznak létre, amelyben rendőrök, ügyészek, jogászok, banki és adózási szakemberek is helyet kaphatnak. A testületet minden bizonnyal a wuppertali adónyomozó hivatal első embere vezetheti majd, aki máris élő legendának számít.

A liechtensteini LGT-Banknál elhelyezett német bankszámlák ügyében 2007 nyarán indult meg a nyomozás. Az informátor Heinrich Kieber, a pénzintézet korábbi munkatársa volt, aki 4,6 millió eurót kapott az 1400 német adócsaló nevét és adatait tartalmazó listáért. A férfi a DVD-t 2007. június 12-én adta át a wuppertali adónyomozóknak. A bochumi ügyészség 2007 novemberében készítette el az első aktákat és a hatóságok összesen 590 esetben indítottak vizsgálatot, illetve eljárást.

Roswitha Müller-Piepenkötter észak-rajna-vesztfáliai igazságügyi miniszter megkérte a szaktárcájához tartozó 3-as részleg munkatársait, hogy vizsgálják meg: a DVD megvásárlása törvénysértő lenne-e. Mivel a válasz alighanem nemleges lesz, így hamarosan beindulhat a érdemi munka és az ügy felgöngyölítése. Az informátor 2,5 millió eurót kért az 1500, svájci bankszámlákkal rendelkező német adócsaló adatait tartalmazó DVD-ért, az eltitkolt jövedelmek elérhetik a több száz millió eurót.

Wolfgang Schäuble az Augsburger Allgemeine című lapban azt tanácsolta az adócsalást elkövetőknek, hogy éljenek az önkéntes jelentkezés lehetőségével. Egyben megerősítette, hogy az állam megvásárolja az adócsalási botrányt kiváltó, lopott banki adatokat tartalmazó DVD-t. Az adójogi szabályok szerint a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülését biztosító, úgynevezett önfeljelentést lehet tenni mindaddig, amíg az érintett személyről a hatóság nem állapította meg adócsalás vétségét. A pénzügyminiszter utalt arra, hogy mielőbb végére akarnak járni a dolognak, és a kormány egyeztetést kezdett a tartományokkal, az adóügyek ugyanis az utóbbiak hatáskörébe tartoznak.

Szerdán némelyest alábbhagytak az informátorral való egyezkedést bíráló hangok, és mind többen támogatják a kormány döntését. Különösen Merkel kancellár szerzett jó pontokat azzal, hogy az éles viták és a saját pártjában, a konzervatív CDU-ban is jelentkező bírálatok ellenére egyfajta hatalmi szóval a lopott adatokat tartalmazó DVD megvásárlása mellett tette le a garast. A Financial Times értesülése szerint szorul a hurok a külföldi bankok útján adócsalást elkövetők nyaka körül. A szóban forgó ügyben - mint a lap írta - több svájci bank, illetve svájci székhelyű is érintett, köztük a Credit Suisse, a Julius Bär és a brit HSBC. Az újság arról is beszámolt, hogy az informátorral állítólag már hónapok óta folyt az egyezkedés, és a hatóságok - a korábbi hírektől eltérően - már ötnél jóval több bizonyított esetről tudnak.

A svájci kormány elítélte Németország szándékát, hogy megvásárolja a német adócsalókról svájci bankokból lopott adatokat, de eközben más európai országok is érdeklődést kezdtek mutatni az adatbázis iránt. "A szövetségi tanács (kormány) elítéli az adatok ilyen módon történő megszerzését" - jelentette ki Hans Rudolf Merz pénzügyminiszter, aki azt mondta, hogy meglepte Berlin döntése. Merz előre elzárkózott az elől, hogy az ilyen adatokra hivatkozó kérelmekre válaszul információt adjanak ki a svájci hatóságok, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy országa párbeszédre törekszik, mert az érdekei ezt diktálják. "El kell kerülni az ügy kiterjedését" - jelentette ki. "Nyilvánvaló, hogy az ilyen lopás bűncselekmény. Svájc emiatt sem most, sem a jövőben nem nyújt segítséget az ilyen ügyekben" - mondta a pénzügyminiszter, de közölte, hogy szeretnék folytatni a tárgyalásokat Németországgal egy új megállapodásról a kettős adóztatás elkerüléséről.

