MTI

Félmillió olcsó laptop a portugál iskolákban

Félmillió darabot rendelt a portugál kormány az Intel iskolásgyerekek számára fejlesztett laptopjából. A portugál üzlet az eddigi legnagyobb, amelyet sikerült tető alá hozni.

A Classmate (Osztálytárs) elnevezésű alacsony árkategóriás modellt eredetileg a harmadik világban tanuló gyerekeknek szánták, de a 2006-ban indult és hangsúlyozottan üzleti célokat szolgáló projekt fókusza egyre inkább a fejlettebb piacok felé fordul. A megállapodást Craig Barett, az Intel elnöke írta alá Lisszabonban. A 6 és 10 éves kor közötti tanulók igényeire szabott laptop második generációja idén tavasszal jelet meg, ára 200-300 dollár (30 ezer-45 ezer forint) között mozog. Egyszerű és apró számítógép, Paulo Campos közmunkaügyi államtitkár szerint azonban nagy hatása lesz a portugál közoktatásra. "Átalakítja az egész oktatási rendszert, az iskola és a gyerek, illetve az iskola és a szülő viszonyát" - mondta Campos.


Jose Socrates és Craig Barrett a Magellán program bemutatóján

A Classmate a Minden Gyermeknek Laptopot (OLPC) program keretében kifejlesztett úgynevezett százdolláros (XO) laptop riválisa, nagy különbség viszont, hogy az OLPC nem profitorientált vállalkozás. Az Intel gyereklaptopja erősen hasonlít is az XO-ra; ugyanúgy kisméretű, borítása strapabíró, rendelkezik alapvető multimédiás eszközökkel és van rajta hálózati csatlakozó.

A tanár a hálózatba kötött gépek rendszerébe integrált úgynevezett osztályteremszoftver segítségével adja le a prezentációkba foglalt tananyagot a diákoknak, a program segítségével kalauzolhatja őket az interneten, és minden tanulónak személyre szabott feladatokat adhat és ellenőrizheti a megoldásokat. A Classmate-projekt kulcskérdése ezért a tanárok kiképzése. Craig Barett szerint az Intel tréningjein már több mint ötmillió tanár vett részt világszerte, és a képzéseket a következő években is folytatják. Barett szerint a laptopalapú oktatás nagy siker. "A tanároktól mindig azt hallom, hogy a Classmate-et használó gyerekek érdeklődőbbek, lelkesek, gyorsabban tanulnak és alig akarnak hazamenni az iskolából" - mondta az Intel vezetője.


A cég tavaly nyáron csatlakozott az OLPC programhoz. A megállapodás szerint szaktudással és pénzzel segítette volna a kifejezetten a fejlődő országokban élő gyerekeknek szánt XO fejlesztését, idén januárban aztán filozófiai nézetkülönbségekre hivatkozva kiszállt. "A kapcsolatunk az OLPC-vel nem tartott túl sokáig, mert azt akarták, hogy ne népszerűsítsük a Classmate PC-t. Mi azonban úgy véljük, hogy az egyes országoknak kell eldönteniük, hogy milyen oktatási filozófiát követnek. Egész sor olcsó laptopmodell közül választhatnak, és nem szabad megfosztani őket a választás szabadságától" - mondta Craig Barett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • passatgt #1
    Na ez az olcsó pc, nem az eee és társai, simán megéri