Gyurkity Péter

A Twitterrel erősítene a Google

A két cég tárgyalásokat folytat egy esetleges összeolvadásról, a Twitter felvásárlásáról - szakértők szerint a mikro-blogging erejét mutatja, hogy a Facebook után immár a keresőcég is érdeklődik a portál iránt.

A három évvel ezelőtt alapított Twitter mára meglehetősen ismert névvé nőtte ki magát az interneten, felhasználók, szervezetek és vállalatok népes csoportja használja az oldal szolgáltatását. Ezek között a legfontosabb a rövid, maximum 140 karakterig terjedő üzenetek publikálása, amelyekkel gyorsan és kényelmesen tudathatjuk az érdeklődőkkel, hogy éppen min dolgozunk, avagy milyen téma/jelenség köti le figyelmünket.

Az olykor az unatkozó netpolgárok haszontalan kütyüjének minősített oldal kétségkívül elindult a siker útján, még akkor is, ha ez eddig nem járt együtt számottevő profit termelésével. Jól jelezte sikerüket, hogy tavaly a Facebook próbálkozott meg a portál megszerzésével, ez a tervük azonban dugába dőlt, az üzemeltetők szerint ugyanis nem érte volna meg engedni az 500 millió dolláros leánykérésnek. A Google azonban nyilván ennél kedvezőbb ajánlattal élhet, amelynek akár készpénzzel, akár részvényekkel tehet eleget - már amennyiben megszületik az egyezség.

Az eredeti cikket közlő szerző két, névtelenségbe burkolózó forrásra hivatkozik, így egyelőre nem tudni, hogy mennyi valóságalapja van az értesülésnek. Más lapok azonban kiemelték, hogy ugyanezen illető írt 2006-ban első ízben a YouTube esetleges felvásárlásáról, így az sem lenne meglepő, ha valóra válna a pletyka. Azt még nem tudni, hogy a Google-nak pontosan milyen céljai vannak az oldallal, ám mivel a Twitter az utóbbi időben a real-time kereséssel kísérletezgetett, ezen a téren minden bizonnyal van mit segíteniük (saját találati listájukat pedig kiegészíthetnék a Twitteren megjelenő bejegyzésekkel, frissebb, pontosabb információhoz jutva ezáltal).

A tárgyalások a két forrás szerint még korai stádiumban vannak, ezek eredményeiről csak később számolhatnak be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Justil #10
    mondd ezt a sokmillió twitter usernek...tök fölösleges itt ezen kattogni hogy mi a gyorsabb meg jobb. ilyen területen a lényeg hogy valami népszerű, vagy sem...sztem
  • passatgt #9
    netes msn-nek imo.im sokkal egyszerűbb és gyorsabb:)
  • Justil #8
    Hát ezekkel a kijelentéseiddel nem tudok, és nem is akarok vitába szállni. Nekem sokszor elengedhetetlen az MSN használata, így tartom bizonyos munkatársaimmal a kapcsolatot. De akár hogy is nézzük, az MSN 1 fos. Mondjuk különösebb bajom magával a szolgáltatással nincs, de a kliens program olyan, mint általában a MS termékek :)
    Ha gondolod, próbálj ki 1 online klienst, a kedvencem a Meebo

    Egyébként nekem most gmail-es címmel megy az MSN, és sikerült megerősítenem a címet, de ettől függetlenül simán előfordul, hogy te nem kaptad meg a szükséges üzit. Ennél furább dolgok is vannak. Nekem a múltkor - csak úgy hirtelen - elkezdett fura hangokat kiadni a gépem. Hangfalakon át jött, tehát nem gépzaj volt. Ha körül akarnám írni, kb azt mondanám hogy egy robot-birka haláltusája közbeni bégetésére hasonlított. Próbáltam felvenni, de a hangkari egyik csatiján sem volt fogható, miki meg nem volt nálam. Futott jó pár program, de akármelyiket is lőttem ki, semmi hatása nem volt.
    Aztán mikor a restartot nyomtam volna, és közben kilőttem az msn-t...láss csodát megszűnt a hang is.
    Ilyenek vannak
  • B0nFire #7
    Nem gázoltál, mert udvariasan válaszoltál. De ez az MSN is megér egy misét! Mindeddig nem használtam, és egyre inkább úgy tűnik, nem is fogom. Mindössze a nővérem kedvéért "üzemeltem be". Szépen végigjátszottam a varázslóját kábé 2 hete. Azóta az e-mail címem nincs megerősítve, mert a mikrofos azóta még nem küldte a megerősítő mailt.

