Berta Sándor

Európai virtuális zeneiskola

Egy új, ingyenes szoftverrel minden eddiginél könnyebb a hangszerek kezelésének elsajátítása és új zeneművek begyakorlása. A virtuális zeneiskola több országban is nagy sikert ért el.

Sikeresen véget ért az Európai Unió által is támogatott Vemus-program három éves kísérleti szakasza. A projekt célja, hogy a jövőben a zenészek intelligens, interaktív oktatási megoldások segítségével minden eddiginél könnyebben sajátíthassák el a hangszerek kezelését. "A létrehozott virtuális zeneiskolát az elmúlt három esztendőben számos európai országban sikeresen teszteltük. Elértük, hogy egy különleges oktatási struktúrát és szoftverplatformot hozzunk létre a kezdők és a végzős zeneművészeti hallgatók. A rendszer támogatja a fuvolákat, a trombitákat, a szaxofonokat és a klarinétokat. Igény esetén azonban további hangszerekkel is bővíthető" - hangsúlyozta George Tambouratzis, a program koordinátora.


A szakember elmondta, hogy ugyan még nem hozták nyilvánosságra a zárójelentést, azonban az már most kijelenthető, hogy a projekt egyértelműen sikeres volt. A virtuális zeneiskola jól vizsgázott Svédországban, Görögországban, Romániába, Litvániában és Észtországban. "Az első eredmények is azt mutatják, hogy a Vemust használó hallgatók nagyobb előrelépést értek el a hangszerek kezelésében, mint annak a csoportnak a tagjai, akik ugyanazokat a műveket hagyományos módszerekkel tanulták meg. A számítógépekkel való interakciók által motiválva a Vemust tesztelők átlagosan több időt fordíthattak az egyes hangszerek kezelésének elsajátítására és több művet tudtak megtanulni, mint a másik csoportban helyet kapó társaik" - tette hozzá George Tambouratzis.

A szakember közölte, hogy a programot, amelyben három görög, valamint egy-egy francia, svéd, litván, észt és román intézet kutatói vesznek részt, további három évig folytatják. A zenetanároknak, illetve a hallgatóknak egyaránt lehetőségük lesz az hangszeroktatási szoftver demóverziójának letöltésére és használatára. Az ugyanakkor már most szinte biztosra vehető, hogy a kifejlesztett alkalmazás nem kerül kereskedelmi forgalomba, hanem ingyen hozzáférhető lesz. A legfontosabb célkitűzések között szerepel, hogy - például a zongorával - kibővítsék az elérhető hangszerek körét.

Ugyan az eredmények önmagukért beszélnek, de néhány szakember bírálta a módszert, mondván: a valódi hangszertanulást soha nem válthatja fel a virtuális oktatást, mivel fontos a helyes testtartás, a hangszertől való optimális távolság és a zene dinamikájának elsajátítása is. Ez pedig csak egy hallgató és egy tanár kapcsolatán keresztül valósulhat meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • macseke #5
    Én úgy képzelem ezt a dolgot, hogy bár a tanár tanít zenélni, az otthoni gyakorlásnál 'segít' a számítógép; eljátssza nekem hogy hogy kéne szólnia a darabnak, zongorakíséretet nyújt vagy valami - talán egy kicsit érdekesebbé tenné az egészet. Magamtól piszkosul untam a gyakorlást ugyanis; lehet, így egy fokkal jobb lenne.
  • Balumann #4
    Sajnos vannak nagyon rossz zenetanárok, akik egy életre el tudják venni a gyerekek kedvét a zenéléstől. Nem 1 ilyen történet meséltek, sőt nekem is van rokonom, akinek a gyereke már üvöltve sírt mikor meghallotta a zongora szót... Nekem mondjuk kb. 5 tanárom is volt a mostani előtt, és mindegyiket szerettem :)
  • Balumann #3
    Én azért erősen kételkedek abban, hogy egy ilyennel könnyebben megtanul valaki valamilyen hangszeren játszani. Tanár nélkül maximum amatőr szintre lehet eljutni, de szinte biztos hogy mindegyiknek lesz valamilyen technikai hiányossága, gyengesége. Zongorán sem elég elpötyögni a hangokat, nagyon sok mindent meg kell tanulni, és nagyon sok mindenhez nélkülözhetetlen a tanári segítség. Nem véletlenül nincs csoportos hangszeres oktatás sem (állítólag felvetődött, de aztán lekűzdötték a szakértők... mondjuk ennél voltak nagyobb hülyeségek is).

    Az meg a másik, hogy összhangzattan ismerete is szükséges, ha már magasabb szinten játszik valaki. Zongora minden zenei szakközépben, és zenei egyetemen kötelező, minden szakon, nagyon sokat segít.

    EZt egy ilyen kiegészítésnek képzelem el, hogyha tanul valaki egy ideje zongorán meg jár más zenei órákra, és esetleg meg szeretne ismerkedni egy hangszerrel, akkor ennek segítségével elsajátíthatja az alapokat.
  • B0nFire #2
    Na, az ilyen zongoratanárokat kellene belelőni mind a Dunába! Nekem egyszer csinált ilyet; úgy vágtam szájba, hogy majd' kiköpte a fogát. Aztán kerestem egy normálisat. A kezet üti a hülyéje, amivel játszik a zenész?! Nooormális?!

    Mellesleg az igazi magántanárt egyelőre nem helyettesítheti semmi. Persze, könyvből is meg lehet tanulni egy hangszeren, mert leírással, kottával és illusztrációval már eddig is voltak akik így tanultak. Mindazonáltal egy zenésznek, ha profi akar lenni szüksége van egy tanárra. A tanár ugyanis ismeri a zenész hiányosságait, tudja mire kell gyúrni, mit kell fejleszteni, és nem utolsósorban figyelembe veszi az emberi szempontokat - tehát nem gyakoroltat addig, amíg ínhüvely-gyulladást nem kap a zenész, mert nem az a cél, hanem, hogy a helyes technikát elsajátítsa.

    Szóval zenetanárra mindig szükség lesz, ugyanúgy, ahogy egy jó sportolónak edzőre.

    Mellesleg meglepődtem, hogy ez a progi miért éppen a fúvósokra van kihegyezve elsősorban? A zongorának kellene lennie alapból, aztán arra pakolni a többit, a szólóhangszereket. Ha nem zongorázik szólóhangszer mellett, akkor nélkülözhetetlen az összhangzattan, valamint a szolfézs.
  • mad mind #1
    "...a valódi hangszertanulást soha nem válthatja fel a virtuális oktatást, mivel fontos a helyes testtartás, a hangszertől való optimális távolság és a zene dinamikájának elsajátítása is. Ez pedig csak egy hallgató és egy tanár kapcsolatán keresztül valósulhat meg."
    Milyen igaza van. Semmi sem helyettesítheti az élményt, amikor a zongoratanárom a kezem ütötte, ha félreütöttem a darabban.