Berta Sándor

IBM - búcsú a Microsoft Office programjától

Az IBM azonnali hatállyal nyugdíjazta a redmondi konszern Office irodai szoftvercsomagját. A munkatársaknak tíz napjuk van a váltásra. A vállalat lépése teljesen váratlan volt és meglepte nem csak a Microsoftot, hanem a szakembereket és a közvéleményt is. A döntésnek megörültek a szabad szoftverek mellett kampányoló szervezetek képviselői, akik szerint ez egy komoly jelzés lehet.

Az IBM felszólította 360 000 dolgozóját, hogy haladéktalanul, mindössze 10 napon belül cseréljék le a Microsoft Office szoftvert a saját fejlesztésű Lotus Symphonyra. Eddig a cég munkatársai Office programcsomagokat használtak, ami különösen annak tükrében volt érdekes, hogy gyakran ajánlgatták más vállalatoknak a Smyphony használatát.

Az előző üzleti évben a Microsoft kereken 19 milliárdos forgalmat könyvelhetett el az üzleti alkalmazások piacán, ez több,mint ami a Windows forgalmazásából befolyt. Az Office piaci részesedése jelenleg eléri a 90 százalékot és ez a legnagyobb számban használt irodai programcsomag az Apple Macintosh számítógépeken. Most azonban lezárult egy korszak, legalábbis az IBM életében. A jövőben ugyanis csak külön engedéllyel telepíthető a konszern PC-ire és notebookjaira Office. A cél az, hogy a tíz nap eltelte után, de legkésőbb az év végéig már minden IBM-munkatársnak a .doc helyett az .odf formátumot kell használnia.

A lépés egyébként teljesen titokban történt, még sajtóközlemény sem jelent meg. Az IBM szóvivője annyit volt hajlandó elárulni a hírt megszellőztető Handelsblatt német gazdasági lap szerkesztőjének, hogy eddig 330 000 dolgozó telepítette fel a Symphonyt. A céljuk nem a költségmegtakarítás volt, hanem annak biztosítása, hogy a jövőben minden információ minden platformon elérhető legyen az interneten. Ehhez a cég nyílt forráskódú szoftvereket és nyílt formátumokat használ. A Lotus Symphony egyébként az Open Office programcsomagra épül. A Microsoft Németország nem akart állást foglalni a kérdésben.

Jan Wildeboer, a Red Hat képviselője ugyanakkor azt mondta, hogy a világ egyre inkább egy termékeken alapuló világból egy szabványokra épülő világgá alakul át. S ennek a folyamatnak komoly hatásai lehetnek az olyan konszernekre, mint az Oracle vagy a Microsoft. Egy szabványosított világban ugyanis teljesen mindegy, hogy ki szállítja a szoftvereket. A lényeg sokkal inkább az, hogy az alkalmazások képesek legyenek megbirkózni a nyílt formátumokkal.

A szabad szabványok lehetővé teszik, hogy a felhasználók könnyebben válthassanak szolgáltatókat. "Az IBM-nek megvan az ereje, hogy elősegítse ezt a váltást, és afféle világítótoronyként működjön" - szögezte le Wildeboer.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • slickboy #93
    Epikurosz, Te vagy a legnagyobb láma, legalábbis Excelben. Ugyanis elegendő ha a kérdéses oszlopon kattint jobb egérgombbal, másolás, aztán amelyik oszlopba másolni akarja, oda jobb egérgombos kattintás, aztán nem sima beillesztés hanem IRÁNYÍTOTT BEILLESZTÉS, aztán a megnyíló ablakban kiválasztja, hogy CSAK ÉRTÉKET illesszen be.
    Oszt' jónapot!
  • Epikurosz #92
    ennyire nem lehetsz láma.
    Jelöld ki az E sozlopot, és tedd fel a vágólapra.
    Nyisd meg a Wordöt, és ilelszd be a vágólap tartalmát egy üres doksiba. Csak az adatok fognak megjelenni, a képletek útközben elvesznek.
    Jelöld ki megint a Wördben az egész cuccot, told fel a vágólapra, menj vissza az Excelbe, és illeszd be a G oszlopba. Ennyi. Oszt jónapot!
  • Sir Ny #91
    megfogod, és szépen átírogatod.
  • pindur #90
    Sziasztok! Lenne egy kerdesem....2007es Microsoft Office Excelben dolgozom,
    tobb tablazatom van melyekben kulombozo adatok es szamitasok vannak, .....ami kifog rajtam a kovetkezo: irjuk at az E oszlop tartalmat (ket oszlop van ebben osszevonva a B es a D) a G oszlopba ugy,hogy
    az ujjonnan letrehozott oszlop tartalma ne fuggjon az E oszlop tartalmatol (vagyis az ebben hasznalt fugvenyektol),szoval ONALLO LEGYEN!Ha megvaltoztatok majd valamit az E oszlopban a Gben ne valtozon meg....
  • lpollo #89
    Én egy kicsit korábban tértem át az OpenOffice-ra (akkor még StarOffice-nak nevezték), még 2000-ben. Azóta ezt használom, írtam vele több könyvet, a legnagyobb terjedelme közel volt az egymillió karakterhez. Használok lábjegyzetet, tartalomjegyzéket, irodalomjegyzéket, korrektúrát, táblázat és ábra számozást, tördelek és ábrákat folyatok körbe, illetve jelszóval védett PDF-ben küldöm szét az eredményt. A táblázatkezelővel már több kontrollernek segítettem a munkája egyszerűsítésében és bár nem vagyok nagy táblázatkezelő guru, de azt hiszem a felhasználók felső 1%-ába tartozom, és a OOCalc eddig tökéletesen megfelelt. Rendszeresen tartok előadásokat OOImpress segítségével és bár nem annyira csicsás, mint a PowerPoint, ami nekem kell, azt eddig mindig tudta. Az egyik legjobb program meg az OODraw: szervezeti ábrákat, a könyveimbe illusztrációkat, magyarázó ábrákat csak ebben írok.

