Gyurkity Péter

Gyorsan terjednek a noteszgépek és netbookok

Évek óta megfigyelhető az asztali PC-k fokozatos leváltása a mobil használatra is alkalmas noteszgépekkel és olcsóbb kistestvéreikkel. Ez utóbbiak most még gyorsabban terjednek világszerte.

A DisplaySearch által közzétett negyedéves adatokból az látható, hogy a hagyományos noteszgépek ezúttal 22 százalékkal jobb eredmény produkáltak, mint az előző időszakban, és bár ez már önmagában is elismerésre méltó teljesítmény (különösen a jelen gazdasági helyzetben), a netbookok még ezt is túlszárnyalták a maguk 40 százalékos növekedési ütemével. A jövő azonban már korántsem ilyen rózsás, legalábbis ha minden a várakozások szerint történik majd.

Összességében véve a második negyedévben 38 millió hordozható PC talált gazdára, a netbookok aránya pedig egyre jobban erősödik a szegmensen belül. Ez utóbbi jelenség főként az Acer, a HP, a Toshiba, a Dell, valamint a Lenovo javuló mutatóinak volt köszönhető, akik egyre nagyobb szeletet harapnak ki az Asus és az Eee PC-k által megteremtett tortából. A netbookok szempontjából kiemelkedik a kínai régió, valamint Latin-Amerika, ahol az esetükben mért penetráció még a hagyományos noteszgépek arányát is meghaladja, de ezen a téren az EMEA-régió, valamint Észak-Amerika sem áll messze a fordulóponttól, ami azért mindenképpen fontos megfigyelés.

A gyors terjedéshez nyilván az is hozzájárul, hogy egyes régiókban a szolgáltatók külön akciókat hirdettek meg, amelyek keretében igen kedvezményes áron, vagy akár teljesen ingyen juthatnak netbook készülékekhez az előfizetők. Ezen megoldások esetében szintén fontos változás, hogy a kijelzők mérete 7 és 8,9 hüvelykről fokozatosan 10 hüvelykre módosult, ami még szélesebb rétegek számára tette elfogadhatóvá a váltás gondolatát. Más kérdés, hogy a 11 hüvelykes példányok megjelenése már az Intelnek sem tetszik, amely az Atom processzorok árszabásával igyekszik kordában tartani a kijelzők méretét.

Nagy kérdés, hogy miként befolyásolja majd a szegmenst a Microsoft, amely szeretné növelni ezen megoldások átlagos eladási árát - amennyiben ez valóban bekövetkezik, a vásárlók valószínűleg más hasonló termékekre vándorolnak majd át.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kukacos #12
    Netbookon simán lehet dolgozni is, csak nem kell a csilivili oprendszert felrakni. Van olyan linuxos desktop, ami elszalad 386-oson is. Hordozhatóságban verhetetlen. Egy nagyobb felbontású változat azért nem árt, de azzal akár thin client-nek is megfelel. Viszont érdemes a notebookok alsó kategóriáját is végignézni, én most pl. vacillálok Samsung N510 és Q210 között. Árban majdnem ugyanaz, Atom vs. Centrino, minusz fél kiló és mínusz DVD, de ettől eltekintve már szinte ugyanaz a netbook teteje, mint a notebook alja.
  • koryne #11
    Nekem egy EeePc 1000H-m van és nagyon meg vagyok vele elégedve. Suliba pl ezt hordom, mert sokkal könnyebb, mint egy normál lapos, belefér a válltáskámba a füzeteim közé, nem kell egy otromba laptoptáskát hurcolni. Akksija 6-7 órát bír wifivel és akármilyen fura, igenis nagyon jól lehet rajta filmet nézni. A hangszórói is egész tűrhetőek, volt már, hogy egy notebook helyett ezen néztünk filmet ketten, mert a másiknak egyszerűen nem hallottuk a hangját...
  • hiftu #10
    Nem tudom, hogy a cikkíró lustasága, vagy szimplán tudatlanság, de jó lenne kiírni azt a fránya EMEA régiót. Remélem nem csak kiszedte az eredeti cikk táblázatából. (Szóval Europe+Middle East+Africa jobban hangzana és sokaknak többet is mond.)
  • Tetsuo #9
    filmet nezni netbookkal?? inkabb olvasok.
    csucs jatekok notebookkal sem mennek..
  • zola2000 #8
    Az atomos netbookok tényleg nagyon jók, hordozhatók, az akksijuk 10óráig is bírhatja, csúcs játékhoz nem jók, de a csúcs játékok sokszor meg sem jelennek pcre...
  • Epikurosz #7
    "tv-re rádugom"

    Mivel szoktad csinálni? VGA-val?
  • duke #6
    "A notebookok jók , de az atomos netbookok semmire se jók "
    "szerintem is :S egyáltalán minek a netbook? nem sokkal olcsóbb mégis sokkal gyengébb akkor már inkább e-reader.."

    Internetezesre,film nezesre teljesen jok.Es valoban hordozhatok.Csucs jatekokat nem tudjak futatni,de ha valaki komolyan jatszik azt ugyse a buszon,vonaton fogja tenni.
  • Magiszter #5
    Divat:
    - Egyre kisebb ruhák (tenyérnyi bikini )
    - Egyre kisebb autók (Smart)
    - Egyre kisebb kutyák (hónaljkutyák.)
    - Egyre kisebb telefonok (okos teló)
    - Egyre kisebb notik (hónalj pc?)
    - Egyre kisebb IQ (Divat bunkók)

    Ez van... minden megy össze és minden ami "kicci occo" az divatos is lesz egy idő múlva.
  • VRSDM #4
    nekünk van itthon egy kis msi atom
    hogy miért jó?
    lennt van a nappaliba egy kávésasztalon folyamatosan hálózatkra kötve.
    itthon van wifi szóval folyamatosan neten van.
    jóanyám látja ha ír a nővérem skypeon (angliában él)
    akárhova megyek a házban kertbe csak felkapom és viszem és van internetem mindenhol.
    tv-re rádugom és nézem a filmeket. nem kell pendrive-okat dugdosni a lejátszóba.
    egy szó mint száz.
    mindenhol ottvan minden gyorsan ÉS! egykézzel felkapom és hozom viszem...

    átlag felhasználásra meg bőven elegendő.
    interenet - multimédia. mást nem is kell elvárni tőlük.
  • Andr0 #3
    szerintem is :S egyáltalán minek a netbook? nem sokkal olcsóbb mégis sokkal gyengébb akkor már inkább e-reader...