Gyurkity Péter

Fizetésre kötelezné a hírkeresőket az AP és a News Corp.

A két cég vezetői szerint elég volt az internetes keresők és automatizált hírgyűjtők uralmából, ideje, hogy a tartalmakat létrehozó cégek elégtételt vegyenek sérelmeikért - anyagi kompenzációt várnak munkájukért.

Az elmúlt hetekben arról olvashattunk, hogy a News Corp. médiabirodalom feje, Rupert Murdoch (aki többek között a népszerű Cnet portált is birtokolja) fizetőssé kívánja tenni szolgáltatásait, az interneten megjelenő ingyenes tartalom ugyanis szerinte idővel megölheti az ágazat jelentős szereplőit. Véleményéhez most csatlakozott az Associated Press feje is, így a Pekingben megrendezett konferencián közösen fejthették ki gondolataikat a kérdésről.

Elmondták többek között, hogy a jövőben valamilyen módon fizetésre kellene kényszeríteni az internetes keresőket és hírgyűjtőket, hiszen ezek gyakorlatilag ellopják az általuk előállított tartalmakat, a rövidebb-hosszabb beszámolókat és részletes elemzéseket. Ebből ráadásul az említett keresők és hírgyűjtők profitálnak, hiszen sok esetben saját anyagként adják elő a megszerzett tartalmakat, a felhasználók számára pedig mára az olyan ingyenes portálok váltak az elsődleges hírforrásokká, mint a Google News, a Wikipedia, valamint a YouTube.

Mindenképpen érdekes ezzel kapcsolatban a Newsweek munkatársának cikkét olvasni, aki arról ír, hogy a két vezető csak ijesztget kijelentéseivel, hiszen pontosan tudják, miként működnek az említett portálok (a Google például csak rövid részleteket közöl a begyűjtött cikkekből és az eredetire mutató hivatkozással irányítja az érdeklődőket a forráshoz, emellett pedig instrukciókkal látják el azokat, akik nem szeretnék saját oldalukat a keresők találatai között látni), másrészt pedig el szeretnék hárítani magukról a felelősséget, amiért egyre kevésbé eredményesen szerepelnek a piacon, legalábbis ami a pénzügyi mutatókat illeti.

Amennyiben pedig letiltanák oldalaikat a hírkeresők előtt, látogatottságuk hamar nagyot esne, amit szintén nem engedhetnek meg maguknak - nagy kérdés, hogy vajon miként oldaná fel ezt a dilemmát a két vezető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KillerBee #16
    A kurucinfót csak példaképp hoztam fel, épp azért, mert alaposan megoszlanak a vélemények róla. Az nem szólásszabadság, ha valakik helyettem eldöntik, mit olvashatok el és mit nem.
  • hol9672 #15
    A kuruc mellett te meg tudsz nézni még egy rakat másik oldalt, de naivak ne legyünk, ne bizzunk meg abban a kiterjedt médiabirodalomban, ami MIND egy kézen van, ráadásul cionoké.
  • BlackRose #14
    Persze mert megáll majd a világ... az a baj, hogy te is a régi elavult üzleti modelt veszed figyelembe... az információ gazdaságban nem a pénz által lesz a gazdasági információ csere lebonyolítva hanem információval (az információ hasonló a pénzhez (nagyon egyszerűsítve) ugyanis alkalmazási értéke csak akkor van ha produktívan alkalmazni tudod, csere értéke viszont majdnem mindég van mert ha te nem tudsz vele mit kezdeni valaki esetleg tud és tovább adhatod a láncban... pénzt meg csak ott vehetsz majd el ahol az információt termékbe vagy/és szolgáltatásba építed. Egy pár Alvin Toffler könyv... vagy Paul Romer... de vannak még sokan erre szépen rávilágít.
  • kvp #13
    "az ilyen dezinformációk (vagy azok, amiket a kormány/ellenzék tol belénk) esetén nem elgondolkodtató, hogy mitől is olyan hű de egyértelműen jó dolog a teljes szólásszabadság?"

