Berta Sándor

Anorexiát éltető blogot tiltottak be Németországban

Az Ifjúságot Veszélyeztető Médiák Szövetségi Vizsgálóirodája (BPjM) december negyedikén hozott döntésével betiltott egy online naplót.

A határozatot csak most hozták nyilvánosságra, és óriási vitát váltott ki. Elke Monssen-Engberding, a BPjM vezetője megerősítette az információt. Azzal indokolta a lépést, hogy a honlap az úgynevezett Pro-Ana blogok táborába tartozott. Ezek az oldalak az Anorexia nervosát éltetik, sőt istenítik. Az Ana kifejezés az Anorexiára utal és a portálok üzemeltetői őt nevezik a legjobb barátnőjüknek.

Az iroda a Bajor Ifjúságmédiavédelmi Bizottság (KJM) beadványa alapján vizsgálta ki az ügyet. Kiderült, hogy a blogot egy kiskorú lány üzemeltette. A honlapon a szakemberek többek között olyan tartalmakat találtak, mint a módosított tízparancsolat, amelynek második parancsolata így szól: "Soványnak lenni fontosabb, mint egészségesnek lenni." Mivel az oldal alkalmas volt arra, hogy a gyermekek és a fiatalok fejlődését károsan befolyásolja és az Anorexia nervosát pedig elérendő életmódként dicsőítették, így az iroda végül tiltólistára tette.

A legnagyobb problémát a Pro-Ana blogok esetében azt jelenti, hogy olyan tartalmakat jelentetnek meg, amelyek szuggesszív módon azt sulykolják a fiatalokba, hogy legyenek elégedetlenek a testükkel és minél jobban lefogynak, annál jobb lesz nekik. Németországban ez volt az első alkalom, hogy egy Pro-Ana honlapot betiltottak. "Tízből nyolc Pro-Ana szolgáltatás veszélyezteti a fiatalokat és a fejlődésüket" - állítják a jugendschutz.net ifjúságvédelmi szervezet munkatársai, akik szerint a hatóságoknak mielőbb együtt kellene működniük a kérdésben az internetszolgáltatókkal.

A precedens értékű ítéletről komoly vita bontakozott ki az online közösség tagjai között. Egyesek a lépést a cenzúra erősödésének minősítették és úgy látják, az állam korlátozta a sajtó- és véleményszabadságot, mások viszont helyeselték az intézkedést.

Tavaly áprilisban az olasz hatóságok indítottak átfogó anorexiaellenes kampányt, amellyel elsősorban az iskolásokat és a sportolókat akarták meggyőzni a helyes táplálkozásról. Az olasz egészségügyi és sportminisztérium egymillió euróval támogatta azt a projektet, amely az iskolákban, a médiában, a magazinokban és az internetes oldalakon akar szembeszállni az ultravékony szépségideállal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Stirner #38
    Jól tették hogy bezárták. A kutya se károg utána.
    Egy szarral kevesebb.
  • cateran #37
    errm,ha ez 1 blog volt,akkor kurva nagy eredmeny hogy bezartak....micsoda tarsadalomrombolo hatasa lehetett....akiben hajlam van az anorexiara,az nem 1 ilyen oldaltol fog megmakkanni...no,de pl a topmodellek...kb 1000x tobben latjak oket mint 1-1 ilyen blogot es 1000x tobben akarnak ugy kinezni mint ok...ez a lepes a kepmutatas iskolapeldaja:( en sem eltetem ay anorexiat(1 no legyen noies es ne csontvaz)de az ilyen ostoba lepesektol is felall a szor a hatamon...semmi mast nem ertek el vele,mint belekerult a koztudatba:vannak ilyen oldalak (en pl ez elott nem is tudtam,igaz nem is erdekelt a tema)
  • IrkaBirka #36
    "Könyörgök a neten vagyunk, ahol semmit se kéne tiltani. "

    Rolf. Ennyire nem lehetsz gyerek.

    Viszont érzek egy fura analogiát az anorxia és a kábítószerezés viszonylatában. És úgy érzem, itt többről van szó, minthogy azért lenne hasonló a kettő, meet az "államhatalom" hhasonlókáppen viszonyul hozzá. Végül is lehet, hogy jobb dolog is van annál, minthogy egészségesen élni. A 140-el elbaszodótt málesikló is fontosabbnak tartott dolgokat, mint az egészséges élet.


    Librarian: nem úszod meg ennyivel

    flame OOOOON

    _______________.......::::::
    .....--.:::::|||||||| whoooooooossssssssssSSDSDWDDWDSDSDADADADADWAWDASDASD
  • tntmax #35
    Pfuj.
  • AgentKis #34
    Tilsuk be a németeket!
  • gettoharcos2 #33
    így van: a TOR erre IS megoldás , olvassátok csak el :

    ( http://hu.wikipedia.org/wiki/TOR )

    The Onion Router, magyarul: A Hagyma Elosztó) egy szabad szoftver a második generációs hagyma elosztó rendszerek közül. Ez a rendszer lehetővé teszi az anonim jelenlétet (például böngészést) az interneten valamint nem utolsó sorban a cenzúrázott internetes tartalmak megjelenítését (mint pl. a tartalomszűrés megkerülését) .
  • Librarian #32
    Én úgy vagyok vele, hogy aki anorexiás, aki dohányzik, aki alkoholizál... aki hülye, haljon meg! :-) Én leszarom. (Mellesleg flame előtt annyit, hogy mint főiskolás én is erősen alkoholizálok...)
  • dilofekete #31
    Amúgy nem láttam ezt a blogot, úgyhogy fogalmam sincs hogy mi a kapcsolat a hozzászólásoknak ehez a bloghoz. Azért ezt meg egy hírlapon kéne látni, de nem vagyok bürokrata csak érdekelne, ha már olvasok róla, hogy az értelem mely szintjén tartunk, mert így se eleje se vége, mert a cigit meg az anorexiát soa nem lehet összhaonlítani csak elhinni és akkor az nem is biztos hogy alkohol:)
  • dilofekete #30
    Nekem az is furcsa, hogy veszek egy újságot, hogy jó nőket nézegessek és közben csak egy kipingelt nő van ott. Igaziból nem is úgy néz ki, mert 10 kilóval több vagy 20 al. Akkor minek vettem meg? Ez is jó pénzlehúzás, de ez is csak nézőpont kérdése, hogy jó az ha van e nőm vagy nincsen. Teljesen egyértelmű(ez életmód kérdése) csak én jobb szeretem a nyálamat az eredetiségre csepegtetni és nem a műanyagra. Ha már itt tartok akkor az anorexiásoknak hitt embereket szóba se hozom, mert azoknak már más a betegségük, aminek köze sincsen az anorexiához, talán csak ha blogot ír róla.
  • arty #29
    - Hé Heinmann, hallom betiltottátok multkor azt a blogot, amit heti kéccázan nézegettetek. Szerinted ebből lesz gond?



    - Dehogy Kurt, ez rendben van, nyomhatjátok.