MTI

Trösztellenes indítványt nyújtanak be az Intel ellen

Az amerikai szövetségi kereskedelmi felügyelet (FTC) több évi habozás és 16 hónapi hivatalos vizsgálat után heteken belül benyújtja trösztellenes indítványát az Intel ellen, amiért a számítástechnikai óriáscég uralkodó piaci helyzetével visszaélve megpróbálta ellehetetleníteni riválisát, az AMD-t - értesült a The New York Times.

Az újság szerdai számában emlékeztetett arra, hogy a világ többi része nem várt eddig; 2005 óta Japán, Dél-Korea és Európa trösztellenes hatóságai is felléptek az Intel versenyellenes magatartása ellen. Az Európai Unió májusban rekord nagyságú, csaknem másfél milliárd dolláros büntetést szabott ki a kaliforniai székhelyű cégre, amiért illegális juttatásokkal vett rá számítógépgyártókat arra, ha csak Intel chipeket szereljenek be komputereikbe, illetve halasszák el AMD-mikroprocesszoros gépeik piacra dobását.

A világon az asztali számítógépek négyötöde Intel chippel működik. A liberális napilap leszögezte: ha a cég visszaél ezzel a hatalmas előnyével és a piaci versenytársak kiszorítására törekszik, megakadályozva más gyártók termékeinek fejlesztését, akkor ennek véget kell vetni.

Az Intel megfellebbezte az Európai Bizottság ellene hozott döntését, egyebek mellett azon az alapon, hogy a Bizottság szerinte válogatott az értesülések között, és rosszul tájékozott, alacsonyabb beosztású vezetők e-mail üzeneteit vette alapul. A kaliforniai cég ezenkívül a washingtoni kongresszusban is lobbizik azért, hogy az FTC elhalassza trösztellenes indítványát addig, amíg nem zárul le az Intel és az AMD közötti polgárjogi per, amely több évi előzetes vizsgálat után feltehetően márciusban kezdődik.

Az Intel megnyerte a kongresszus legalább két tucatnyi tagjának támogatását - egyebek között Oregon és Arizona államból, ahol a gyár több mint 25 ezer embert foglalkoztat -, akik levélben fordultak az FTC-hez. Szerintük az EU-büntetés a szabályozási protekcionizmus irányába mutató európai trendet tükrözi, és a lapkapiacon magas fokú a verseny, erre utal a gyors árcsökkenés is. Azt sürgették az Obama-kormánytól, hogy vegye pártfogásába az "amerikai utat".

A The New York Times rámutatott, hogy a legfelsőbb bíróság az utóbbi évtizedben elutasítóan fogadta a trösztellenes szabályok kikényszerítését célzó lépéseket, aminek következtében több monopol helyzetű vállalat folytathatta káros gyakorlatát. Az újság szerint az Intel versenyellenes politikája nem tekinthető "amerikai útnak".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pixx #3
    Nem szép, de ők így játszanak...nem őket kell hibáztatni, hanem a rendszert, ami ezt engedte idáig fajulni...érdekes, hogy európában van egy szabály, senki nem uralhat egy területen 33% nagyobb piacot egy országban, ők meg 80%-ot uralnak...ja engedték nekik...mert valószínűleg mindenkit nem tudnak megvenni...MS-is szívoztak az EU-ban meg az USA-ban, még se tudták megölni őket...
  • Sanyix #2
    hajrá. Jó lenne ha az usákok összehoznának egy 10 milliárd dolláros birságot, mert az az 1,5 milliárd az eu-tól semmi... akárhogy is rekord, semmi ahhoz képest amennyit kaszáltak a disznólkodással.
  • readswift #1
    kijátszom ezt az intelre:


    laughabee