MTI

Brüsszel egységes internetes zenei, film- és könyvpiacot szeretne

Az úgynevezett kreatív online tartalom, azaz a könyvek, zene, filmek, videojátékok egységes európai digitális piacának kialakítása az Európai Bizottság elemzései szerint megnégyszerezhetné az ezen termékek kiskereskedelmi forgalmából származó bevételeket.

Ehhez azonban az ágazatnak és a közszerveknek egyértelmű, felhasználóbarát intézkedéseket kell hozniuk - tette hozzá az EU brüsszeli kormánya a témáról csütörtökön kiadott közleményében. Európában a kulturális és kreatív ágazat (amelybe a kiadott tartalom, tehát egyebek mellett a könyvek, az újságok és folyóiratok, a zeneművek és hangfelvételek, a filmek, a lekérhető videoanyagok és a videojátékok tartoznak) évi több mint 650 milliárd eurós forgalmat bonyolít, és az EU GDP-jéhez 2,6 százalékkal, a foglalkoztatáshoz több mint 3 százalékkal járul hozzá Brüsszel adatai szerint.

A most kiadott uniós dokumentum három olyan célt jelöl meg, amelynek érdekében jogszabályokat kell alkotni. Egyfelől azt, hogy "a kreativitás megfelelő ellentételezésre találjon, és a digitális világ egyaránt hasznára váljék az alkotóknak, a jogtulajdonosoknak és Európa kulturális sokféleségének, másfelől "a fogyasztóknak egyértelmű árak mellett legyenek jogszerű eszközei arra, hogy bárhol, bármikor széles tartalomválasztékhoz férhessenek hozzá", harmadrészt "legyenek egyenlők a versenyfeltételek a kreatív tartalom EU-szintű forgalmazását szolgáló új üzleti modellek és innovatív megoldások számára".

A brüsszeli bizottság a folyamat első lépéseként néhány napja már közölte, hogy az érintett cégek "az online zeneforgalmazás általános alapelveit megfogalmazó" közös nyilatkozatot írtak alá. Az Amazon, a BEUC, az EMI, az iTunes, a Nokia, a PRS for Music, a SACEM, a STIM és a Universal cégek képviselőinek részvételével lezajlott találkozót követően több résztvevő konkrét intézkedéseket és kötelezettség-vállalásokat jelentett be, amelyek végső soron a fogyasztók számára jelentik a lehetőségek bővülését - emlékeztetett a közlemény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #8
    Ja és az mondvacsinált adósságok "eladását" és durva behajtását emberek hajléktalanságba és öngyilkosságba hajszolását kifelejtettem az előző hozzászólásból.

    Meg még sok mást is
  • halgatyó #7
    Ezt a jókívánságomat akkor fogom visszavonni, ha az EU egységesen eltörli a fizetőparkolást, az összes útdíjakat, dugódíjakat, artisjus matricát, szájzártörvényeket, bankáruralmat, kamatos hiteladósságot, megszigorítja az erőszakos visszaesők büntetéseit, és a tisztességes dolgozó emberek megbecsülését tekinti a társadalom alaptörvényének.
  • halgatyó #6
    "hasznára váljék az alkotóknak, a jogtulajdonosoknak.."
    Ebben a mondatban van a lényeg.
    Ezek szerint az alkotók nem azonosak a jogtulajdonosokkal.
    Majd gondoskodnak róla, hogy a jogdíjfizetés időtartama ne 25, ne is 50, sőt(!) még csak ne is 99 év legyen, hanem 10000.

    A jogtulajdonosok és az egész büdös rohadt bürokrata népnyúzó banda kapja be a legbüdösebb f****m!
  • halgatyó #5
    Na, beindult az EU bürökrácia önszaporító mechanizmusa...
    Nem lesz itt megállás, csak a Róm.... akarommondani az EU birodalom összeomlásával
    Majd a barb.... izé .. a muzulmánok megcsinálják.
    Sok köszönet nem lészen abban
  • Razide #4
    Egyes könyveket pedig majd tiltólistára helyeznek, bár úgy fogják kommunikálni, hogy "nincs készleten".
  • JL666 #3
    ez nem igaz: nekünk a bérekbe csak tizedét... munkába meg a 20 szorosát...
  • JL666 #2
    megmondja nekünk mi a jó
  • Gascan #1
    Brüsszel mindenben egységesitést szeretne...