Gyurkity Péter

ODF és PDF-támogatás az Office 2007-ben

Meglepő bejelentésre szánta el magát a szoftvercég: az irodai szoftver jövőre érkező második javítócsomagjában elérhetővé válik a nyílt formátum, valamint a PDF-dokumentumok kezelése is.

A Microsoft még a hét közepén jelentette be hivatalosan, hogy az Office 2007 SP2, vagyis az irodai programcsomag második javítócsomagja egyben az Open Document Format és a PDF-formátum teljes körű támogatását is magával hozza majd. Igaz, ennek megjelenése csak 2009. első felében várható, ám a lépés mindenképpen meglepő.

Az indoklás szerint a lépést azt követően határozták el, hogy a saját, OOXML néven jegyzett formátumuk kapcsán kompatibilitási gondok merültek fel. Így a szoftvercég vezetése végül lemondott az eddig erőltetett szabvány teljes körű támogatásáról, és ez csak részben lesz elérhető a szoftver jelenlegi változatában. A végleges formát a formátum támogatása csak az Office 14 kódnéven futó következő verzió hozza majd el, ám ennek megjelenéséről még nincs pontos adat. A nemrég ISO-szabvánnyá vált OOXML helyett viszont érkezik az OpenOffice által is használt ODF, valamint az Adobe PDF-formátuma, illetve az XPS.

Az SP2 érkezése egészen pontosan az ODF 1.1, az XML Paper Specification (XPS), valamint a Portable Document Format (PDF) 1.5 támogatását jelenti majd. Redmond egyúttal arra is ígéretet tett, hogy az ODF esetében gondoskodnak a visszafelé-kompatibilitásról, vagyis a szükséges fordítókat/konvertereket az Office korábbi verzióihoz is elkészítik, így a támogatásról nem kell majd lemondanunk az Office 2000,az Office XP és az Office 2003 esetében sem. Tom Robertson, a szabványokért és interoperabilitásért felelős igazgató elmondta, hogy a felhasználói visszajelzéseket látva itt az idő a támogatás bevezetésére.

A bejelentést természetesen az Európai Bizottság sem hagyta szó nélkül, hiszen ők korábban éppen az interoperabilitás megnehezítésének vádjával kritizálták, majd büntették meg a szoftvercéget. Egyelőre annyit jeleztek, hogy a lépést ők is megvizsgálják, és véleményükről értesítik a Microsoftot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #22
    Így utólag is: kamu, amit írsz.
    "pláne, ha pl az APEH oldalán az van kiírva, hogy MS Excel táblázat"
    Persze, konkrét példát erre sem fogsz tudni mondani. Csak emlékszel valamire, ami 3 éve történt, de az sem biztos.
  • cptkilljoy #21
    Konkrét példákat nem tudok mondani, mert még az előző munkahelyemen futottunk bele ebbe, ami kb. három éve volt.Az új munkahelyemen pedig már alapból fel volt húzva egy gép teljes MS kompatibilitással, amiről az összes ilyen dolgot intézték. De végül a csere fő oka nem (csak) ez volt, ez csak egy ok volt a sok közül. A legfontosabb érv természetesen az volt, hogy a német tulajdonos azt mondta, hogy MS és punktum, mert az ő partnerei is azt használják, és nagyon sokszor jöttek adatok pl. Access-ben, amit tudtommal nem lehet OO-ban kezelni. Meg az új termelésirányítási rendszerben is csak az MS Office interface van leprogramozva. És persze, lehet azt mondani, hogy ott egy másik adatbázis, meg SQL, meg mittoménmi, de ha Accessben van, ami jön, akkor az egyszerű felhasználó nem fog nekiállni konvertálgatni és heckelgetni.

