Berta Sándor

A SWIFT-adatok átadása csak a kezdet?

A legújabb SWIFT-adatátadási megállapodástervezet igencsak felháborította az európai parlamenti képviselőket. Aggasztónak nevezték a folyamatot.

Ernst Strasser, az Osztrák Néppárt EP-képviselőcsoportjának vezetője és a tárgyalások egyik résztvevője aggasztónak nevezte a folyamatot. A politikus az ORF.at hírportálnak adott interjújában elmondta, hogy Barack Obama elnökké választása után ezen a területen gyakorlatilag semmiben nem változott az Egyesült Államok álláspontja. Sőt, elképzelhető, hogy a polgári jogok további megkurtítására és az amerikai beutazási követelmények megszigorítására kell felkészülniük az európai uniós állampolgároknak.

"Személyesen megrémiszt az, hogy az úgynevezett belbiztonság területén semmi sem változott a tengerentúlon" - jelentette ki Strasser, aki egyben a konzervatív EP-frakció szóvivője is. Pedig az egész nem így indult. Bush - mindenáron harc a terrorizmus ellen - politikájával szemben Obamától teljesen mást vártak az emberek és az elemzők is, hiszen a kampányban többször is jelezte: a terrorizmus és a bűnözés elleni harcban kiemelt figyelmet kell fordítani a polgári jogokra.

Nos, a Netzpolitik.org által nyilvánosságra hozott dokumentumról minden elmondható, csak pont az nem, hogy célja a polgári jogok erősítése. "A gyakorlatban ebből semmi sem látható. Amikor az EP egyik delegációja ellátogatott az amerikai Kongresszusba, gyakorlatilag süket fülekre talált. Pedig pont azokat a témákat hoztuk szóba, amelyekben komoly véleményeltérés van a két fél között. Mind az amerikai Kongresszustól, mind pedig a belbiztonsági minisztérium vezetőjétől, Janet Napolitanótól azt követeltük, hogy végre végezzék el például a légiutas-adatcsere program megígért kiértékelését. Az Európai Unióban ugyanis egyre többen kétségbe vonják a program értelmét"- nyilatkozta a korábban hazájában belügyminiszterként is dolgozó Strasser. A kérdésre, hogy szerinte szükség van-e egy ilyen programra, a politikus azt válaszolta: "Lehet, hogy vannak más vélemények is, de úgy vélem, ez a megoldás a terroristák kézre kerítésére nem célravezető."

Az új tervezetet szóvivője, Gregor Schütze útján bírálta egyébként Maria Fekter osztrák belügyminiszter is. A hivatalt leginkább az zavarja, hogy nincs biztosítva az átadandó adatok megfelelő védelme. Korábban az EP konzervatív, szociáldemokrata és liberális frakciója közös javaslatot nyújtottak be azért, hogy az ilyen adatok átadására külön irányelvek vonatkozzanak, amelyek az európai adatvédelmi törvényeken alapulnak. Ugyan az Európai Tanács mindent elkövet az EP folyamatból való kizárására, annyit az utóbbi mégis elérhet, hogy az egyezmény hatályát legfeljebb 12 hónapban határozzák meg. Hannes Swoboda, az EP szociáldemokrata frakciójának alelnöke hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy az Európai Tanács a jelenlegi formájában és az EP kizárásával akarja megkötni az Egyesült Államokkal az új egyezményt.

Strassert egyébként az amerikai demokraták vezető kongresszusi képviselőinek magatartása és javaslata is zavarja, amely szerint a jövőben 10 dollárt kellene fizetnie minden az Egyesült Államokba beutazni akaró személynek. Janet Napolitano a helyszínen tárgyaló EP-delegációnak megerősítette: a jogszabály előkészítése még az idén elkezdődik. Emellett létrehoznák a Visa Waiver nevű programot, amelynek célja, hogy megszigorítsák az USA-ba vízum nélkül látogató európai uniós állampolgárok beutazását. Így egyes tagországok teljesen más státuszba kerülhetnének.

"Úgy tűnik, hogy Obama szavaival szemben a kormánya tagjai teljesen ellentétesen cselekszenek. Éppen ezért az a benyomásom alakult ki, hogy az amerikai elnök egyszerűen nem képes ellenőrizni a történéseket" - jegyezte meg végül Ernst Strasser. Az új tervezet szerint az USA a Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication (SWIFT) rendszerén keresztül bonyolított bármely európai banki tranzakciót megismerheti majd és ebben készséges partnerre talált az Európai Unió személyében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vax #5
    nagy-nagy cégeket kellene apró-cafatokra szétszedni, hogy ne legyen akkora gazdasági, politikai, hatalmi befolyásuk. Késdőbbiekben nem engedni, hogy túlméretesre növekedjenek. De sajnos már lehet, hogy késő.
  • BlackVoid #4
    Obama csak egy babu. A valtozas (change) amivel kampanyolt meg puszta propaganda.
  • toto2700 #3
    :DDDD Bazzeg :DDDD
  • djw #2
    nem kell aggódni... ahova eddig a magyar politikusok csatlakoztak az idők folyamán, az a rendszer előbb-utóbb összeomlott :D
  • Praetor #1
    Mégis mire számítottak? Arra, hogy ennyivel megelégszenek?
    Az EU-val is az a cél, hogy egy európai szuperállamot hozzanak létre, amibe gyakorlatilag olyan kevés hatalmat hagyjanak meg az egyes tagállamoknak, amennyit csak lehet. A Lisszaboni szerződés is egyértelmű bizonyítéka ennek. A folyamat borítékolható. Nem baj, majd kiszolgáljuk a nyugati gazdag polgárokat, hogy kényelmes és boldog életük legyen.

    Ha a békát forró vízbe dobod, akkor kiugrik. De ha hideg vízbe teszed, és alágyújtasz, akkor szép lassan megfő, és észre sem veszi.