    Azert jo, mert mindenki eldontheti, hogy mit hisz el es mit nem. Ha ez hianyzik akkor masok dontik el, hogy miben kell hinnunk. Lehet, hogy ez igy tul nagy munka, de ha minden gondolatrol masok dontenek, az mar nem csak a szolas, de a tenyleges szabadsagot is veszelyezteti. Egyebkent a cnn valamiert nem ugral, alapvetoen a legtobb hirforrasuk ingyenes es egyre jobban kihasznaljak a nezok altal letrehozott tartalmakat es az altaluk bekuldott hireket is. Elsore nekem ugy nez ki, hogy eltero az uzleti modelljuk es jobban alkalmazkodnak a jelenlegi helyzethez.
  • Magnificat #12
    hát a kurucinfóról nekem is megvan a magam véleménye, pláne amióta olvastam az Ózdról írt cikket (ózdi vagyok). Még akkora hazugságot, ami abban szerepelt... végigröhögtük az egészet (pedig sírni kellene rajta, mert akik nem tudják mi folyik felénk, még el is hihetik). Szóval amúgy én is erről beszélek: aki a híreket írja, annak a kezében igen nagy hatalom van, mégha teljes valótlanságokat is ír... és okés, hogy szólásszabadság van, de most komolyan, az ilyen dezinformációk (vagy azok, amiket a kormány/ellenzék tol belénk) esetén nem elgondolkodtató, hogy mitől is olyan hű de egyértelműen jó dolog a teljes szólásszabadság?
  • KillerBee #11
    Ott még nem tartunk, hogy a joga, bár jó úton haladunk afelé. A kurucinfó elhallgattatására tett próbálkozások legalábbis ezt mutatják és ilyenek máshol is lehetnek.

    És itt most nem az a lényeg, kinek mi a véleménye a kurucinfóról, hanem a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogáról van szó - amelynek megszüntetésén néhány erő nálunk is ügyködik.
  • Magnificat #10
    akinek a kezében a hírek adásának joga, annak a kezében van a közvélemény is majdhogynem... úgy fogalmaznak és olyanokról írnak, amikkel bőven lehet manipulálni, és ez többet ér nekik, mint a pénz... ha nem adnak majd híreket, valszeg ad majd mást, és utólag rájönnek, hogy milyen hatalom forog is szóban...
  • Cat #9
    "Valamikor régen az teherautó "megölte" a teherszállitó ágazat jelentős szereplőit... a lovaskocsit és az ökörvonatot. :)"

    A különbség annyi, hogy itt nem csak a lovat és az ökröt öli meg a teherautó, hanem magát a szállított árut is. Nem lesz mit szállítani.
  • KillerBee #8
  • BlackRose #7
    Valamikor régen az teherautó "megölte" a teherszállitó ágazat jelentős szereplőit... a lovaskocsit és az ökörvonatot. :) Nem lehet a világot megállítani, ami tegnap normális volt sőt uralkodott az holnap nem is fog létezni... ez a fejlődés ezek a múltban élő tökösök meg megprobálhatják megállítani a világot és ebbe a folyamatba beledögleni vagy adaptálodhatnak a világhoz és tovább menni.

    Van az a mondás, hogy ha az amcsi vasut cégek tudták volna, hogy nem az vasút-iparban (acél) működnek hanem a szállítás-iparban akkor ma ők lennének a légitársaságok :) nem pedig régen elfelejtett csődbe ment cégek.

    Különben nekem semmi kifogásom a fizetésért... csak éppen az a baj, hogy a régi özleti model nem alkalmazható az új digitális világban... végül is én kapitalista elméletű ember vagyok, de a megfelelő üzleti modeleket még ki kell találni... ezek olyan idők amelyek egy ember életében a legjobb esetben is egyszer történnek, elképesztő lehetőségek de talán még nagyobb gödrök azoknak akik nem fogadják el a valóságot és nem lépnek a jövőhöz méltó lépéseket.