Ausztriát is érdekelné a Németországban eladásra kínált, lopott banki adatokat tartalmazó adathordozó, ha arra lehetne következtetni, hogy osztrák adócsalók adatai is találhatók rajta - jelentette a helyi sajtó. Ha fennáll ez a helyzet, akkor Németországnak jogsegélyt kell nyújtania Ausztriának - mondta a pénzügyminisztérium szóvivője a Der Standardnak. A bécsi lapnak nyilatkozó jogászok szerint annak sem lenne jogi akadálya, hogy Ausztria megvásárolja a DVD-t, és hogy az adatokat felhasználja egy büntetőjogi eljárásban. Az osztrák jog szerint a DVD megvásárlása nem minősülne orgazdaságnak, mivel az adat nem vagyontárgy. De még abban az esetben is felhasználhatnak bizonyítékokat az osztrák hatóságok, ha azokhoz jogsértő módon jutott hozzá az állam - jelentették ki büntetőjogi szakértők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lesliehun #13
    Én értem mindenki problémáját, de több példa is sántít:
    A szomszéd bemegy almát lopni a szomszédba és megtalálja a kést és a hullát. felismeri az áldozatokat, majd elmegy a családhoz és JÓ PÉNZÉRT felajánlja, hogy megmondja, hogy ki a tettes. Nyílván a család fizetni fog neki...
    Ugyanakkor aki adót csal azt meg kell büntetni. Kérdés, hogy a cél szentesítheti-e az eszközt?
  • MacropusRufus #12
    és mi van akkor ha a lemezen gy.k. semmi nincs. Ki fogja tudni bizonyítani az ellenkezőjét? Valószínűleg senki.
    Viszont blöffnek nem rossz 5let, most sorra nyomják fel magukat azok akik azt hiszik rajta vannak a listán.
    Mert véleményem szerint ott is müxik az, hogy illegális útón beszerzet adatok nem haszánlhatóak fel bizonyítékként sehol.
  • CsZ #11
    Itt is lesz nyomozás, bizonyítékgyűjtés és tárgyalás. Ha elolvastad a cikkeket, többször szerepel bennük, hogy Svájc ebben nem fog együttműködni.
    Az azért felmerült mindenkiben, hogy amit ezek az emberek nem fizetnek be, azt beszedik a többiektől? Pont olyan ez mint a BKV jegy meg a gázszámla. A bliccelők által ellopott pénzt a többiek adják össze, ők meg abból nyaralnak a Bahamákon.
    Szóval ez nem a békésen éldegélő emberek és a gonosz adattolvaj esete, hanem a közösből pénzt tolvajló, és a családos informatikus esete. Berágott mert lecsökkentették a fizetését. Ekkor kellett volna gondolkodni tisztelt bankár urak, a srác becsületét meg kellett volna fizetni. Mikor beállt dolgozni talán még nem tudta, hogy pénzt fog mosni a bankban. Tulajdonképpen ki a bűnöző?
  • Cleawer #10
    Tehát ha valaki véletlenül egy drogbáróhoz tör be akkor ő már föl sem jelentheti hogy 5 raklap fehér port és 25 raklap fegyvert+pénzt látott?vagy esetleg a kertben talált pár hullát?
    Ha valaki kihúzza magát a jog alól akkor neki se legyen joga.
  • Garfield #9
    Banktitoknak minősülő adatokat illetéktelenek másképp hogyan kaphatnák meg? Ha a német kormány hozzáférhetne a kérdéses adatokhoz, akkor nem ajánlanák fel nekik azokat megvételre.
  • Anotino #8
    A szomszedot nem berelte fel senki. A szomszed bement a szomszed kertjebe almat lopni, de veletlenul talalt elasva egy veres kest es egy holttestet.

    A logikad alapjan nem szabadna feljelentest tennie olyan informaciok alapjan, amit "elvileg nemtudhat"?

    Naiv holywoodi gondolatmenet alapjan meg eletveszelyben is lehet ez a fazon az ugy miatt. Penz + tanuvedelem teljesen realis keres es ezek sem uj dolgok a nap alatt.
  • immovable #7
    Helyes. Míg milliomos adócsalókat szívatnak, addig ennek csak örülni lehet.
  • Anotino #6
    "ilegálisan megszerzett adatokért"

    Honnan tudod, hogy illegalisan szerzett adatok?
  • Sir Quno Jedi #5
    A szomszédnak nem adnak pénzt azért, hogy másszon be a hátsó kertedbe, törjön be a lakásodba és fényképezzen le mindet, az iratatidat is a páncészekrényedben (merhogy azt s feltöri), kijön és átadja a hatóságoknak ami infót összerabolt. Érthető nem?

    A szomszéd csak gyanaxik és a feljelent, de a hatóságok kezdik meg a nyomozást alkapos gyanú esetén és TÖRVÉNYES módszerekkel. Ilyenkor ők szereznek bizonyítékokat, ahogy szabályos.

    Ha a csákómák azt mondta volna, hogy szerinte ezek a zemberek adócsalók és feljelenti őket, az még hagyján. De hogy pénzt kér ilegálisan megszerzett adatokért, amiket elvileg "nemtudhat", az már nem törvényes.
  • nyalógép #4
    Ha a szomszéd feljelent akár névtelenül is, akkor az rendben van, ez meg nem? Vagy hogy van ez?