Berta Sándor

Hollandia - kémdoboznak tartják az autósok a GPS-modulokat

Felborzolta a kedélyeket a holland kormány legújabb javaslata, amely szerint a gépjárműadó mértékét a megtett kilométerek alapján, GPS segítségével számítanák ki.

A program várhatóan 5 milliárd euróba kerül majd, bár az autósok azonnal elutasították. Sok vezető ugyanis úgy érzi, hogy a beszerelendő GPS-modullal ki akarják kémlelni a közlekedési szokásait, míg másokat a technika használatával kapcsolatos előírások zavarnak.

A Telegraaf nevű holland napilap által közölt további részletek szintén nem tették népszerűbbé a projektet. Az egyik nagy vitát kiváltó pont, hogy amennyiben egy gépkocsi-tulajdonos nem jelzi 8 órán belül a GPS-modulja elromlását, úgy akár 18 500 euró büntetés megfizetésére is kötelezhetik a hatóságok. Ha pedig megpróbálja manipulálni az eszközt és ez kiderül, akkor 74 000 euró (!) pénzbírságra vagy akár 4 év börtönre is számíthat.

Amennyiben az OBU nevű készüléket hibásnak jelenti be az autós, akkor három héten belül gondoskodnia kell annak kijavításáról, különben a járművét a garázsban kell hagynia. Ha az egység cserére szorul, úgy az új beszerzésének és beszerelésének költsége már a gépkocsi-tulajdonost terheli. A rendkívül szigorú előírások ellen elsősorban az ANWB és más autós szövetségek tiltakoztak, mondván a vezetőket eleve bűnözőként bélyegzik meg. Emellett a szervezetek kétségbe vonták azt is, hogy a program valóban javíthat-e a klímaviszonyokon és a dugók számának csökkentésében.

A tervezetet bírálták a holland adatvédelmi szakemberek is, akik Spionagekastjenek (kémszekrénynek) nevezték el az új készüléket. A projekt támogatói azzal vágtak vissza, hogy az adatvédelmi hivatalok korábban engedélyezték az elképzelés megvalósítását, így utólag már nem változtathatnak az álláspontjukon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • remark #33
    Nem azt mondom hogy kell a Google a tömegmanipulációhoz, hanem azt hogy a segítségével az sokkal egyszerűbb...

    A "csordaszellem" érdekes dolog, jóval több mindenre van hatással mint az ember gondolná. És sajnos ezt nem tanítják az iskolában, hogy bizony emberek ellen felhasználják ezeket a "csordaszellem-mechanizmusokat" (szabályszerűségeket). Dehát ugye csak azért mert valaki nem ismeri a szabályt, attól még vígan fel lehet használni ellene...

    Vicces pl. az hogy elég "határozottan" kijelenteni hogy milyen a tömeg, és a tömeg elemei automatikusan elkezdenek igazodni a tömegnek ehhez a vélt jellegzetességéhez (lásd: ha a többség így gondolja, akkor csak nem én leszek az aki kilóg a tömegből!), és innen kezdve a tömeg valóban felveszi ezt a jellegzetességet rövid időn belül. Mert az ember így működik. Muszáj volt ilyen adottságokkal rendelkeznie ahhoz hogy ilyen komplex közösségeket tudjon kialakítani. Ez evolúció szempontjából egy óriási előny volt. Ma már viszont (vagyis végülis már évezredek óta) az emberek ezen jellegzetességét felhasználják arra hogy úgy manipulálják őket hogy észre sem veszik. Ebben a manipulációs játékban a visszacsatolást szerepét jól ellátja az Internet. (Visszacsatolásét, azaz azt hogy megvizsgálják mennyire sikeres az épp aktuális manipulációs motívum.)
  • willcox #32
    Ha ezzel a csordaszellemre akartál utalni, az bizony létezik. Sajnos ez a többség. Mármint azok az emberek, akik saját egyéniség híján sodródnak a tömeggel. Nem kell ahhoz semmilyen gugli, vagy más, a tömegek mindig is könnyen voltak manipulálhatók. Nem kell hozzá sem nagy adatbázis, sem egyéb (korábban nem is voltak olyanok), mégis rá lehetett venni majdnem mindenre az embereket.
    Aki képes önálló gondolkodásra, és határozott egyéniség, az bizony nem fog beállni a csordába, még ha a csorda is épp arra megy, amerre ő.
  • remark #31
    Nem tudom pontosan miért gondoljátok azt hogy a tömegmanipuláció az bonyolult dolog. Ezzel párhuzamosan azt is sokan alábecsülik hogy mekkora jelentősége van azon adatoknak melyek összekaparhatóak egy adott kérdésben mondjuk a Google adatbázisából.

