Berta Sándor

Szimpózium a jövő internetes technológiáiról

Több mint 200 szakember vesz részt a THESEUS kutatóprogrammal kapcsolatos első nemzetközi konferencián. A fő téma: az internet jövője. A tanácskozás célja a jövő internetjét meghatározó fejlesztések, trendek, technológiák és szolgáltatások bemutatása volt.

A 2006-ban indított THESEUS program a német kormány legnagyobb informatikai és távközlési kutatási projektje, össz költségvetése 200 millió euró. A THESEUS célja a jövő internetjét meghatározó szolgáltatások kifejlesztése és azok tesztelése. A munkában egyaránt részt vesznek multinacionális cégek, kis- és középvállalkozások, valamint kutatóintézetek. A szakemberek szeretnék, hogy ha évek múlva a felhasználók a jelenleginél könnyebben férhetnének hozzá a világhálón meglévő információkhoz és adatokhoz, új hálózatok jöhetnének létre és új online szolgáltatások alapjait fektethetnék le.

Az egyik legnagyobb problémát a drasztikus mértékben növekvő digitális adatmennyiség és annak tárolása jelenti. Éppen ezért fontos az új szemantikus technológiák kifejlesztése, amelyek segítségével egyszerűen és könnyen rendszerezhetők, illetve kereshetők ki a különböző tartalmak.

"A THESEUS-nak köszönhetően már így is számos fejlesztés kezdődött, amelyek célja, hogy megbirkózhassunk az egyre áttekinthetetlenebbé váló digitális adatmennyiséggel. Pont a mostani gazdasági és pénzügyi válságban nyújtanak nagy lehetőségeket az IT-fejlesztések. A technológiai innovációk és a az új üzleti modellek nagyobb gazdasági növekedést és foglalkoztatást jelenthetnek. Ezzel a szimpóziummal először nyílik arra lehetőség, hogy tájékoztassuk a nemzetközi közvéleményt a THESEUS-nál folyó munkákról, egyúttal pedig erősíthetjük a tapasztalatcserét" - jelentette ki Dagmar Wöhrl, a BMWi államtitkára.

A konferencián számos európai, amerikai és ázsiai projektet mutatnak be, amelyek segítségével egy új, intelligens üzleti internet hozható létre a közeljövőben. Reményeik szerint ez a felépítés sokkal rugalmasabban tud majd reagálni a piacok kihívásaira. A jövő internetjének éppúgy részét képezhetik majd az intelligens lakásrendszerek, mint a szállítási és az energiaügyi hálózatok. Joao Schwarz da Silva, az Európai Bizottság hálózatokért és kommunikációs technológiákért felelős igazgatója szerint ezek a rendszerek lehetnek a jövőbeni világháló legfontosabb motorjai. Például a THESEUS egyik alrendszere a MEDICO, amely segíthet a jelenleginél pontosabb orvosi diagnózisok elkészítésében, illetve az egyes kezelések is célzottabban és gyorsabban elvégezhetők.

A THESEUS másik fontos célja a konkrét kutatóprojekteken túl a nyílt fejlesztési lehetőségek és a nemzetközi szabványok kidolgozása, illetve biztosítása. Így jött létre például az EMMA nevű új szabvány, amelynek köszönhetően bármilyen eszközzel elérhetők az online szolgáltatások. Mindez azt jelenti, hogy új szabványok szerint csoportosíthatók a billentyűzetek, egerek és más beviteli eszközök. Szintén fontos a Semantic Information Logistics Architecture nevű nyílt forráskódú platform, amely - különböző szolgáltatások integrálásával - szemantikus eljárások segítségével megkönnyítheti a különböző anyagokhoz való hozzáférést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vatuszi #2
    Nem érted a lényeget :). 200 millió eurót kaptak a kutatók, cserébe semmi kézzelfoghatót nem kell letenniük az asztalra. Talán csak a MEDICO-nak van értelme, a többit elfelejtik, amikor lezárják a kutatóprogramot. Ja, és termelnek egy nagy rakás publikációt, amelyekben körbehivatkozzák egymás publikációit. Ki van ez találva...

    A "THESEUS" linkje hibás, lemaradt a cím elejéről egy "h" betű.
  • kissssss #1
    ehhh semmi említésre való dolgot nem lehetet olvasni ebben a cikkben THESEUS célja a jövő internetjét meghatározó szolgáltatások kifejlesztése és azok tesztelése. kb ennyi lenne a lényeg.