Gyurkity Péter

Reklámok lesznek az Office 14-ben

A Microsoft jelezte, hogy a hagyományos ajánlatok mellett az előfizetéses alapú, valamint a reklámokra építő változaton is dolgoznak. Az Európai Bizottság eközben felhagy a cég megfigyelésével.

Az interneten szerdán bukkantak fel a Stanley Morgan Technology Conference alatt készült beszámolók, amelyekből megtudhattuk, hogy a Microsoft Business Division elnöke, Stephon Elop, igencsak érdekes kijelentést tett a találkozón. Elmondta ugyanis, hogy az Office csomag következő verziójában reklámok is helyet kapnak majd, amivel a kalózkodást szeretnék visszaszorítani.

A 2010-ben várható fejlesztés ezzel nemcsak a hagyományos bolti változatokra, valamint a korábban megszellőztetett előfizetésekre épül majd, hanem a reklámokból befolyó bevételekre is. A szoftvercég illetékesei szerint ezzel számos olyan felhasználót tudnak bekapcsolni a bevételeket hajtó csatornákba, akik eddig a kalózverziókat használták. A reklámok megjelenése ugyanis nyilván a csomag kereskedelmi árának csökkenését eredményezi majd, vagyis a platform sokak számára válhat vonzóbbá az ingyenes alternatívákkal szemben. Utóbbiakkal kapcsolatban az elnök elmondta, hogy a Microsoft jóval több pénztől esik el a kalózpéldányok, mint az ingyenes konkurensek jelenléte miatt.

Az Ars Technica igyekezett tisztázni a helyzetet, az első beszámolók ugyanis sok részletet illetően hagytak kérdőjeleket a képben. Érdeklődésükre a Microsoft részéről az a válasz érkezett, hogy az Office Web Applications változat esetében lesznek elérhetők a reklámok, vagyis nem kell attól tartanunk, hogy a megszokott asztali Word kliens bosszantó ajánlatokkal bombáz majd bennünket.

Az Európai Bizottság ezalatt szintén szolgált némi érdekességgel. Közleményük szerint a szoftvercég változtatott politikáján, így a jövőben nem lesz szükség a folyamatos megfigyelésre. Éppen ezért a 2004-es döntés alapján a Microsoft teljes dokumentációját vizsgáló biztonsági szakértőt visszavonják, mivel úgy vélik, hogy a platformok közötti interoperabilitás kérdése immár megoldottnak tekinthető (ez persze nem érinti az Internet Explorer helyzetét, mivel ez teljesen külön ügy). A szoftvercég üdvözölte a bejelentést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gopher #21
    Ezt értem én, de Marika néni ettől függetlenül ugyanazt a "csodálatos" módszert fogja alkalmazni formázásnak, amit eddig, és ezen nem fog segíteni az új menü, új stb.

    Erről nem az MS tehet, és tök jó, hogy fejlesztik a programukat (szokás), viszont a userek már nem tudják követni a fejlődést.

    Vagy pl. az miért jó, hogy mindig minden programjukban új verziónként kereshetem meg UGYANAZT a menüt MÁSHOL?
  • alexTv #20
    Azt ne tessenek elfelejteni, hogy egy nyomorék levél elkészitéséhez, nem kell iszonytató vas. Az office 2007 nagy erőforrású, a szolgáltatás / ár viszonyban nagyon gyenge inkorrekt program.
    De aki mazo az mazo, tegye.
  • slickboy #19
    Az Office 2007 igenis praktikusabb mint előző verzió, némi megszokást igényel a szalagos menü, de megéri. Aki meg kizárólag Enterrel meg szóközzel formázza a szöveget, az OpenOffice-ban is azzal teszi...emberi igénytelenségről meg pancserkedésről nem a szoftver tehet.
  • balee66 #18
    Enyhe skizofrénia:)
  • passatgt #17
    saját alregednek válaszolsz, szép:D
  • gettoharcos2 #16
    [b]azt azért kihagytad, hogy az openOffice-t még csak telepíteni sem kell... illetve elég egyszer feltelepíteni egyetlen könyvtárba és utána onnan fog elindulni akármilyen gépen (Windowsról beszélek)...

    Valamint ezzel párhuzamosan mit csinál ehelyett egy Microsoft Office???
    Feltelepíted fél óra alatt... még akkor, ha te célmeghajtónak mondjuk a D:-t jelölted be (túl azon hogy a D:-re odasz*rik vagy 1 gigát) még a C:-re is , különböző rejtett/rendszer könyvtárakba (C:\Program Files\Common Files\ stb..) _IS_ odaszarik vagy jó fél gigát ... azt pedig egyenesen felejtsd el , hogy telepítés nélkül megy, és ha egy két bájtos fájl megsérül akármelyik telepítésben , akkor olyan ocsmányul összehullik tőle még az egész géped is hogy megkeserülöd ....
  • A1274815 #15
    Nos:
    -a menűk helyett kapásból látod a lehetőségeket.
    -előnézeti képet mutat, hogy hogy nézne ki a szöveg az egér kurzol alatt lévő formázás alkalmazása után.
    -Nagyobb határokban működik
    -Kapsz újabb API-t hozzá
    -XPS/PDF-be való elmentés lehetősége (SP2 után lesz odf megnyítás/mentés is)
    -korábbi limitek jóval nagyobb értékekre történő megnövelése
    -kijelölés után megjelenik halványan egy gyormenű a szöveg fölött
    -docx, dotx, xl?x, pptx (ez uttal már szabványok is rendesen)
    -az új menű rendszer, "szallagok" kézreállobb, bár sokan az első ötperc után feladták és az alapján szidják mint a bokrot, csak mert nem képessek megszokni valami újat

    Bár tessék itt a majdnem teljes lista: Link
  • gopher #14
    Csak azt mondaná meg az a sok jóravaló irodai dolgozó, hogy miért is jobb a 2007, mint az előző verziója? Azon kívül, hogy csicsásabb és több template-et tartalmaz ...

    Még mindig mindenki serényen nyomkodja a space-t a behúzások helyett, ütögeti az entert a bekezdések margójának beállítása helyett, dinamikus tartalomjegyzék helyett pedig statikusat készít (ha készít egyáltalán). A legtöbb elkészített dokumentumot, amit eddig láttam, akár wordpadben is csinálhatták volna, annyira igénytelenül voltak megformázva.

    De a docx az kő', mer' há' ez a legújabb, ha nem ezt használod lúzer vagy ecsém!
  • Polemius #13
    Sebaj, majd jobban elterjed az OpenOffice. Olcsóbb is (ingyenes), meg használhatóbb is.
  • vasziszdasz #12
    a Microsoft jóval több pénztől esik el a kalózpéldányok, mint az ingyenes konkurensek jelenléte miatt.
    A felhasználók is sok pénztől esnek el a jogtiszta sw-k miatt.