Gyurkity Péter

Netképes televíziókat mutat be az Intel és a Yahoo

A két cég a jövőben közösen szeretné meghódítani a nappalit az új netképes televízió készülékekkel, amelyek az Intel processzorait, valamint a Yahoo Widget-technológiáját is támogatják.

Az Intel a maga részéről már közölte a CES várható programját (már ami saját bemutatóikat illeti), a két cég közös terveiről pedig egyéb források számoltak be a napokban. Utóbbiból megtudhattuk, hogy mivel is készülnek a kiállításra - a netképes televíziók a hagyományos programok mellett az interneten található tartalmakat kínálják könnyen és egyszerűen elérhető formában.

Az Intel chipjeit is tartalmazó készülékeket a páros új partnerei, így például a Samsung és a Toshiba gyártják majd, a legfontosabb opció pedig az internetes kínálat megjelenése. Az ily módon kiegészített készülékek ugyanis a Yahoo Widget Channel névre keresztelt megoldását is támogatják, ez pedig a személyi számítógépeken már-már mindennaposnak számító widgeteket (a Vista esetében gadgeteket) teszi elérhetővé a televíziós programok mellett. Nagy különbség, hogy ezúttal a távirányítóval is igénybe vehetjük a képernyőn elhelyezkedő eszközöket, vagyis a megszokott műsor követése mellett figyelemmel kísérhetjük a kiválasztott eBay-aukciókat, Twitter-blogokat, illetve Flickr-fotógyűjteményeket.

A jelek szerint az Intel és a Yahoo úgy véli, hogy ezek a készülékek végre valóban meghódíthatják majd a nappalit, feledtetve az eddigi hiábavaló próbálkozásokat, mint amilyen az Intel Viiv volt. Korábban a terület iránt érdeklődő cégek abban reménykedtek, hogy a személyi számítógép szép lassan átveheti a médiaközpont szerepét a nappalikban, ez azonban a mai napig nem következett be. 2009 itt az első áttörést jelentheti majd számukra, 2010-től pedig az internetképes készülékek vehetik át a főszerepet a háztartásokban, fokozatosan leváltva a hagyományos offline termékeket.

Mások ugyanakkor kiemelik, hogy a két cég számára a televíziózás még mindig terra incognitának számít (lévén hogy ők a PC elterjedésének köszönhetik sikereiket és egyáltalán további létüket), ez pedig azt jelenti, hogy sok bukkanó vár még rájuk. A CES alatt meglátjuk, pontosan mit is kínálnak a notórius tévézőknek az új megoldással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tvik #7
    Ja, nem olvastam ay előzményt, de a lézeres egér simán elmegy szinte bármin, pl. a fotel karfáján.
  • tvik #6
    zola: Hanyattegér, touchpad, G control (~wii controller), ...
  • zola2000 #5
    Na azt is megnézném, hogy a kanapéban hogyan kezeled az egeret(a billentyűzetkezelést még megértem)...
  • Gerygrey #4
    Nekem meg egy 10 méteres HDMI kábellel rá van kötve a tévére a gép, és ha ahhoz van kedvem, megfogom a wireless billentyűt+egeret, és átülök a kanapéba Far Cry 2-zni.
  • zola2000 #3
    Én meg wiivel szoktam youtube videókat nézegetni tvn.
  • kvp #2
    A sony bravia televiziok eddig is sony linux-ot futtatak, csak a sony-nak nem erte meg ezt elerhetove tenni. A microsoft-nak volt mar egy tv-s pc rendszere. Jelenleg ott tartunk, hogy meg mindig egyszerubb es olcsobb egy pc-t rakotni a tv-re vagy tv kartyat tenni egy pc-be, mint a nagykepernyos kijelzot gyarilag kombinalni a pc-vel. (bar jopar gyarto epit mar ilyet, pl. az apple vagy a dell)

    ps: Aki olcson akarja meguszni, az vesz egy buta nagyfelbontasu (pl. 1200p-s) pc-s kijelzot, es valamilyen hangrendszert. Alatesz egy halk pc-t tv kartyaval es vesz hozza egy radios vagy infras billentyuzetet meg egy taviranyitot. (igy tud rajta bongeszni, jatszani, tv-t nezni, tovabba jo merevlemezes dvd felvevonek es lejatszonak is es ejjel nappal mehetnek rajta a letoltesek)
  • concrete #1
    hümm, mi tartott ennyi ideig ?