    Tudom, hogy azzal példálózni, hogy három éve mennyire nem mentek az APEH bevallások és az Állami Pénztárfelügyelet felé beadandó táblázatok Open Office-on, az kb. olyan, mint most azért szidni az AMD-t, mert évekkel ezelőtt nem volt tisztességes melegedés kezelés a procikban... De egy dolgot ne felejtsünk el! Ez nem otthoni környezet! Nem arról szól, hogy ha gondom van egy fajta progival, akkor sincs semmi, mert felrakok egy másikat. Vállalati környezetben 50-60 felhasználónál nem dobálózhatok oda-vissza az éppen megfelelő szoftverrel. Nem beszélve arról, hogy pl. egy pénzügyi vezető nem fog napokig ülni és várni, hogy melyik programon fog működni az, amit neki IDŐRE le kell adnia, pláne, ha pl az APEH oldalán az van kiírva, hogy MS Excel táblázat. Otthon nekem is Open Office volt fent sokáig, de a 2007-es MS Office valahogy meg bírt győzni ezzel az új és iszonyat kézreálló felületével. (Tudom, kinek a pap, kinek a papné...)
  • onimusha #20
    én egy ideje openoffice-olok amire nekem kell excel/word kell tudja ez is, meg szerintem irodákba is elegendő a tudása, lehet vele rögtön pdf-be scannelni ami szerintem egy irodai programcsomagnál kötelező jpeg-be nem nagyon szokás scannelt doksikat küldeni :), az meg szomorú dolog, hogy az egész állam 1DB cég ZÁRT rendszerére tette le a voksot és még ezért milliárdokat is fizet :)
  • floatr #19
    A dokumentumok támogatásával kapcsolatban a szitu azért elég vicces. Merhát nem egy nagy művelet olyan formátumot támogatni, ami már jóideje kőkemény szabvány. Ellenben az igyenes (!!!!!!!) cucc már mióta támogatja a nemdokumentált, nemszabványos formátumokat.
    A mikorszoft-féle szeretetcsomag ráadásul jövőre érkezik, miközben az OOo 3 szeptemberben jön, alapból támogatva az ms doksikat.

    Egyébként eddig én úgy vettem észre h az ms office a dzsunka szar, tele buggal, és még drága is.
  • Sanyix #18
    Mivel inkompatibilis? PDF-el, és odf-el nem. Az ms rakás szar fos formátumaival akadnak gondok, dehát azzal az ofisznek is akad, mert dzsunka szar. Instabilitásról meg annyit, hogy szar a géped. docx az valami m$ szerű lemásolt félmegoldás valamire, ami rosszul működik?
  • Sanyix #17
    386 dx2 4 mega rammal tolod? :)
  • turul16 #16
    Tudnal mutatni par ilyen excel doksit? Ill. leirnad mit kene muvelnie, amit en nem latok OOo -val ?

    Tudnal par linket adni rossz kormanyzati portalokra amik nem mennek FF -el ?
  • cptkilljoy #15
    Lehet nyálat verni és jobbra-balra csapkodni, de egy dolgot ne felejtsünk el: az összes állami szerv felé beadandó táblázat MS Excel makrókkal van teletűzdelve, amik egy része NEM MŰKÖDIK Open Officeban, és néhány felügyeleti szerv oldala használhatatlan Firefoxban vagy Operában. (Bár érdekes módon a Safarival működött valami lejelentő oldal a pénzügyeseknek...) És akik ezekkel állnak kapcsolatban, vagy ilyen bevallást KELL (hangsúlyozom, nem akarás kérdése!!!) beadniuk, azok ha a fene fenét eszik is, akkor sem tudnak elszakadni az MS megoldásoktól. Az én cégem több évi kinlódás után tavaly kezdte és idén tavasszal fejezte be a teljes átállást az MS Office-ra Open Officeról, mert sajnos állandóan belefutottunk olyan problémákba és (tetszik, nem tetszik) inkompatibilitási hibákba (lényegtelen, hogy az MS nem használ szabványos dolgokat, ha utána ezekkel működik egy adott dolog és így már a szabványos OO válik inkompatibilissé!), amik miatt kénytelenek voltunk 6 millió forintot áldozni arra, hogy zökkenőmentesen működhessen a cég üzletmenete.
  • homeless #14
    Mellesleg én meg tudom nyitni a docx fileokat openoffice-al. Ha nem használod/nem értesz hozzá, akkor minek kell hülyeségeket beszélni?
  • DrFantastikus #13
    TOKELETESEN IGAZAD VAN !!!