    Biztos mert azt hiszitek hogy a tömegmanipuláció az valami olyasmi hogy belemásznak az agyadba és a gondolataidat átírják vagy hasonló. Pont ezért hihetitek azt hogy csak olyan adatoknak van jelentősége hogy pl. X.Y. KONKRÉTAN mit gondol egy adott kérdésről.

    De én TÖMEG manipulációról beszélek, és ezzel párhuzamosan arról hogy ennek megkönnyítéséhez rendelkezésre állnak-e már globális adatbázisok. És a válaszom az, hogy igen.

    Mert a tömeg, az nem egyén. És ezért nem úgy viselkedik, nem azok a szabályok érvényesek rá, stb. stb. És teljesen mindegy mit gondol az egyén magában, a lényeg mindig az, hogy a tömeg merre megy. A tömeg, azaz az az adott társadalom, vagy a civilizáció, azaz a többség.

    Még az is elképzelhető, hogy azt tapasztalnánk, hogy az emberek többsége - ha egyesével megvizsgálnánk őket - nem támogatja a trendeket, ezért mondhatnád hogy a statisztika hibás, de ez abszolút nem számít. Az számít csak, hogy rábírható-e a többség hogy fejet hajtson a trendek előtt. Na, és erről szól a tömegmanipuláció: egy olyan többség létrehozásáról, amelyik hajlandó támogatni a trendeket - még egyszer kihangsúlyozom hogy attól teljesen függetlenül hogy maga az egyén mit gondol az adott kérdésről. -> Ez utóbbi kijelentés talán nehezen megfogható, de ez a lényegi elem. Az egyén egyéni viselkedése és gondolatai mellett párhuzamosan léteznek azon gondolatai és viselkedése ami ugyanerre az egyénre csak akkor jellemző, ha tömegbe helyezzük. A kettő párhuzamosan létezik, és esetenként akár egymással ellentétes is lehet. És az egyén tömegben tapasztalható gondolatai és viselkedése jóval egyszerűbb módon alakítható mint az hogy mik az egyéni gondolatai.
  • willcox #30
    Értem, vagy legalábbis érteni vélem, hogy mire gondolsz.
    A dolog viszont sokkal árnyaltabb. Ha csupán egy ilyen fórumot veszünk alapul, már akkor is nagyon nehéz dolog lenne bármit is kiszűrni, ugyanis ez nem egy kérdőív, amit aránylag könnyű feldolgozni. A gépi feldolgozását nem nagyon tudom elképzelni, de humán elemzőkkel persze megy a dolog, viszont arra nem hiszem, hogy lenne kapacitás, hogy az összes fórumot és egyáltalán mindent, ami interneten keresztül megfigyelhető, fel lehessen dolgozni. Ráadásul még egy topicon belül is mindig vannak ellenvélemények, a pro és kontra aránya egy másik fórumon lehet, hogy egészen más képet mutat. És akkor még mindig csak ott tartanak, hogy csak azoknak a véleményét ismerik, akik interneteznek, és egy bizonyos témához hozzá is szólnak érdemben. A statisztikai felmérésekben nem hiszek.
  • remark #29
    "Most mikor ezeket a sorokat ide leírom, adatot adok meg... magamról, de ez része hogy magamról, ez most lényegtelen."
    Helyesen:
    Most mikor ezeket a sorokat ide leírom, adatot adok meg... magamról, de ez A része hogy magamról, ez most lényegtelen.
  • remark #28
    "Semmilyen adatot nem szoktam megadni magamról."
    Egyrészt ezt rólad nem is feltételeztem, másrészt meg dehogynem adsz meg. A mondat elsõ felében az adatmegadás szűkebb értelmezése áll (ami az általános értelmezés), a másik felében meg a tágabb (amire kevesen gondolunk).

