Gyurkity Péter

Tesztverziók a Google Chrome böngészőből

A Google saját böngészőjének megjelenése elég nagy port vert fel, ami lassan leülepedni látszik. Hogy fenntartsák az érdeklődést, fejlesztői tesztverziókat kínálnak a felhasználóknak, egy egyszerű váltás segítségével.

A Chrome böngészőt kipróbálók tudják, hogy korai bétaváltozatról van szó, amely korántsem tekinthető teljesnek. Erre utal a verziószám is, amely a jelenlegi publikus változat esetében 0.2.149.29. Az alacsony verzió ellenére a szoftver igencsak jól és gyorsan fut, ami persze nem kárpótol mindenkit az esetleges hibákért és hiányosságokért. Most friss tesztváltozatokkal próbálhatjuk ki az újításokat.

A fejlesztői oldalon részletes instrukciókat találunk arról, hogy milyen módon érhetjük el ezen tesztváltozatokat. Tulajdonképpen egy egyszerű trükkről van szó, amelynek révén a publikus vonalat átállítjuk a fejlesztői/tesztelői csatornára, ezt követően pedig a böngésző automatikus frissítő funkciója ez utóbbit követi majd figyelemmel, amikor új verzió után néz. Az aprócska programot az alábbi címről tölthetjük le, ennek futtatása után pedig egyetlen ablakot kapunk, ahol egy kattintással átválthatunk a fejlesztői csatornára.

Ezt követően, amikor megnyitjuk a böngésző menüjének About Google Chrome opcióját, a frissítő szolgáltatás (amely Vista alatt, kikapcsolt UAC esetén nem működik) a tesztváltozatokat tölti le, amelyből máris elérhető egy újabb verzió, a 0.2.152.1. Ez számos hibajavítást és egyszerűsítést tartalmaz, fontos új funkciók azonban még nem kerültek be a böngészőbe. A változások pontos listáját itt érhetjük el, ebből is kitűnik, hogy elsősorban zavaró hibák javításáról van szó, többek között a Silverlight és Flash lejátszók, valamint a fülek megfelelő kezeléséről.

A kipróbálást követően ugyanazon alkalmazással válthatunk vissza a publikus vonalra - ez elsősorban azok számára jobb választás, akik a régebbi, ám hosszabb tesztelésen átesett verziókat részesítik előnyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mardel #37
    Jól van már azért ne terjesszünk Urban Legendet.

    Inteles történet

    Szép kis, mese de nem igazi.
  • Penge4 #36
    A kijavítást kiegészíteném még annyival, hogy ez az interneten közzétett EULA-ra vonatkozik. A hivatalos (ami a kezdettől fogva érvényben volt), amit jóváhagyott a Google. Ez csak egy dolgozó hibája. Az a baj, hogy sokan félremagyarázzák mentegetőző hangnemben, így az egyszeri gyanakvó user eleve azt veszi le belőle, hogy sumákolnak a háttérben és beparázott az adatvédelem miatt ezért változtatta meg. Pedig szó sem esett arról, hogy megváltoztatták volna. A kijavítás szó alatt tehát azt kell érteni, mint mikor a tanár kijavítja a dolgozatban a muszály-t muszáj-ra.

    Nagy cégeknél ilyen előfordul, megtörtént már hasonló MS-sel, Apple-lel és szinte nincs is olyan, akivel még nem. Mivel a webmesterek többsége nem rendelkezik igazán jogászi vénával, így nem fog neki elsőre feltűnni, hogy melyik hosszú EULA-t copy-zta be az adott helyre. Meg különben sincs arra idő, hogy ezeket átolvassa.
    Lehet, hogy még ki is rúgták a felelős dolgozót, csak nem volt belőle akkora hírverés, mint az Intelnél, vagy az MS-nél.
  • Drawain #35
    Ti komolyan ilyen paranoiásak vagytok? Remélem Pesten is kesztyűben jártok az utcán, mert könnyen lehet, hogy elkaptok valamit ami sokkal hamarabb végez veletek, mint egy tévhít, hogy a google a személyes adataidra pályázik a böngészőjével. Már csomóan megírták/megírtuk, hogy ezzel kapcsolatban mi az igazság és hogy hogyan lehet kideríteni... komolyan emberek gondolkodjatok már!

