Berta Sándor

Vonzó a HP számára az európai gazdaságfejlesztési program

Mindenképpen szeretne komoly részt kapni a gazdaságélénkítő programokból a Hewlett-Packard. A vállalat jelenleg éppen 250 munkahelyet akar megszüntetni, egyetlen lehetősége az előre menekülés.

"Reméljük, hogy ez a tervek meg is valósulnak és nem válnak köddé. Úgy vélem, hogy a program egy részét arra kellene felhasználni, hogy számítógéppel lássuk el az iskolákat és hogy korszerűsítsük az IT-infrastruktúrákat. Nem látom ugyanakkor ennek a törekvésnek a jeleit. Pedig igen csak szükség lenne a fejlesztésekre, például az e-kormányzati rendszerek területén. Ezek a beruházások egész országot modernizálhatnák" - nyilatkozta Volker Smind, a HP Németország vezetője.

A szakember hangsúlyozta, hogy a német kormánynak nem egy új, immár harmadik gazdaságélénkítő csomagot kell kidolgoznia, hanem a jelenlegi másodikat kell úgy módosítania, hogy a cél elérhető legyen. A Hewlett-Packard számára rendkívül fontos, hogy a gazdasági válság miatti helyzetben előre menekülhessen. A konszernnek szembe kell néznie a válság hatásaival, a korábbinál sokkal kevesebb számítógépet és nyomtatót tudott értékesíteni. A helyzet egyedül a szolgáltatások megrendeléseire nem hat.

A cég közben kénytelen megbirkózni az EDS IT-szolgáltató átvételével kapcsolatos problémákkal, s ráadásul arra kényszerülhet, hogy hamarosan megváljon 250 németországi munkatársától. Az EDS esetében a jelenlegi 4200 alkalmazottból 1150-et bocsájtanak el. A HP a német dolgozóit arra szólította fel, hogy önként mondjanak le a fizetésük egy részéről, a kérdésben minden egyes munkatársnak októberig kell döntenie.

"Senki sem csukhatja be a szemét. Végülis arról van szó, hogy egyáltalán megtartjuk-e a versenyképességünket. Én is le fogok mondani a fizetésem egy részéről. De úgy gondolom, hogy a piac vezető szereplői megerősödve fognak kikerülni a gazdasági válságból és ez a helyzet egyben egy esély is, amit ki kell használni. Most van a legjobb idő erre, nagyon sok outsourcing-költséget meg lehet takarítani, könnyebben végrehajthatók a szükséges átszervezések és a dolgozók ellenállása is kisebb. Arra lehet számítani ugyanakkor, hogy számos részleget külföldre fogunk áthelyezni, mert ott olcsóbbak a bérköltségek" - szögezte le Smind, aki ez utóbbi kapcsán viszont több részletet nem volt hajlandó elárulni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!