SG.hu·

Nem kell kiadniuk előfizetőik adatait az osztrák szolgáltatóknak

Az Osztrák Legfelsőbb Bíróság (OGH) ítélete értelmében az internetszolgáltatók - bírói engedély nélkül - nem kötelezhetők az ügyfeleikkel kapcsolatos információk kiadására.

A júliusban hozott, de csak most bejelentett határozat azt jelenti, hogy a fájlcserélők elleni peres ügyekben kizárólag bírói engedély megléte esetén adhatják ki az internetszolgáltatók a gyanúsítottak személyes adatait.

Az Osztrák Legfelsőbb Bíróság ezzel a döntéssel egyidejűleg elutasította egy szerzői jogvédő társaság beadványát. A szervezet azt követelte egy cégtől, hogy adja ki egy illegális másolatok fájlcserélésével gyanúsítható személy nevét. Az OGH határozatával egyben megsemmisítette a korábban eljáró bíróságok ítéleteit. A testületek ugyanis a szerzői jogi törvény alapján arra kötelezték az internetszolgáltatót, hogy az IP-cím alapján adja ki az illető nevét és címét.

Az Osztrák Legfelsőbb Bíróság indoklása a 2002/58/EK európai uniós adatvédelmi irányelv 6. cikkelyére hivatkozott. A testület közölte, hogy az irányelv rendelkezéseit ugyan korlátozni lehetne egy helyi jogszabállyal, de ez ebben az esetben szóba sem került. "Üdvözöljük az ítéletet, mert erősíti a pozíciónkat és egyúttal jogbiztonságot teremt a vállalatok számára" - reagált a hírre Andreas Koman, az Osztrák Internetszolgáltatók Szövetségének (ISPA) elnöke, aki egyben a Tele2 jogásza is. Koman hozzátette, hogy ennek a döntésnek a tükrében a jelenlegi jogi szabályozás mellett nem lehetséges - bírói engedély nélkül - az előfizetői adatok kiadása. Franz Medwenitsch, az Osztrák Zeneipari Szövetség (IFPI) ügyvezetője egyelőre nem kívánt reagálni a határozatra.

A mostani ügyben egyébként az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy vajon egy IP-cím online forgalmi adatnak vagy úgynevezett alapadatnak minősül-e? Utóbbiakat ugyanis az internetszolgáltatóknak kötelező lenne átadniuk.

Az OGH végül úgy ítélte meg, hogy az IP-cím az online forgalmi adatok közé tartozik és ezért bírói engedély nélkül semmiképpen sem adható ki.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Amergin2009. 08. 17.. 18:06||#8
Nyeehe! Drazsééknak bizonyíték???<#nevetes1>
Ha nincs, akkor csinál! Újra vannak politikai foglyok! Rákosi alatt az ilyenek "reakciós, nép ellensége" voltak, Kádár alatt is volt ilyen, de ott már finomabb módszerek is szóbajöttek a börtönön kívül. Ma más a divat, ma "terroistának" kell hívni a politikai foglyokat.
Így megy ez...
© Sanyix2009. 08. 17.. 15:51||#7
szerencsére még nem tartunk ott hogy csak azért valakire rátörik az ajtót mert gyanús, még bizonyíték kell hozzá... még
© kvp2009. 08. 16.. 22:45||#6
A tor hasznalata nem elonyos, mert:
-letezik modszer a valodi ip cim meghatarozasara (statisztikai korrelacio)
-a publikus tor halozatok tele vannak a forgalomba celzott virusokat injektalo kimeneti szerverekkel (linux-osakat is)
-aki tor-t hasznal az sok orszagban mar eleve gyanus, tehat konnyebben torik ra az ajtot ellenorzes keppen (fuggetlenul a forgalomtol)
© strogg2009. 08. 15.. 10:25||#5
😊)))
© Amergin2009. 08. 15.. 00:26||#4
Az Osztrák Legfelsõbb Bíróság ezen döntése felér a terrorizmus támogatásával!<#violent>
Rettegek<#ijedt> és elhatárolódom<#schmoll2> !!!
© RecoPhile2009. 08. 15.. 00:21||#3
Most ezzel "nagyot" nõt a szemembe osztrák birák 😊
© B0nFire2009. 08. 15.. 00:08||#2
Nem a titkosításon van itt a hangsúly. Ez a rendelet már csak azért is üdvözlendõ, mert így tényleg csak azokra fognak vadászni, akik üzletszerûen, haszonszerzési célzattal töltenek, magyarán: kalózkodnak. És nem fogják az egyetemista gyerekeket 30 szám letöltéséért 650 000$-ra büntetni. Egyre inkább elválik egymástól az amerikai és az európai joggyakorlat. És Amerika verheti a seggét a földhöz, ha Európa úgy dönt, egyszer s mindenkorra leszáll a "mezei" userekrõl, a kisemberekrõl, akik termelnek, ezáltal mozgásban tartják az országot, mindössze annyi a bûnük, hogy egy kis ingyen mozit akarnak kikapcsolódásként. Mert ezek az emberek szerelik a zsírfejûek autóit, ezek sütik a kenyerét, kézbesítik a postáját, javítják a liftjét, vágják a haját, biztosítják a folyóvizet és hogy egyáltalán le tudja húzni a wcjét, sötöbö.