    Ráadásul a böngészők terén még rengeteg jó alternatíva is van, szóval ha valakinek fenntartásai lennének ezzel kapcsolatban csöndben maradhat a jól bevált programjánál.
  • Garfield #34
    Mi abban az istenkomplexus, hogy a szoftver készítője bármikor megváltoztathatja a licenszfeltételeket, jelen esetben kijavította a hibásat a megfelelőre?
    Mellesleg ha az illető olvasta volna, akkor nem beszélne zöldségeket, mert akkor ismerné a történteket: ő csak a botrány kirobbanásáról olvasott valahol valamit, de végéről már lemaradt.
  • Garfield #33
    mármint VOLT.
  • Penge4 #32
    "Minden esetre nálam törlődött, és a köv. 5 évben nem kerül fel, utána is csak ha haláltutibiztos nem kémked utánam. "

    Egyszer elvinnélek egy körútra, ahol megmutatnák hogyan készül a kenyér, a hús és a többi, aztán végignézném mosolyogva, ahogy olyan etióp formára fogysz és még akkor is azt hajtogatod: "Nem, nem és nem! A következő 5 évben nem eszem! Nem!"


    "Ha meg kiszedték akkor ugye benne volt, ha pedig benne volt, akkor valakinek valahol nagyon nagyon Istenkomplexusa van."

    A Google KERESŐ-jének másolták be az EULA-ját. Az nem változott. Az amióta megalakult így működik. Ha beírsz valamit a webes KERESŐBE (akár betonbiztos Linux alól Firefox-szal), az akkor is el fog menni a Google-nak. Nem az, hogy Kovács Pisti Berettyóújfaluból rákeresett a "spontán hülyeség gyógymódja" szavakra, hanem hogy xy 1 alkalommal rákeresett. Még az IP-det sem tárolják el.

    Elég torz elképzeléseid lehetnek egy multicég vezetőiről, ha azt gondolod, hogy direkt dobnak ki az ablakon milliókat. Vagy annyira hülyének tartod őket, hogy azt gondolják: erre majd úgysem jön rá senki? Esetleg nem gondolnád, hogy az Európai Bizottság és hasonlók sem hagyták volna szó nélkül? Vagy 1 nap alatt átírnak egy EULA-t, majd riasztják az összes ügyvédet, vezetőség tagjait, akik jóváhagyják, aláírják, hitelesítik, lepecsételik, kinyomtatják...stb. Hogyne... De ahogy elnézem te meg is maradsz azon a szinten, akik ezt sosem fogják megérteni, csak szidod a rendszert, a politikát, a multikat, a kapitalizmust, de még az UFO-kat, vagy Tapsi Hapsi-t is előbb okolod az egész lelki nyomorodért, minthogy magadba nézz.

    "Abból nyílván minden kiderül, fehéren feketén.NYÍLVÁN."

    Annyi biztos, hogy [strike]lógtál a nyelvtan órákról és hogy[/strike] miért kerregteti a winyót. De ha nem hiszed el, akkor higgy a saját szemednek. Töltsd le a forráskódot, csak 437 mega és keresd meg benne ezt a részt. Jaa, hogy még programozni sem tudsz? De észt osztani azt igen?

    "Kutyából nem lesz szalonna."

    Miért van olyan érzésem, hogy ezeket a sorokat Microsoft Windows alól írod? Vagy szerinted az egy korrekt cég? A Google Chrome óta újabban az MS-t nem divat utálni?
  • who am I 7 #31
    "másnapra már nem voltak aktuálisak"

    Kutyából nem lesz szalonna.A helókitti történetét is oda írhatnák, ha akarnák.A hátsó szándékon ezek nem változtatnak.
  • who am I 7 #30
    "Tomcat aztán komoly szaktekintély politikai téren."

    Hát, nem kisebb szaktekintély mint a 200 millió forintos síkkasztott kormány oldal.Ők legalább megmondják (még ha sarkítottan is), nem pedig csak lopnak.

    "Olvassá' bugreportot, mielőtt megerőltetnéd az amúgy is gyengécske agyacskádat."

    Abból nyílván minden kiderül, fehéren feketén.NYÍLVÁN.





  • passatgt #29
    akkor jó, többet nem indítom el a google chrome-ot, nehogy ellopja az otp számlaadataimat és levegyen 5e ft-ot
  • Inquisitor #28
    Nos, ha eltávolították ...
    Minden esetre nálam törlődött, és a köv. 5 évben nem kerül fel, utána is csak ha haláltutibiztos nem kémked utánam.
    Maradok az Operánál.
    Ha meg kiszedték akkor ugye benne volt, ha pedig benne volt, akkor valakinek valahol nagyon nagyon Istenkomplexusa van.