MTI

Elérhetetlen a YouTube Kínában

Nem érhető el a YouTube Kínában. A videomegosztó portál anyavállalata, a Google nem ismeri a korlátozás okát - közölte a kaliforniai óriáscég szóvivője helyi idő szerint kedden.

A világ legnagyobb videomegosztóját már hétfő óta nem használhatja a világ legnépesebb online közössége. "Kínában jelenleg blokkolják a YouTube-ot. Ennek okát nem ismerjük, de mindent megteszünk azért, hogy a kínai felhasználók minél hamarabb újra hozzáférhessenek a portálhoz" - mondta Scott Rubin. A Google szóvivője arról nem nyilatkozott, tisztázták-e a kínai hatóságokkal, hogy hivatalos korlátozásról vagy technikai problémáról van szó.

A pekingi külügyminisztérium szóvivője leszögezte: Kína nem fél az internettől. "Sokakban az a téves benyomás keletkezett, hogy a kínai kormány tart a világhálótól. Valójában ennek éppen az ellenkezője igaz" - mondta Csin Kang. Hozzátette: nem tud arról, hogy országában korlátozzák a YouTube-ot.

Korábban a YouTube és a Google hozzáférhetőségét is korlátozták rövidebb időszakokra Kínában. A hatóságok szüntelenül figyelik az ország 290 millió internetezőjének webhasználati szokásait, és amint az egypártrendszerre nézve veszélyesnek tartott kifejezéseket, mondatokat vagy egyéb tartalmakat - például videókat - találnak, "lezárják" a szóban forgó honlapot, portált, fórumot. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet egy márciusi jelentésében az "internet ellenségének" nevezte Kínát.

A YouTube-ot 2008 márciusában is elérhetetlenné tették, mert a portálon megjelentek felvételek a tibeti fővárosban március 14-én kitört zavargásokról. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint tibeti emigráns csoportok az utóbbi napokban újabb videókat töltöttek fel. Az egyik felvételen például az látható, hogy több száz kínai katona keresztül gázol egy tibeti kolostoron és többen gumibottal ütlegelnek egy férfit. A közrebocsátók szerint a felvétel Lhaszában készült tavaly, amikor a hatóságok leverték a felkelést, a video készítésének idejét, helyét és az operatőr kilétét azonban független forrás alapján nem sikerült azonosítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gecselac #27
    '56-ban az egész világ felfigyelt Magyarországra, de senki sem mert lépni.. És ennek ma is viseljük a következményeit. Szóval szerintem nem kellene ilyesmiket írni, pont nekünk, magyaroknak.. .. .. .. ..

    respect



    szily3
    2009. márc. 25. 15:23 | válasz erre | #6
    Há de bazzmeg, hányan is vannak??? SOKAN bazzmeg! De ha nekik jó ez a BigBrotheres kommunizmus, csak üljenek a sárga seggükön! :|
    Mondd, hogy nincs igazam :P
    http://www.hackthat.net/df/ddos/61410/index.hack
    Skynet85 2003. 09. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 09. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
    2009. márc. 25. 14:54 | válasz erre | #5
    no politik, de ha fegyóval és tankal baszélne rá, hogy jó ez neked akkor, az van ami most, vagy pofa befog és ülsz, vagy szépen a világon egyre töbszőr bukansz fel egyre több helyen:D
    Válasz 'AzUs' üzenetére (#4)
    intel 386DX/486DLC 8MB edo ram integrált 2MB-os VGA Qvantum 210MB vinyó Dolby Pro Logic Speaker --> mindezt nem apuci pénzéből ÉS BÜSZKE VAGYOK RÁ!!!
    AzUs
    2009. márc. 25. 14:29 | válasz erre | #4
    Szerintem tökéletesen megérdemli a kínai társadalom ezeket a dolgokat..mert hagyják, hogy birkát csináljon belőlük pár komcsi f@szkalap!
    Ha ők nem tesznek ellene semmit, miért kéne törődnie velük bárkinek is..?
    Nem értem hogy hagyhatja akárhány milliárd kínai, hogy így vezessék őket az orruknál fogva
  • Garrett27 #26
    Narxis, ha már az aláírásod ennyit elárul rólad, legalább ne fosd össze a topikot mindenféle ellentmondással.
    Ami pedig kólaországot illeti, hát csak annyit, hogy márpedig nem hiszem, hogy jobb lenne a kínaiaknak. Nem mondom, hogy könnyű a helyzetük, soha nem is állítottam, de az nem azt jelenti, hogy követni kéne mindenben egy bizonyos felfogást, ami már megbukott.. Miért is magyaráznám neked, ha mindenben csak két színt látsz.. (és ja, hogy Kína pénzeli ma Amerikát... hát, ahogy mondani szokás, ezt is megértük...)
    Az összeesküvés elméleteidről nem tudok többet azon kívül, hogy az X-Akták az egyik kedvenc sorozatom, ezért tartsd is meg magadnak.