    Vártam, csak vártam, más fórumokon is kérdezősködtem, de senki nem tudott érdemben válaszolni. Mondták, hogy lehet, hogy nem szereti a szolgáltatót, de gmailes címet adtam meg; nem hiszem, hogy a gmailt ne támogatná. Azért elég sokan használják.

    A vicc az, hogy nem is lehet újból lefuttatni ezt a varázslósdit, mert nincs a menüben semmi, még a beállításokban sem. Mondták, hogy "nézzek szét" az MSN hivatalos oldalán, de ott meg annyi minden szarság van, hogy nincs türelmem mindent végigbogarászni. Miért nem lehet a programban magában újra megkérni ezt a szart, nem értem! Logikus nem, hogy egy komplett weboldalt nyálazzak át, mert nem működik a ketyeréjük... Inkább hagyom a fenébe az egészet. Eddig is megvoltam nélküle elég jól.
  • passatgt #6
    badarságokat hordasz össze:)
  • Justil #5
    egyébként ha jól emléxem van 1 photoshopos blogod, na pl lehet azt nem olvassák annyira sokan, mint ahány follower-t (azok akik megkapják a status updatedet twitteren) össze tudnál szedni, és akkor oda kirax 1 linket ha van 1 új post a blogodban, és egyből több olvasód lesz...
    csak mondom :)
  • Justil #4
    na remélem jönnek még 10-en akik nem hallottak róla, és akkor faszán ki leszek osztva :)
  • RoCkEtAnDrEw #3
    én most hallok erről először, és most ki is próbálom ;-)
  • Justil #2
    butaságokat beszélsz...

    1) az hogy te nem hallottál róla, nem jelenti azt, hogy nem ismert. persze, jó kérdés, hogy ha ismert, mér nem hallottál róla, de statisztikailag az, hogy te nem ismered, nem jelent semmit sem.

    2) nem kell számolgatni, hogy hány karaktert ütöttél le, számolja neked. máskülönben ha elolvasod a cikket még 1x, rájöhetsz, hogy a szolgáltatás lényege pontosan az, hogy rövid bejegyzéseket ejtsen a user. ez nem 1 blog, arra ott van millió 1 másik szolgáltatás. ez sokkal inkább olyan, mint az msn státuszod, azzal a különbséggel, hogy nem kell felvenned mindenkit és aztán meg bogarászni hogy ki az, akivel tényleg akarsz/szoktál beszélgetni.

    3) attól, hogy neked kellemetlen, másnak még bejöhet, és megint csak tévesen állítod, hogy nincs elterjedve.

    4) ha még mindig nem érted, miben különbözik a csettől, javaslom próbáld ki, és rájössz magad is.

    remélem nem gázoltam a lelkedbe, nem volt célom...szép napot!
  • B0nFire #1
    "A három évvel ezelőtt alapított Twitter mára meglehetősen ismert névvé nőtte ki magát az interneten... - Ez így ebben a formában nem igaz. Én pölö még soha hírét sem hallottam.

    "..a legfontosabb a rövid, maximum 140 karakterig terjedő üzenetek publikálása..." - Na, ez a nesze semmi, fogd meg jól. Ki nem állhatom az olyan felületeket, ahol korlátozva van a karaketerszám. Pl a YouTube-on. Mindig kiírja, hogy túl hosszú, rövidítse le az ember. De hogy a faszba? Szakítsam ketté a mondatot?! Állhat neki egyesével számolgatni az ember, hogy hány karaktert ütött már le. Engem meg a guta kerülget. Ezért utálom az sms-t is. Nem jó semmire, csak lehúz lóvéval.

    És így már rögtön vissza is kanyarodtunk az elejére, hogy tulajdonképpen pont emiatt a kellemetlen tulajdonsága miatt nem túlságosan elterjedt. Mibe különbözik a csettől???