Berta Sándor

Új platform nem csak zenészeknek

A Tracks & Fields cég egy olyan portált hozott létre, amelyen a világ számos pontján élő zenészek közösen dolgozhatnak új zeneszámokon. A Tracks & Fields nem csak a muzsikusok, a producerek és a kiadók, hanem a felhasználók számára is érdekes lehet. A platformon többek között integrált online sequencer és egy MIDI-eszköz is található.

A múltban rendkívül nehéz volt a világ számos pontján élő vagy dolgozó zenészeket összeszedni egy közös stúdiófelvétel elkészítésére. Ugyan azonnali üzenetküldő programokkal vagy e-mailek mellékleteként bárki elküldhette a saját szerzeményét, de így nagyon nehéz volt megismerni más szerzőket. Christian Mix-Linzer, a Tracks & Fields alapítóját is ez motiválta a honlap elindításakor. A szakember szerint a művészeknek mindig ugyanazzal a problémával kell megküzdeniük: hasonló ötleteik vannak, de egymástól több száz kilométerre laknak.

Mix-Linzer ötlete három évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor még a Potsdami Szakfőiskolán európai médiatudományokat tanult. A fiatalember akkor úgy gondolta, hogy miért ne lehetne egy olyan oldalt létrehozni, amelyen a művészek valós időben cserélhetik ki a gondolataikat. Ebből az ötletből született meg a Tracks & Fields, amelyen nem csak kapcsolatot tarthatnak egymással a muzsikusok, hanem megoszthatják a hangmintáikat, együtt dolgozhatnak új dalokon, kipróbálhatják a közös elképzeléseiket.


A platform bétaverziója január óta érhető el és eddig több tízezren keresték fel a világ több mint 100 országából. Az integrált online sequencert Valentin Schmidt készítette és nyolc hangsávos. "Tudatosan törekedtünk az egyszerűségre, mivel azt szeretnénk, hogy olyan emberek is részt vegyenek a programokban, akik még nem ismerik a komplex stúdiószoftvereket. Sokkal inkább egy közösségi platformként, mint profi eszközként tekintünk erre a programra" - szögezte le Mix-Linzer.

Tény, hogy az online sequencert elsősorban arra használják a zenészek, hogy meglássák, mennyire jó egy ötlet, mennyire hangzik jól egy új dal. Amennyiben a fogadtatás pozitív, akkor a munka már profi alkalmazásokon folytatódik, hiszen a Tracks & Fields oldalán lehetőség van a Logic Studio, a Pro Tools és a Cubase rendszerében készített fájlok csereberélésére. A szakember elmondta, hogy ennek az az oka, mert nem akarják megváltoztatni a felhasználókat, hanem támogatni akarják őket a munkájukban.

A platform kiválóan alkalmas még arra is, hogy akár a hobbizenészek vagy -énekesek is megmutathassák magukat, valamint hogy kapcsolatba kerülhessenek a profi előadókkal. A tehetségek felkutatását szolgálja a beépített kereső is, ami ugyanakkor még fejlesztésre szorul. Mivel az együttműködés a cél, így az üzemeltetők azt szeretnék, hogy a hangminták Creative Commons licenc hatálya alatt legyenek elérhetők. A cél hosszú távon a zenekészítés és nem a zeneszámok eladása.

"Még ha az egész világ abba is hagyná a dalok értékesítését, a művészek akkor is zenélnének, mivel számukra a pénzen kívül más dolgok is vonzók, ide sorolható az önmegvalósítás vagy a bennük rejlő kreativitás kiélése. Számunkra ezek az érdekesebbek dolgok" - hangsúlyozta Christian Mix-Linzer. A Tracks & Fields végleges változata várhatóan jövő január közepére készül el, még nagyobb hangsúlyt helyeződik majd a zenék csereberélését biztosító funkciókra és már tartalmazni fog egy online profi hangstúdiót. Ennek használatáért ugyan némi pénzt kérnének az üzemeltetők, de a jelenlegi funkciók továbbra is ingyenesen lesznek használhatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!