Gyurkity Péter

Sarah Palin és a YouTube 2008 legérdekesebbjei

A Google közzétette az idei év eddig leggyakrabban használt kifejezéseit, legalábbis ami saját keresőjét illeti. A YouTube számos országban végzett az első helyen, Sarah Palin pedig a vereség ellenére is érdekesnek bizonyult.

A Google Zeitgeist 2008 eredményei alapján kétség nem fér hozzá, hogy a YouTube népszerűsége továbbra is gyorsan emelkedik. A nemzetközi listákon ugyanis a legtöbbször az elsők között végzett, nem ritkán elhódítva az elsőnek kijáró helyet. A keresőcég tehát jó lóra tett a vállalat felvásárlásával, innentől már csak annyi a feladatuk, hogy megőrizzék, illetve tovább növeljék a portál népszerűségét.

Mindenképpen érdekes, hogy az amerikai elnökválasztás republikánus alelnökjelöltje, Sarah Palin is óriási érdeklődést váltott ki az internetezők részéről. Az amerikai listán a leggyorsabban növekvő kifejezés címét nyerte el a politikusnő neve, amihez ő maga nyilván nagyban hozzájárult, legyen szó érdekes kijelentéseiről, illetve külső jellemzőiről, amivel egyértelműen maga mögé utasította a nemzetközi kapcsolatokban talán jártasabb, ám kevésbé kellemes felépítéssel megáldott férfi kollégáit. Ilyen szempontból tehát jó lépés volt McCain részéről, hogy előhúzta a kalapból - más kérdés, hogy ez mire volt elegendő a megmérettetésben.

Gazdasági téren nem meglepő, hogy a válsággal kapcsolatban merült fel a legtöbb kérdés a keresőben, a halálesetek kapcsán pedig Heath Ledger váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. Obama elsősorban a laikusok számára lehetett érdekes, hiszen az ő személyével kapcsolatban érkezett a legtöbb érdeklődő keresés, a tanulni vágyók körében pedig a rajzolás bizonyult a legnépszerűbb választásnak (a csók mögött, amely csak a második leggyakrabban választott oktatóanyag volt idén).

A közösségi oldalak között a Facebook végzett az első helyen, azt pedig már említettük, hogy a YouTube számos országban bizonyult a legnépszerűbb keresési kifejezésnek. Ezek mellett még a játékok, az mp3, valamint az iPhone tudott még labdába rúgni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • highpoint #12
    A legszomorúbb az egészben, hogyha körülnézel a világban, azt látod, hogy ennek a jelei már most sok helyen megmutatkoznak az életben...
  • Mice #11
    azt én is megnéztem annó

    brutális volt! de nem attól mert vadidióta film volt (az volt..), hanem attól, hogy ha tulajdonképpen tényleg belegondolunk a dolgok mélyébe, tényleg semmi akadálya nincs a dolognak, hogy bekövetkezzen/megvalósuljon...
  • balage187 #10
    Azert nagy valoszinuseggel egy nem Alaszka-szintu (ertsd tobb lakosu) allamban nem jutott volna a mostani poziciojanak a kozelebe se, mert pl. Califorinaban, Texasban, vagy New York-ban joval nagyobb a konkurencia.
    Egyebkent szerintem pont az ilyen lamasagai, elszolasai, illetve a rola keszult zenei es egyeb usermade videok miatt kerestek ra a legtobben. En is ezek miatt ra kerestem a legtobbszor az elnok es alelnokjeloltek kozul. :)
  • highpoint #9
    Igen, és az amerikai elnök korábbi foglalkozása pankrátor és pornószínész...
  • NEXUS6 #8
    Az se volt semmi, amikor alaszkai politikusként az egyik interjú során belezavarta magát abba a roppant problematikus és rengeteg lehetséges válasszal megválaszolható kérdésbe, hogy Alaszka hány országgal is határos??!!
  • Narxis #7
    http://www.youtube.com/watch?v=z-kjM1asH-8
  • Sanyix #6
    majdnem, az akkori ember 2 mondatod tud: "i like money" és "i like sex" és ennyi :D
  • HöfEE #5
    Némafilm volt?
  • highpoint #4
    Erről eszembe jutott az Idiocracy c. film.... Azt mutatja be, milyen lesz Amerika 500 év múlva az elbutulási tendenciát figyelembe véve.
  • Pares #3
    Lehetőség a hülyéknek országa...