Berta Sándor

Egyre keresettebbek a webfunkciós televíziók

Napjainkra a felhasználók számára fontos lett, hogy az internetes tartalmakat a tévéiken is megtekinthessék. A folyamat nem elsősorban a gyártóknak köszönhető, hiszen ők hiába dobnának piacra webfunkciókkal ellátott termékeket, ha azokra nem lenne kereslet.

A jelenség sokkal inkább arra vezethető vissza, hogy sok ember életében az internet annyira fontossá vált, hogy nem akar lemondani róla, illetve az online tartalmakról a televízió előtt ülve sem. A Quixel Research amerikai piackutató cég felméréséből kiderült, hogy csak az idei esztendő második negyedévében 40 százalékkal nőtt a televíziógyártók webképes készülékekből származó forgalma. Míg az első negyedévben ez az összeg 776 millió dollárt tett ki, addig a második negyedévben már elérte a több mint 1 milliárd dollárt.

"A fogyasztóknak az internetezésre alkalmas televíziókra való átállítása pont jókor történik. A kereslet növekedése számos tényezőre vezethető vissza. Az első, hogy a legtöbb ember otthonában már van szélessávú internethozzáférés. Ráadásul egyre több úgynevezett prémium tartalom érhető el a világhálón és a gyártók megpróbálják kiaknázni, hogy a felhasználók szeretnék az online anyagokat a tévéik képernyőjén is látni, használni" - jegyezte meg Tamaryn Pratt, a Quixel Research elemzője. Az amerikai szakemberek becslése szerint jelenleg a webképes televízióknak csupán a 15-20 százaléka csatlakozik valójában a világhálóhoz. Ez az arány azonban az évtized végére jelentősen nőhet.

Érdekesség, hogy a legtöbb eladott készülék nem webképes, hanem plazma-televízió volt. Ebben a szektorban az első negyedévhez viszonyítva 202 százalékkal több terméket értékesítettek és 163 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak. A teljes forgalom 293 millió dollárt tett ki. Az LCD-képernyőknél az eladott eszközök száma 40 százalékkal, a forgalom pedig 20 százalékkal nőtt és utóbbi elérte a 795 millió dollárt. Roland Raithel, a német Loewe szóvivője úgy vélte, hogy a felmérés eredményei nem meglepőek, mivel a felhasználók számára nagyon vonzó, hogy összeköthetik az online tartalmakat a mai televíziók kiváló képminőségével.

A gyártó már 14 évvel ezelőtt felismerte a két technológia ötvözésében rejlő lehetőségeket és már az 1995-ös berlini IFA kiállításon bemutatta a világ első webképes tévéjét, amely 1997-ben jelent meg a piacon. A szakember elmondta, hogy akkoriban még a piac és a fogyasztók nem voltak felkészülve az ilyen megoldásokra. Ma viszont már teljesen más a helyzet és a fogyasztók nagyon nyitottak az internet és a tévé ötvözéséből fakadó lehetőségekre. A legnagyobb problémát jelenleg az egységes szabványok hiánya jelenti. Amennyiben ezeket is kidolgozzák, úgy az online tartalmakat megjelenítésére képes televíziók valóban meghódíthatják a világot.

A piac növekvő fontosságát mutatja, hogy az idén netképes televíziót mutatott be az Intel és a Yahoo, a Samsung, legutóbb pedig az LG. Egyre gyakoribb az is, hogy a gyártók és a tartalomszolgáltatók együttműködnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • grobs #10
    Vagy normális tv-t veszel, és mellé raksz egy (HT)PC-t DVI/HDMI-n keresztül. Ha netezés közben tv-t akarsz nézni akkor PiP. Én nem szívesen dolgoznék 32"+ monitoron, viszont 22"-on filmet nézni kanapéról nem az igazi.
  • [HUN]FaTaL #9
    "Sokkal jobb lenne, ha lehetne kapni tv-be integralt x86-os pc-t."