    A GIMP-et is már néhány éve használom, de a közelébe sem jutottam annak, amire az képes, nekem sokkal kevesebb is elég; igaz, nem vagyok grafikus, csak a saját fotóimat dolgozom fel, illetve feldolgozva, átméretezve építem be a könyveimbe, jegyzeteimbe.

    Három hónapja ismét ellopták a notebook-omat és az eddigi jó szabad szoftveres tapasztalatok miatt kidobtam az XP-t és egy Ubuntu Linux-ot tettem fel az új notebook-ra. Eddig egyszer fagyott le, és az OpenOffice is egyszer állt le magától. Az OpenOffice varázslatosan gyorsabb, a nagy dokumentumokat 10-20-szor gyorsabban tölti be, mint XP alatt. Csak a régi, 8 éves szkenneremet nem tudtam vele elindítani, így most fényképezek és a fényképeket használom, de ha lesz 10.000 forintom, az operációs rendszer megtakarított árán veszek egy új szkennert. Az Ubuntu Linux rendkívül kényelmes: néha szól, hogy van valamennyi frissítés, letölti és kész. Sokkal ritkábban kell emiatt a gépet újraindítani, nekem úgy tűnik, hogy jobban meg van írva a kernelje, mint az XP-é. Ja és még egy: ugyanúgy 1 GB memória van a gépemben, mint amennyi a régiben volt, és annak ez az XP elcseszett memória kezelése miatt soha nem volt elég, és állandóan swappelt a masina és ilyenkor ugye dög lassúvá vált. Linux alatt ezt még az eltelt három hónapban egyszer sem tapasztaltam (pedig fentem rá a fogamat, hogy majd jól be fogom állítani a kernel paramétereket, mert itt végre ezekhez normálisan hozzá tudok férni). Nem tudom, hogy az XP-t követő Windows fejlesztések hova vezettek, de XP-ben az egész Registry-t feltúrtam és képtelen voltam rávenni arra, hogy ugyan már ne használja a memória felét gyorsító tárnak, mert azon a néhány programon kívül úgysem fogok többet betölteni, mint amit már használok.

    Mielőtt valaki a M$ fanboyok közül nekem esik: nem állítom, hogy a Linux jobb, mint a Windows. Csak azt állítom, hogy amire nekem szükségem van (és azt hiszem a normál irodai felhasználók igényesebb felső 1-2%-ába tartozom), arra tökéletesen elég, egyáltalán nem szenvedek a Windows-M$ Office hiánya miatt. Nem így gondolkodnék, ha speciális, Windowsra fejlesztett programokat használnék: PhotoShop, CorelDraw, ArchiCAD, Macromédia, Warcraft stb. De nekem ezekre nincs szükségem, ahogy a Windows felhasználók 90%-ának sincs erre szüksége. Ezért velem a logika azt diktáltatja, hogy egyre több vállalat jön rá erre és tér át az IBM-hez hasonlóan az ingyenes szoftverekre.

    Polló László
  • Etinger #88
    Szerintem full jól tolja a srác (?) és van is alapja annak amit mond, legalábbis érveket látok legalább.
  • ppista #87
    Mennyire igaz.
  • Kheller #86
    És ez a maximum otthonra és középiskolába jó rendszer (egyetmen ugye linux van, LOL) veri le stabilitásban hónapról hónapra linux szerverek százezreit. Értem én.
    Azért valahogy elszüttyögnek még ezzel az otthoni kis oprendszerrel szerver és kliens oldalon egyaránt a nasdaq-on, otp-ben, mnb-ben, az air force one-on és még pár gyerekes helyen...

    Azt nem tudom, mikor kezdted a szakmát, de erősen el vagy tévedve a való világ eseményeit ismerve.
  • drwho #85
    Szerintem Kheller-t az MS szponzorálja, mert munka helyett ennyire ráér itt észt osztani! Mindenki menjen vissza dolgozni (azok akiknek az a munkájuk, hogy flameoljanak meg menjenek szabadságra!), szerintem értelmetlen a vitátok!
  • zoliapu #84
    Kheller senki sem mondta hogy rossz vagy nem üti meg a használható stabilítás szintjét pl otthonra frankó Jencine, Bözsinek pl vagy középiskolai szintig mert egyetemen Linux van... Sosem lesz jobb a Linuxnál a Win törödj bele. Én sem ma kztem ám a szakmában...