    Most mikor ezeket a sorokat ide leírom, adatot adok meg... magamról, de ez része hogy magamról, ez most lényegtelen. Egy korunkbeli társadalmi helyzetképet festek le ezzel, lehetőséget adva a megfelelő algoritmussal rendelkezők számára hogy információt bányásszanak ki ebből az adatbázisból maguknak arra vonatkozóan, hogy hogyan érez és gondolkodik a ma embere: Mi érdekli, mivel lehet megfogni, mit kell pontosan az orra elé tenni hogy bólogasson... vagy éppen mi nem érdekli már, mibe fásult bele, mit lehet lenyomni úgy a torkán hogy még a kisujját se mozdítja meg tiltakozásképp.

    Minél több adat áll rendelkezésre az emberekről (így általánosságban) annál gyakrabban változtatják meg a minket körülvevő színfalakat ezen adatokra támaszkodva. Anélkül történik a változtatás, hogy te szavaztál volna bármilyen kérdésben is, azaz anélkül hogy bármiben is kikérték volna a véleményedet. Nem kérték ki, de "tudják", azaz legalábbis sejtik hogy te miként reagálnál, vagyis legalábbis sejtik hogy a tömeg nevű massza hogyan reagálna az adott kérdéssel kapcsolatban. Az esetek többségében ez a sejtés elegendő ahhoz hogy a változtatásokat úgy finomhangolják, hogy azokkal elérjék a kívánt célt. Mert nem az a lényeg hogy tévedhetnek-e, hanem hogy mennyire valószínű hogy tévednek. Minél kevésbé valószínű a tévedés, annál jobban működik a módszer maga.

    És így van az, hogy a mátrix, azaz az ál-valóság nevű színjáték színfalai folyamatosan módosulnak körülötted azért, hogy azt a szemed elé húzhassák hogy az elfedje a valódi világot. Ez még akkor is így van ha a visszacsatolás mechanizmusa részleteiben nehezen fogható meg...
  • willcox #27
    Semmilyen adatot nem szoktam megadni magamról.
  • remark #26
    "Amilyen birka emberek vannak, talán még az ellen sem tiltakoznának."
    Az már jó ideje mindennapos gyakorlat hogy a különféle információgyűjtési módszereket extra szolgáltatásként adják el az embereknek.

    Egy egyszerű példa: régen még hosszadalmas és drága kutatásokat kellet lefolytatni ahhoz hogy megtudják milyen kérdéseket kell egy pártnak a programjába emelni ahhoz hogy az emberek rájuk szavazzanak, vagy éppen egy terméknek milyen problémákat kell tudnia látszólag orvosolnia ahhoz hogy az emberek megvegyék. Ma erre a Google azonnal megadja a választ.

    Néha belegondolok abba, hogy ha régebben kötelezték volna az embereket arra hogy megadják magukról mindazokat az adatokat amiket ma önként megadnak, akkor annyi forradalom lett volna a Földön már hogy ihaj. Ma meg örülünk hogy önként feltölthetjük az adatainkat.
  • Epikurosz #25
    Amúgy, ha a liberális portál szapulja az elnököt, akkor csak jó lehet.
  • Epikurosz #24
    Szegény Európa!
    Lassan ebek harmincadjára kerül.
    Amúgy ez az új szemöveges fejes, akit EB-elnöknek választottak Barroso utódaként, az milyen fej?