    A youtube-os probléma, amit bevallom, felvetettem egy-két helyen, sőt, megírtam emailben az sg szerkesztőségébe is (mégha a spamkosárban is végezhette), nem egyéni probléma, mégha te egymagadnak is nehéz az ilyesmit fölfogni. Ez csak egy a sok sok probléma közül, és inkább szóvá teszem, ezért alakult meg az olyasmi, amit úgy hívnak: fórum. Ha nem tudtad, remélem, okosabb lettél.
  • B0nFire #25
    Nekem volt a YouTube-on egy kínai "friend"-em. Végül is csak néhány üzenetet váltottunk, de ő már a harmadiknál elkezdett politizálni, holott gondolhatjátok, hogy nem az volt a közös témánk. Mégis nyomta ezerrel, és szerencséje volt velem, mert sokkal jobb volt angolból, mint én, így nehezen tudtam volna érvelni ellene. Mivel nem értettem vele egyet világpolitikai nézeteiben én ajánlottam fel végül is, hogy jegeljük a levelezést, már csak az ő érdekében is. Még netalán olyat találtam volna írni neki, amiért meghurcolják kissé, ha megfigyelik.

    Szóval a frídom arrafelé nagyon ingoványos talaj. Nem azokkal a kínaiakkal kell beszélni, akik nálunk laknak, mert ők már szabadok, hanem egy olyannal, aki még "otthon" van. Már a harmadik mondatában dicsérni fogja a Pártot, meg a rendszert, meg az ordas eszméket, mert bele van oltva. Sajnos.
  • Molnibalage #24
    Egy főiskolai/egyetemi hallgató tanítási költsége Évi 10 millió forint!

    Csak egy nem igaz barátom. Egy orvosé sem kerül annyiba. 2001 táján volt 1,5 milla / félév, de akkor már kőkrmény boncolálos és egyéb gyakorlatos félévre vették.

    Szerinted az (röhejes) MDBA vagy mi a tököm kézés miért népszerű az iskolák körében? A villany és fűtés ára meg két tanár bére van benne. És egy félévben kipenget 200-300 ember 100-200 ezer forintot. Nem minde diploma drága. Olyan amihez komoly egyetemi gyakorlati is kell az az. Orvos és mérnökdiplomák.

    Nem nehéz kiszámolni, több száz milliárd forintba kerül a felsőoktatás, és súlyos tízmilliárdokba a bukdácsolás
  • Narxis #23
    Látom te még mindig tudsz mélyebbre süllyedni, totális agymosásod megvolt? Ja nem, nincs is agyad. :S Te is csak feketében-fehérben, pártokban tudsz gondolkodni.

    Lődd fejbe magad pls, köszi.
  • Narxis #22
    Igen jobb. Nem kíváncsi senki az összeesküvés elméleteidre. Azért mert szerinted csak fekete-fehér létezik, attól még lehetnek szabadok, vagy szabadabbak. Az egyéni problémáidra a youtube-al és a Google-al meg a faszom se kíváncsi.
  • DjDano #21
    Sanyix az adatlapodra reagálva pont a hozzád hasonlók miatt kell/kellet volna bevezetni a tandíjat, akik az állam pénzén bukdácsolnak ez egyetemeken, főiskolákon aztán jó esetben 5-6 év alatt elvégzik, rosszabb esetben még azt sem... De ha saját kontóra menne, máris megváltozna a hozzáállás. Egy főiskolai/egyetemi hallgató tanítási költsége Évi 10 millió forint! Nem nehéz kiszámolni, több száz milliárd forintba kerül a felsőoktatás, és súlyos tízmilliárdokba a bukdácsolás

    Ez egy kicsit nagyobb probléma mint a vörös csillag...
  • Molnibalage #20
    Aha. Akkor menj oda és küzd az ottani hatalom ellen te balfasz. 1989, Tianmenn tér mond valamit? Csak pár ezren haltak meg...
  • qwas #19
    Ember, az egy dolog, hogy nem vagy normalis mert jogod van hozza, de mert kell minden topikot szetcseszni?
  • hottold #18
    THEME OVER