    PC, tv tuner, rákötöd a tv-t.
  • Doktor Kotász #8
    Na így gondolom magam is.
    Bár nem tv-be integráltra gondoltam, hanem mediacenteres PC-re.
    Mert mondjuk a tévében van egy zárt rendszer, és az mit fog kezdeni a flash újabb szabványával, stb.
  • kvp #7
    Viszont a zavaro az, hogy nem szabvany pc-ket tesznek a tv-kbe. A sony peldaul hiaba rakja ugyanazt a cell hardvert a bravia tv-kbe mint amit a ps3 is kapott, ha a rajta futo linux nem alakithato sehogyan, mert csak a tv alapszoftveret futtatja. A legtobb ember meg vesz hozza egy kulon media pc-t, csak azert mert a tv-be rakott rendszer zart. Ez inkabb azoknak nyero, akik pc-bol is apple-t vesznek, mert nem akarjak erteni hogyan mukodik csak hasznalni szeretnek es nem hianyzik nekik semmilyen olyan funkcio amit eppen nem tud az adott zart szoftver.

    Sokkal jobb lenne, ha lehetne kapni tv-be integralt x86-os pc-t. Amig ez nem erheto el, addig jobban jar az ember, ha vesz egy sima tv-t vagy meg inkabb egy nagyobb monitort es rakot egy pc-t. Nekem pl. nincs tv-m, csak egy szamitogepem egy 1200p-s monitorral es egy tv kartyaval. Igy egyszerre tudom szamitogepkent, media lejatszokent es tv-kent is hasznalni. Taviranyitani meg ott van a telefonom, amibe valamiert gyarilag raktak ehhez szukseges szoftvert. (blutooth-os billentyuzetnek es egernek latszik) Mindezt egy szabvany pc-vel, szabvany es osoreg winxp-vel, egy 10 ezer alatti tv kartyaval es egy 20 ezer allatti mobiltelefonnal. Kulon szoftvert sem vettem, csak amit adtak a hardverekhez.
  • Exen #6
    Egyre inkább afelé tendálunk, hogy minden online lesz, azaz az eszközeink össze lesznek kötve, hogy az interneten keresztül (valószínű) vagy sem, az másodlagos kérdés. Persze jelenleg ennek talán a legnagyobb akadálya a szabványok hiánya, de ha ez elhárul, nagyon okos, kreatív és szórakoztató rendszerek nőhetnek ki...
  • Justil #5
    Vajmi kevéssé érdekli az emberek többségét, hogy szerinted mennyi értelme van...
  • Ruley #4
    Ahogy nő a sávszélesség, és elterjed a HD streamelés, ez nagyon durván ki tudja majd szorítani a DVD/Blu-Ray-t
  • feri79 #3
    Már most is lehet olyan tévéket venni amelyeken USB-ről lejátszhatóak a filmek, szóval minek külön lejátszó?
  • zola2000 #2
    Pedig japánban mar lassan többen neteznek tvn mint pcn keresztül (sokan persze tvre kötött konzollal), amerikában is egyre gyakoribb a dolog (európában nincs sikere anglián kívül), az x360 az egyetlen konzol amiben nincs böngésző, a másik négyben van, sokan vannak úgy, hogy megnézik a teletextet, ha a tvben kezdődik a reklám, egy ilyen tvvel, nem a txtre kapcsolnak majd, hanem megnézik hogy jött e e-mail.
  • Doktor Kotász #1
    Tíz éve nagy sikert jósoltak a netre kötött intelligens hűtőszekrénynek, ami automatikusan észrevette, ha kifogyott a párizsi a hűtőből, és megrendelte az online boltból. Kábé ennek is ennyi értelme van...
    UMPC a házimozierősítő mellé, ami egyben DVD lejátszó is, azt kész, ha valaki nagyon akar a tévén netezni, de nem akar egy hagyományos PC-t rákötni.
    De annak semmi értelme, hogy a tévén megnézheti a Youtubot, de másra nem igazán alkalmas a webfunkció.
    Az UMPC-t erős grafikai alrendszerrel kell szállítani, és akkor még gamézni is lehet rajta.