Gyurkity Péter

Cenzúráznák az online térképeket

Érdekes javaslat merült fel a Szilícium-völgy nagy cégeinek helyet adó Kaliforniában, amelynek értelmében minden online térképen módosítani kellene a kényesnek minősített területeket és épületeket.

A Cnet interjút készített a kaliforniai képviselőként tevékenykedő Joel Andersonnal, aki mindenképpen szeretné megszavaztatni javaslatát. Véleménye szerint ugyanis az online térképek nagy segítséget nyújtanak azoknak, akik illegális cselekedetekre, bűntények elkövetésére készülnek, ez ellen pedig a térképeket elérhetővé tévő cégeknek kell elsősorban tenniük - ennek elmaradása pedig komoly pénzbüntetést vonna maga után.

A republikánus politikus tervezete minden egyes nap 250 ezer dollárra büntetné azon IT-cégeket, amelyek elmulasztják időben módosítani a térképszolgáltatások részeként megjelenő, az interneten bárki számára hozzáférhető műholdas és utcai képeket. Ez különösen a Google Street View esetében jelent gondot, hiszen ez számos alkalommal kínált a látogatóknak olyan felvételeket, amelyeken helyi lakosok kényelmetlen helyzetben láthatók - a képviselő szerint azonban nem ez jelenti az elsődleges gondot, hanem olyan helyzetek, épületek és kisebb területek ábrázolása, amelyek később célpontként szolgálhatnak a bűntényeket elkövetőknek.


Predator robotrepülők a Google Earth felvételén

Anderson példaként említette az Egyesült Királyságot, ahol a nemrég bevezetett szolgáltatásnál számos képet, így az Alsóház épületét, illetve Tony Blair volt miniszterelnök házát megjelenítő képeket távolítottak el, illetve módosítottak - szerinte ugyanígy kellene eljárni Kaliforniában a kormányzati épületek, a templomok, az iskolák, valamint a kórházak esetében. Kiemelte, hogy nem ellenzi az online térképek használatát, és kész tárgyalni minden egyes érdekelt vállalattal - ahogy azt a Microsoft esetében már meg is tette.

A képviselő abban reménykedik, hogy a javaslat átmegy majd a szavazáson, Kalifornia példáját pedig ezután más államok is követik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #20
    Ez esetben a megoldás: TOR az isten!
  • Indriqk #19
    Hm ilyesmihez elég két szó: hatalom, érdek.
    Ha hatalmam van eltakarom azt amit nem áll érdekemben hogy látható legyen.
    Az meg, hogy ehhez milyen klisét használok, a mindenkori helyzet függvénye.
    Jah és, hogy ezt törvényesen is csinálhatom, hm ez lenne a hatalom?!
  • 05lampard #18
    Írd be a google maps-ba, és kiderül, nekünk is van Area 52-nk :)
  • szlovákiai hun #17
    Ha egy bűnöző felakarja térképezni, simán megteszi ezt egy baszott repülőgépről, de az már sokat elárul erről a kreténről, hogy republikánus terjeszti be, hisz az ikertornyokat is ők robbantották le, ezt viccen kívül mondom, féltik a mocskukat...
  • szlovákiai hun #16
    Eddig sem volt látható "kényes területek"! Mi a pöcsöt akarnak cenzúrázni, mindig bebizonyitják ilyen kretének, hogy az emberi faj a leghülyébb faj a világon, hiába vannak okosok is köztük, az állatok különbbek az ilyen áll terror meg egyéb veszélyekre felhivó köcsögök, miközben auz igazi terroristák magas poziciókban csücsülne: Háttérhatalom....
  • Balintos #15
    Vagy ne cenzúrázzanak, vagy ne csináljanak street view-t, vagy olyan éles műholdképet, amin kivehető ennyi minden. Köztes állapot szerintem nem tartható fent.
  • Hegi90 #14
    Nem értem, hogy miért kéne kicenzúrázni azokat az utcafelvételeket, ahol az emberek cikis helyzetben vannak. Ha valaki ilyen helyzetbe kerül, és ezt látja a műhold, akkor mindenki más is láthatta a környezetében nem? Akkor meg nem mind1, hogy lefényképezték-e vagy sem?
  • Timbu #13
    Ez hülyeség, eddig is cenzúrázták a katonai objektumokat. (Korábban még volt is egy cikk, hogy talán Svédországban egy épületegyüttes helyére erdő került :)
  • Eriongtk #12
    "cenzúráznák..."
    Miért? eddig mit csináltak?
  • mousee #11
    dededede :) Oké, el lett nézve, nempicit :) Amúgy gógül mepsz szerint egymáshoz egész "közel" van 51 és 52... De végül is teljesen mindegy, csak érdekes nézegetni :)