Gyurkity Péter

Később tesztelhetjük a webalapú MS Office-t

Nem úgy tűnik, hogy a Microsoft a korábban tervezett időpontra elkészül a Word, az Excel és a PowerPoint webes változatával. A Yahoo korábbi keresői igazgatóját megszerző cég ismét érdeklődik a rivális iránt.

A Cneten megjelent cikk a korábban bejelentett webalapú Office valószínű megjelenési időpontját találgatja, ám a rendelkezésre álló információk nemigen segítenek ebben. Az biztosnak tűnik, hogy idén már nem lesz semmi a dologból, legalábbis a nagyközönség számára, a felhasználók ugyanis egyelőre kimaradnak a tesztelésből. Marad tehát a házon belüli használat, amely számunkra nem sok jó jelent.

A PDC alatt még arról esett szó, hogy a webalapú szövegszerkesztő, táblázatkezelő, valamint a PowerPoint (vagyis a csomag három leggyakrabban használt, leginkább ismert alkotóeleme) webes változata valamilyen formában még idén elérhető lesz. Ez persze korai előzetest jelentene, hiszen a szoftvercég az egyelőre Office 14 néven szereplő következő verzióhoz köti a végleges változat debütálását, ezzel kapcsolatban pedig még hozzávetőleges megjelenési időpontról sem beszéltek eddig. Az biztos, hogy két különböző ajánlatként érkezik majd a fejlesztés, az egyik a végfelhasználókra koncentrál a Live platformon keresztül, a második pedig a cégekre, amelyek saját alkalmazottaik számára szeretnék elérhetővé tenni a szolgáltatást. Jelenleg alig ezer Microsoft-dolgozó használja a szoftvert, a széleskörű tesztelés pedig még odébb van.

A napokban Redmondban ismét feltámadt az érdeklődés a Yahoo iránt, legalábbis erre utal Steve Ballmer vezérigazgató legutóbbi kijelentése. Pénteken ugyanis Ballmer elejtette, hogy jobb lenne előbb, mintsem később nyélbe ütni az üzletet, ami azt jelenti, hogy a korábbi kijelentések ellenére azért mégis foglalkoznak a gondolattal. Érdemes megjegyezni, hogy a héten a Microsoft leszerződtette a Yahoo korábbi keresői igazgatóját, aki a jövőben a cég online szolgáltatási üzletágának első embere lesz. Ballmer az ő esetleges szerepét is megemlítette, kitérve arra, hogy a mindkét oldalt ismerő vezető nyilván könnyebbé teszi az egyeztetéseket.

Konkrétum persze nem hangzott el az esetleges egyesüléssel, a Yahoo egy részének megszerzésével kapcsolatban, mindössze annyit árultak el, hogy jelen pillanatban nem folynak egyeztetések.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #6
    Ha meg nem elég a Google Docs, akkor is ott van a ThinkFree program, ami szintén ingyenes.
  • Gerygrey #5
    Mivel a Google Docs ingyenes, így az MS webes megoldásának is vagy annak kell lennie, vagy pénzért sokkal többet kell tudnia hogy versenyképes legyen vele, különben bukta lesz.

    Egyébként én is Google Docs-ot használok, nincsenek nagy elvárásaim egy szövegszerkesztő/táblázatkezelő alkalmazással szemben, ami van, azt a Google Docs messzemenően kielégíti. Úgyhogy nem tudom ki a célközönség, mert a cégek minden bizonnyal maradnak a desktop office-nál, a mezei júzernek pedig bőven elég a Google Docs vagy az Open Office ingyen.
  • vmiki88 #4
    jól van na, én egy tudatlan felhasználó vagyon aki csak az Openofficet használja
  • Dark Angel 666 #3
    ez jó vicc volt
  • vmiki88 #2
    és ez ingyenes lesz?
  • passatgt #1
    ezt úgy kell elképzelni, mint a sima desktop változatot?

    mert eddig nekem a sima google docs bőven jó, de ha ez tud olyant, mint a desktop, még jobb lenne:)