Berta Sándor

Vietnamban is hódít az online cenzúra

Az elmúlt évek gazdasági fellendülésével párhuzamosan az internet is egyre nagyobb szerepet játszik az ázsiai ország életében.

A helyi kormány eddig nem igazán foglalkozott az online tartalmak kérdésével, azonban a helyzet az elmúlt hónapokban megváltozott. A hatalmon lévő kommunista párt éppen ezért igyekeszik a világhálót minél jobban az ellenőrzése alá vonni. A változások fokozatosan mentek végbe. Első lépésként a vietnami kormány tavaly augusztusban kiadott egy határozatot, amelyben felhatalmazta a rendőrséget, hogy eljárjon a rezsimet bíráló bloggerekkel szemben.

Rendeletekkel megtiltották az olyan internetes tartalmak terjesztését, amelyek sértik Vietnamot, a helyi nemzetbiztonságot vagy a szociális rendet. A döntés kiterjed minden digitális képre, videóra vagy más alkotásra. Tilosak azok a szövegek is, amelyek obszcének és vagy más jelelmzőik miatt elítélhetők, mivel "alkalmasak arra, hogy lerombolják az ország kifinomult szokásait és hagyományait".


Jelenleg a 88 millió vietnamiból 24 millió szörföl rendszeresen a világhálón. A fejlődésben nagy szerepet játszottak a szoftverek, filmek, zenei albumok és számítógépes játékok kalózmásolatait áruló internetkávézók. Egyre több blog létezik, amelyekben az emberek elmondhatják véleményüket, többé-kevésbé a cenzúrát megkerülve. Értelmiségiek például az állam politikai jövőjéről és arról beszélgetnek, hogy a kommunista párt meddig lehet még hatalmon.

A viszonylagos sajtószabadság korszakának azonban vége szakadt. Nemrég egy helyi újságírót két év börtönre ítéltek, miután nyilvánosságra hozott egy korrupcióról szóló online jelentéssorozatot. Nguyen Van Hai bloggernek szintén két esztendőre kell rácsok mögé vonulnia. A bűne csak annyi, hogy nyíltan leírta a véleményélt. A hivatalos indoklás persze más: adócsalás. Do Quy Doan tájékoztatási miniszter időközben bejelentette, hogy a helyi internetszolgáltatók hajlandónak mutatkoznak az állami szervekkel való együttműködésre.

Az még a jövő kérdése, hogy a vietnami kormány milyen mértékben lesz képes az internet ellenőrzésére. A Nagy Testvér, Kína mindenesetre megmutatta, hogy lehet szabályozni vagy akár blokkolni az információfolyamot, igaz, közel sem teljesen. Vietnam egyébként már 2007-ben is a Riporterek Határok Nélkül (RHN) sajtószabadság-listáján az utolsó tíz állam között szerepelt. Most úgy tűnik, hogy egy darabig ott is marad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #12
    "A viszonylagos sajtószabadság korszakának azonban vége szakadt. Nemrég egy helyi újságírót két év börtönre ítéltek, miután nyilvánosságra hozott egy korrupcióról szóló online jelentéssorozatot"
    ez mindenhol így megy. Csak míg ott a kommunizmusra hivatkozva legálisan lecsukják, addig errefelé a nagy demokráciában, egyszerüen eltűnik az ember pl menekülés közben 4xer hátba lövi magát és beugrik egy folyóba vasbeton csizmával a lábán. Próbálnád pl valamelyik kormányt megbuktatni mert megtudsz ezt azt, fél perc múlva úgy kitörölnek családfástúl, h még azt sem fogja senki tudni h léteztél valaha :)


  • cickany2 #11
    és még csodálkoznak hogy időnként hollókoszt készül belőlük
  • NEXUS6 #10
    És természetesen nálunk nincs olyan, mint ami itt a cikkben is van, hogy végül adócsalással, vagy valami más köztörvényes bűncselekmény elkövetésével vádolják meg a politikailag nem korrekt embereket, pl a szervezett bűnözés elleni osztály vezetőjét.
    ;)))
  • Sanyix #9
    az is szerencse, hogy a tv2 szennyesét kiteregető blogot nem szedették le, nem szélsőjobbosnáciznak a balosok ha nem értenek velük egyet, nem verik össze azt aki kormányellenes tüntetésen van...
  • cickany2 #8
    TOR magyar nyelvű részletes leírása
  • cickany2 #7
    nem véletlen hogy mindenki a TOR-ral jön, mivel csak meg kell tanulni rendesen használni és utána magas ívből fox qlázni és jókat fox maximum rötyögni az internet blokkolásáról és cenzúrázásáról szóló híreken, mint ahogy én is teszem már egy ideje
  • cickany2 #6
    rapidshare úgy működik, hogy egyazon IPről egyidejűleg csak egy letöltés kezdeményezhető és a napi letöltés is limitálva vagyon kb. 100 megára (egy teljes rapidshare-s fájl letöltésére) a TOR-exiteken pedig általában már előtted ellőtték ezt a lehetőséget, ilyenkor nyomni kell a Vidalia kezelőjén egy Use New Identity-t , esetleg Stop-polni majd újraindítani a TOR-t hogy egy másik TOR-exit-et kapjunk, néhányadik próbálkozás után 100% hogy le fogod tudni tölteni amit akarsz ...
  • butuska66 #5
    Mindenki TORral jön. Érdekes de még a rapidshare-t sem tudtam kijátszani vele.
    Persze lehet hogy a hiba az én készűlékemben van
  • cickany2 #4
    TOR
  • Polemius #3
    Nem kell messzire menni a cenzúráig, itt az sg.hu -n is rendszeresen törölnek nem tetsző hozzászólásokat. Újabban akár át is szerkesztik azokat.